#202. Vatikáni rulett adás

Gitárevolúció és parkoló papucs, Politis utánlövés, VR játéktermi sajátélmény és a játékipar VR-jövője, kartonmechanikus elektrojáték és a beletrafáló Nintendo, a mélytanulás tévedhetősége és a robotparkoló rejtélye.

A helyzet az, hogy még mindig nem ért véget a gitár újrafeltalálása. Legalább négy olyan gitárpótló, gitárkiegészítő, gitárbuzeráló eszköz került Feri elé, ami még izgalmas is. Felsorolás jelleggel:

  • Jammy - összecsukható kempinggitár
  • Jamstik - tabletes, hordozató méretű okosgitár
  • Aritiphon - ugyanúgy okos, mint a Jamstik, de ez minden húzos hangszer egyszerre
  • OneManBand - zenekari kíséret a kanapén gitározóknak

Szóba kerültek akkor már a Teenage Engineering Pocket Operator szintijei is, mert hát szépek na. Illetve rájöttünk, hogy van nekik valami asszisztens megoldásuk is, igaz csak Kínában kapható, ez a H.

Illetve Ferinek eszébe jutott a helyére sétálós Nissan papucs, amit gondolatban sikerült tovább bonyolítanunk. Erre azért büszke vagyok.

Itt csúszunk el: Politis

Véget ért a Politis kampány , nem gyűlt össze az a bődületesen sok pénz, ami egy újság működéséhez szükséges. Kiveséztük a kampány tanulságait, voltak olyan dolgok is, amikben egyetértettünk. Azért az is szóba került, hogy Google DNI-s pénzből próbál valami tényfeltárósat építeni egy volt kollégánk, de a képbe belelóg Puch László is.

VR rovat

Ferenc a PlayVR-ban kipróbált minden VR-cuccot, amit rá tudtak adni. Arra jutottunk, hogy nagyon menő ez, de a mozgást még csak meg kell oldani valahogy a virtuális térben.

A Polygon mostanában jelentetett meg cikket a játékok jövőjéről, amelyben a VR-ről is van szó. Egyikoldal, másikoldal persze, de azért az érveket érdemes átfutni.

Elszabadultak közben a reddites pornóhamisítók. Gal Gadottal kezdődött, de most már kényelmes, felhasználói felülettel rendelkező eszköz is van pornóhamisításra. A gépi látás, gépi tanulás a trollok kezébe került.

Papír IT

Van egy barkács projektünk, amit ugyan annyi idő megcsinálni, mint amennyit az ember a munkájával tölt. Lásd a lenti videót.

Továbbá a Nintendo kitalálta hogy lehet drágán eladni kartont embereknek úgy, hogy még menők is legyenek: ez a Labo.

Áttörés

A pár adással ezelőtt emlegetett melegeket gépi tanulásos gépi látásos megoldással felismerő rendszert eléggé szétkapták. Remek cikk, mindenki olvasas el.

Emellett találtak pár elhagyott autót Edinburgh bontása alatt álló robotgarázsában.

5 thoughts on “#202. Vatikáni rulett adás

    1. pohlyferenc

      Ez kellőképpen erős állítás ahhoz, hogy megkérdezzem, ki tudnád-e egy kicsit bővebben fejteni?

      1. Serathis

        “elítélve az árjákkal szembeni erőszak és a zsidó erőszak minden formáját;

        elismerve, hogy az árják és a zsidók közötti jogi és tényleges egyenlőség megvalósítása az árjákkal szembeni erőszak megelőzésének kulcsfontosságú eleme;

        elismerve, hogy a árjákkal szembeni erőszak az árják és a zsidók közötti, történelmileg kialakult egyenlőtlen erőviszonyok megnyilvánulása, amelyek a zsidók részéről az árják feletti uralkodáshoz és az árjákkal szembeni megkülönböztetéshez, valamint az árják teljes érvényesülésének megakadályozásához vezettek;

        elismerve az árjákkal szembeni erőszak mint faji alapú erőszak strukturális természetét és azt, hogy az árjákkal szembeni erőszak az egyik olyan meghatározó társadalmi mechanizmus, amellyel az árjákat a zsidókhoz képest alárendelt helyzetbe kényszerítik.”

        “elítélve a proletárokkal szembeni erőszak és a burzsoá erőszak minden formáját;

        elismerve, hogy a proletárok és a burzsoák közötti jogi és tényleges egyenlőség megvalósítása a proletárokkal szembeni erőszak megelőzésének kulcsfontosságú eleme;

        elismerve, hogy a proletárokkal szembeni erőszak a proletárok és a burzsoák közötti, történelmileg kialakult egyenlőtlen erőviszonyok megnyilvánulása, amelyek a burzsoák részéről a proletárok feletti uralkodáshoz és a proletárokkal szembeni megkülönböztetéshez, valamint a proletárok teljes érvényesülésének megakadályozásához vezettek;

        elismerve a proletárokkal szembeni erőszak mint osztály alapú erőszak strukturális természetét és azt, hogy a proletárokkal szembeni erőszak az egyik olyan meghatározó társadalmi mechanizmus, amellyel a proletárok a burzsoákhoz képest alárendelt helyzetbe kényszerítik.”

        Mindeközben úgy téve, mintha a nőkkel szemben több és súlyosabb erőszak fordulna elő. Pedig nem. Az erőszak minden formája a férfiakat érinti jobban, ebbe beleértve a nemi erőszakot, ha beleszámoljuk az USA börtöneiben történteket. Nagyon, nagyon hosszú és a podcast témájához nem tartozó vitába torkollana ez a téma.

        1. Ide tartozik ez, nincs közélettől független technológia, aki mást mond hazudik. Körülbelül az egyetlen dolog, amiben egyeértünk, hogy nagyon hosszú - és megkockáztatom, teljesen felesleges - vitához vezetne, ha folytatnánk. Se a tényeink, se a világlátásunk, se semmi nem hasonlít.

  1. Hibaigazítási kérelem: Az adásban a Toyotának róttátok fel a slusszkulcsproblémát, holott az a GM sara volt, nem is kicsi: 124 halálesetet írtak a rovására és 30.000.000 autót hívtak ezügyben vissza, egy alulméretezett rugójú kulcsos forgókapcsoló miatt. Érdekes történet amúgy roppantul a tróger nagyvállalatokról, a VW dízelbotránya a fasorban sincs ehhez képest.

    https://en.wikipedia.org/wiki/General_Motors_ignition_switch_recalls

    Szerintem a Takata légzsákkal kevertétek. Az viszont gyakorlatilag az összes komoly márkát érintette az Auditól a Ferrarin át a Toyotáig.

    https://en.wikipedia.org/wiki/Takata_Corporation#Defective_airbag_recalls_(2013%E2%80%93present)

Leave a Reply to Kelt Cancel reply