#320. Beiktatási szorongásos adás

Holnap iktatják Sleepy Joe-t, kütyüélmények tavaly, a leiratkozás gyönyöre, okostalan Gmail, mit nyertünk a víruson, avagy a digitális oktatás hátulütői, fizetős tartalom végre, csipkemaszk és a tanyára költözés, szemüveges kosarasok és miről beszéltünk öt éve?

Elvitte a cica az amerikai elnökválasztás a január eleji adást, ezért csak most jutottunk el a 2020-as év összesítéséhez. Közben azért vártunk arra, hogy Joe Bident beiktatják, amit megúsztak az amerikaiak újabb nagyobb balhé nélkül. A felnőttek visszajöttek a kávészünetből, kérdés, hogy mit fognak csinálni.

Az év kütyükben

Mindketten vettünk okosórát. Ferenc csendesen utál egy Amazfit GTS-t, Kelt csuklóján volt már Fitbit, amit kinyírta az igénytelen szoftverfejlesztés, most pedig egy terápiásan ritkán cseszegető Withings Steel HR-t használ. Az előbbi szoftveresen nem az igazi, az utóbbi egy kicsit vékony fitnesz funkciókban. Nincs teljesen kitalálva ez az okosóra dolog még. (Igen, az Apple ügyesen megoldott dolgokat a saját ökoszisztémájában, de aki nem akar betérni, az ebből mit sem észlel.)

Ferenc egy új használt Macbookra költözött át és rájött arra, hogy több vas az jobb. Ráadásul fel is rakta rögtön a Big Sur-t, ami az aktuális Mac OS. Itt kitértünk arra, hogy a Sur az a gyarmatosítók lelki szegénysége és nyelvi sivárságának az emlékműve. Még a spanyolok nevezték el a Montereytől délre eső területet el pais grand del sur, azaz a délre található bitang nagy területnek. Később erről minden szó lecsiszolódott, maradt a sur, amit aztán az angol nyelvű gyarmatosítók is átvettek, és ugyanazt a logikát követve Big Sur azaz nagy cucc délre névre kereszteltek el egy jelentősebb területet. Ez amúgy egy 114 kilométerszer a fene tudja mennyi szelet óceánparti autóúttal, hegységgel, vörösfenyővel és ezek között grillező amerikaiakkal.

Itt szóba került a Low Tech Magazine miért vegyél régi laptopot cikke, amivel nem értünk egyet teljesen. Viszont részigazságokat tartalmaz az írás. Illetve a megközelítésben vannak jó ötletek.

Kelt vett kocsit tavaly. Nyolcas ún. ufó Civic. A belakása folyamatban van: azaz már jönnek postán a felesleges "tuning" alkatrészek és a csomagtartó tagolását segítő tépőzáras csodamegoldások. Illetve megtaláltatott a tökéletes mobiltartó, az Usams szellőzőre rögzíthető legolcsóbb típusa.

Másfajta változások

Ferenc elbúcsúzott a Photoshoptól, a sokkal olcsóbb és otthoni felhasználásra nem butább Affinity szoftvert használja.

Kelt kikapcsolta GDPR-ileg a Google okos funkcióit, és azóta levelekről való leiratkozással foglalkozik. El nem tudjátok képzelni, mennyi felesleges levelet kapunk.

Ferenc unja a Cookie Consent párbeszédablakokat, ráállt arra, hogy egy pluginnal kerüli meg őket. Illetve a Ublock Origin reklámblokkolót is felrakta. Várjuk ám azokat a sajtós üzleti megoldásokat, ahol a reklámmentesség minden reklámra kiterjed, illetve ahol az előfizetés exkluzív tartalommal jár (a főszerkesztő csapongó levele nem ér) vagy esetleg csak fizetős tartalommal rendelkezik. A Jelen már majdnem ilyen.

Mi a magyar most?

Kivételesen nem a rút sybarita váz a jó válasz. Szolidaritás hiányról és gyávaságról beszéltünk. Meg persze hangosan dugó szomszédokról, a "költözz tanyára" univerzális parancsáról, és arról, hogy felelőtlen dolog-e csipkemaszkot hordani. (Igen!)

Végül megpróbáltuk kideríteni, melyik NBA játékos hordott szemüveget és megbeszéltük, miről beszéltünk öt éve.

6 thoughts on “#320. Beiktatási szorongásos adás

    1. Nem emberi olvasóknak, ha a Ublock Originben kikapcsoljátok a javascriptet, akkor a Totalcar se hisztizik, csak a kommentelés lesz kicsit nehezebb.

Kommentszekció