#375. A bab feltalálása adás

Podcast verseny zsűrizése, nem hallgatott üzleti podcastok divatja, Linkedinen erősít egy vállalat, de mit, Kelt fotója és új mechanikus billentyűzete, Ferenc krémsajtos billentyűzete, IKEA bútorok ravereknek, Apple epölségek a keynote-on, ugyanoda SSD, Google rendesen meg lesz büntizve, kapszulás kávé helyett a tengeri hínárba csomagolt kávégombóc.

Ferenc podkasztversenyen, az úgynevezett OVA-n, zsűrizett és azt tapasztalta, hogy közéleti podkasztok már igenis vannak, sőt állítása szerint olyan is, ami nem a Panorámát és a Napkeltét idézi. Ígért listát is! De amíg ez előáll, itt az OVA-jelöltek listája, mindenki szemezgethet.

A Metit nem csak azért nem találjátok meg rajta, mert nem lenne illendő benne lennünk, ha egyszer Ferenc a zsűri. Hanem azért se, mert ez egy nevezős, pénzes verseny. Szóval, aki több régen futó magyar podkasztot hallgat, na ez a verseny nem az ő kedvenceivel lesz tele.

Van videós szekció is, ahonnan az eddig három epizóddal rendelkező Autólegendákra nyaltuk rá a Meti ajánlja bélyeget. Továbbá szóba került még az egyszer volt interjúműsor, a TotalARC, ahonnan még azt is meg lehet tudni, milyen halottaskocsit hajt egy menő budapesti ügyvéd.

Utána pedig elbeszélgettünk arról, hogy nagy divatja van a minden cégnek megpróbálnak podkasztot eladni, amit aztán a fene se hallgat majd. A vezér meg szomorúan íratja a világmegváltó gondolatokat a szellemírójával a Linkedinre.

Sajátélmény

Apropó Linkedik. Kelt kapott értelmes üzenetet ott. Egy Németország-Mongólia motortúrán résztvevő arc kért el egy képet a Flickrről. Ami eleve CC-BY, azaz név megjelölésével szabadon elvihető, licenc alatt volt fent, de az emberünk udvarias volt. Ez egy korábbi könyve, akkor Alaszkából motorozott el Tűzföldig.

Kelt billentyűzetet vett: barna kapcsolós Cooler Master CK352-t, ami ugyan nem kínál sok extra szolgáltatást, még szoftver sincs a ledek konfigurálásához. De legalább át lehet állítani egyszínűre, és akkor nem úgy néz ki, mint egy karácsonyfa. És klattyog.

Ferenc is foglalkozott billentyűzettel, de azért mert az M1 Macbookjába beleborulódás fennforgásának esete során krémsajt került. Türelmesen el lehet hárítani az ilyen gondot. A türelem ebben az esetben több mint két óra gombostűs tisztogatást jelent. Mindig legyen egy macska a szendvicseteken! Ez a tanulság.

És ha már sajt, akkor Leon Belről is szót ejtettünk, aki a nevető tehenes La Vache Qui Rit francia sajtot elnevezte. És hogy ez hogyan a németek rovására elsütött poén? Hát úgy, hogy a név a Valkyre-rel cseng össze, ami ugye Wagner. Az első világháborúban még ilyen magas szintű poénok mentek.

Svéd lakásmaffia bútorcsalád

Az Ikea összeállt a Swedish House Maffia zenekarral és piacra dobják az otthoni zenélgetős, zenehallgatós termékcsaládjukat. Ami fontos: lesz benne lemezjátszó és olyan polcos elem, amiben van helye az erősítőnek. Ami még fontosabb: lesz benne szép fekete szőrös mamusz.

Elővettük azt a Vendéglő a világ végén elméletet, hogy amibe az ember már úgyse fog beletanulni, abból elég három szót tudni, és azzal tán át lehet vészelni egy beszélgetést. Ja meg bólogatással. Itt került szóba az is, hogy ha egy ladásnak szóba hozod Havassyt, akkor már valószínűleg megúsztad a beszélgetést.

Rovat, amit korábban technológiának hívtak, de Apple

Volt Apple mise, amin új iPhone-okat mutattak be, amelyek nem túl érdekesek. Sokkal zajszűrősebb Airpodsot. És például Apple Watch Ultrát, ami annyira extrém, hogy azok is használhatják, akik a Csomolungma tetejéről bázisugorva indulnak szabadtüdős búvárkodni minden reggel.

Itt Kelt tévesen állította, hogy a csúcskészülék legolcsóbb verziója lett 1500 dollár. Valójában a csúcskészülék csúcsverziója lett 1600.

(Fotó: Ernie Smith)

Ferencet lelkesítik az apró kis ötletek, például hogy az Apple Watchban szerinte vannak érdekes felhasználási módok. Illetve, hogy a notch most inkább már Frida Kahlo szemöldökére hasonlít.

Közben a Google nem nagyon tudott kibújni az eddigi lenagyobb EU-s bírsága alól. Az USA-ban lényegében zsebpénzből vesznek maguknak törvényhozást a nagy tech cégek. A Chevron pedig a Bolygó Kapitányával próbálja megvédeni magát attól, hogy számonkérjék rajta az eddigi klímaváltozás-tagadást.

Lett új amerikai nagykövet is Budapesten, a képen családja körében látható

Ezek után még elbeszélgettünk arról, hogy a fecskenyálból és darált kávéból összetákolt kávékapszula az előrelépés-e a nem lebomló hulladékból és kávéból összetákolt hagyományos kapszulával szemben. Szóba került, hogy a Kotyogós podcast Telegramján mindent is tudnak a kávédarálásról. És rájöttünk, hogy a Barako kávézó helyén már egy másik hely van. Emléke örökké szívünkben marad.

#327. Magot a Holdra adás

Tőzsdére ment a Roblox, Himnusz Minecraftban, székely nyuszi, Biden emberei, parasztlengő Putyinnak, titkosított telefonszolgáltatás maffiózóknak, Motorola telefon, mint fő számítógép, Alice kamera, Dr. Love, Nothing Company, Bollinger B1 villanyterepjáró, ondó a Holdon.

Többet ér a Roblox a tőzsdei bevezetés után, mint az Electronic Arts. Valamiért ez nem nagyon érte el a hazai sajtó ingerküszöbét. A tech és a gazdaság határán lévő sztorik szoktak így járni. És hogy mi az a Roblox?

Az egyik játék hozta a másikat. Minecraftban még Himnuszt is lehet építeni. Várjuk a végeredményt. Ferenc pedig megismerkedett az amerikai himnusz magyarul félrehallott verziójával, amely úgy keződik: “ó székely nyuszi”.

Biden töke

Nagyon erős antitrösztös és versenyhatóságos hátterű emberek kerülnek az amerikai szabályozó hivatalokba. Lina Khan az FTC-be, Tim Wu a Fehér Ház tanácsadói közé, Vanita Gupta az Igazságügyi Minisztériumba. Nem biztos, hogy őszinte most a tech platformcégek mosolya.

Közben Putyint legyilkosozta Biden elnök, és egy nyilvánosságra hozott titkosszolgálati jelentés kapcsán arról is beszélt, hogy kormányzati megrendelésre árasztotta el a netet az amerikai választások előtt az orosz propaganda.

Az már nem Biden, csak megfigyelési társadalom, hogy leállítottak egy Sky Secure nevű, nagyrészt bűnözők által használt titkosított kommunikációs rendszert.

Kütyü

Megint jőnek, megint bejelenti egy cég a moduláris telefon-számítógép-minden rendszert. Megint lelkesedünk érte, de nem nagyon hiszünk abban, hogy ez ne állna nagyon gyorsan földbe. Az aktuális próbálkozó a Motorola és az Edge Plus telefon Ready For felülete a kísérlet maga.

Itt szó esett Kelt nagy szerelméről, a szabványokról is. Illetve a Microsoft által kitalált, majd az összes, a közlegelőkből zárt kerteket gyártó platformcég is magáévá tett Embrace and Extend stratégiáról.

Vitatkoztunk egy kört a kijelző nélküli, cserébe a fényképezőgépre rácuppantható, mikro négyharmados érzékelővel szerelt Alice kamera hasznáról. Abban azért megegyeztünk, hogy ha tetszik, ha nem, akkor sem szabad a Kickstarterről hardvert venni. (Pláne, ha létezik a Sigma Fp.)

Zeneszünet

Dr. Love ülni fog. Nem az Ufo együttes miatt, hanem mert magyar nőket szállított ki svájci bordélyokba. Pedig ez a 360 fokos videoklip is létezik és minimum súlyosbító körülmény.

Vissza a kütyükhöz

Carl Pei, aki a OnePlus alapítója is volt, új céget indított, aminek a neve Nothing. A név mögötti filozófia, hogy a technológiát azzal kell eldugni a felhasználó szeme elől, hogy működik. Nem kell babusgatni, nyektetni, kendácsolni vele, hanem csak megy. Mondjuk ehhez képest nagyon erősen a technológiát kiemelő dizájnnyelvet választottak, lelkük rajta.

Ennek kapcsán arról is beszéltünk, hogy az Apple akkor most design vagy műszaki tartalom által meghatározott cég.

Automotív blokk

A Bollinger terepjárójáról ugyan nem tudtunk megegyezni, hogy most szép-e vagy sem, de mindkettőnket lenyűgözött. Van benne egy kis Land Rover Series 3, de még annál is baltával faragottabb. És villanyos, nagyon villanyos.

Egészen más járművek kellenek ahhoz, hogy spermát és petesejteket vigyünk a Holdra. Majd ott elássuk őket, különben az egész cucc megkuttyan a kozmikus sugárzástól, és akkor hogyan állítjuk belőle helyre az emberi civilizációt ugye?

És ha már a nyom hagyása. A végén beszéltünk egy kicsit a Clock of The Long Now-ról is, amit tízezer évente kell felhúzni és egy hegyben lesz. (Ha lesz.)

#317. Odüsszeusz hazatér adás

Gruen effekt, szlömösödő körút, Disney+ és a Mandalorian, géming és Tomb Raider, spoiler policy születik, TikTok határidő elengedve, Chrome Web Store-ból kitiltott konkurencia, Facebook trösztellenes per és a globális platformok megfékezésének kérdése, Oroszország kitiltaná a social média óriásokat az országból, HolnAPP katasztrófa, megőrülő BMW-k és a Ferencnél magától megjavuló Netflix.

…és megöli a kérőket, illetve a szolgálókat, akik a kérőkkel hetyegtek. Milyen régen olvastátok az Odüsszeiát? Remek szöveg, nagyon ajánljuk.

Hol vásárol az ember karácsonyi ajándékot? (Sehol.) Beszéltünk a plázázásról, Victor Gruenről és arról, hogy a plázák hogyan ölik meg a belvárost.

Aztán szóba került A félelem bére és Yves Montand, Székely Csaba drámái, különös tekintettel arra, amiben a Kossuth-nótát éneklik. Innen a Disney+ érintéséve, ami jövőre indul Magyarországon, és a The Mandalorianről, ami nem hatott meg Ferencet.

Játék!

Feri vett magának, akarom mondani a lányainak, Rise of the Tomb Raidert. Ez valóban egy remek játék a reboot utáni Tomb Raider univerzumból. És olyan puzzle-s ugrálós részek vannak benne, hogy egy Assassin’s Creed játék is megirigyelhetné.

Spoiler

Már nem a részben, bár az Awayről beszélgettünk még egy keveset. Utána pedig összeraktuk a Meti spoiler szabályozását. Aki nem akarja, hogy lecsapjunk poénokat, várjon az adásnaplóra. Direkt nem mondjuk el, mit csinált Odüsszeusz, de a kritikát izgalmasabbnak tartjuk, mint az egyszerű ajánlást.

Mi történik a platformokkal?

A Tiktokot csak nem vásárolják fel Amerikában. Történnek helyette más disznóságok.

A Google kitiltott pár appot a Chrome Store-ból, indulnak Amerikában a nagy techcégek elleni antitröszt perek. Mi a megoldás ilyenkor? Feldarabolás? Erősebb ellenőrzés? Honnan lesznek szabványok? Az egész a kapitalizmus bűne, és azt kéne lebontani? Erről elég sokat beszélgettünk. Meg arról, hogy akkor a szuverén államokban hiszünk-e még, ha ilyen Magyarország vagy Oroszország is, vagy a cégekben, akik között, nos, ott a Facebook és a Google.

További innováció

Holnapp. A közösségi oldal, amit a kutya sem fog használni, de nagyon zöld.

A BMW pedig megoldotta, hogy egy olyan funkció romoljon el az autóiban, aminek nincs is szüksége külső szerverkapcsolatra.

#312. Feltekerhető villamos adás

Van-e az USA-ban villamos, PAL-SECAM és az új iPhone, Samsung öröklés, 1956, Kelt digitális költségei, nem jött be a Quibi, illegális-e a Youtube download, Google beperlés és óriási hekkerfogás a választások előtt, iPhone füles és a franciák, hazudik a Tesla, felcsavarható tévé és az elmosható kanál.

Ferenc megfejtette, hogy van-e az USA-ban villamos. Van, több városban is. Ettől még persze nem lesz a tömegközlekedés országa az Egyesült Államok, de több is van ott, mint a San Francisco-i cable car.

Innen aztán beleszaladtunk az egyenáram és a váltóáram kérdésébe is, amiről egy együttest is elneveztek. Meg abba, hogy az iPhone a dobozból kivéve úgy igazán csak amerikai áramhálózattal tudja összeszinkronizálni a videofelvételi módját. Igen, máshol más frekvencián villognak a fényforrások. Még a PAL és a SECAM szabványok is elhangzottak. A PAL és az NTSC helyett.

Béláim, lesz erre pénz?

Meghalt a Samsung vezetője, atyja Li Kun Hi. Magánvagyonát 16 milliárd dollárra és az apróra becsülik, aminek a nagy része a Samsungban van. Ahhoz, hogy a céget megörökölje az utódja, aki mellesleg most is vezeti a vállalatot, be kellene valahogy fizetni a legalább ötven százalékos örökösödési adót. Ezt leginkább a cég egy részének eladásával lehet megoldani. Ugye látszik, hogy mi a probléma?

Közben a háttérben futnak korrupciós ügyek a reménybeli örökös ellen is. Ki is számoltuk, hogy mi lenne, ha a két problémájából legalább az egyiket természetben rendezné. De sajnos a Triple-E konténerhajók túl olcsók.

Sajátélmény

Ferenc szembesült azzal a kérdéssel, hogy el kellene valahogy magyaráznia a gyerekeinek 1956-ot. Első körben csinált egy prezit, amiben magának sorba rakta az eseményeket. (Kelt közben elmondott egy Gerő Ernős rigmust.) De még lehet belőle idővonal is.

Kelt nekiült az Excelnek és összeírta a digitális rezsijét. Annyira magas lett, hogy rögtön le is mondott pár szolgáltatást. Ha jót akartok magatoknak, ti is felírjátok egy kockáspapírra, milyen szolgáltatásokért havi mennyit fizettek. Nem lesz jó élmény, de hasznos.

Elhulltanak legjobbjaink

A Quibi, ami az alfa generációnak akarta újra feltalálni a mozgóképnézést, nos beleállt a földbe. Eltapsoltak rá egy csomó pénzt. Van olyan is, aki kiszámolta, hogy mi mindenre lehetne használni ennyi zsét úgy, hogy az továbbra is kultúrára megy el.

Jogi rovat

A Microsoft és a Github - az előbbi az utóbbi tulajdonosa - ég, mint a rongy, mert a RIAA jogvédő brancs kérésére törölték a kódmegosztóról a Youtube-dl könyvtárat. Ezzel Youtube videókat lehet letölteni, amely tevékenységgel lehet egyet nem érteni, de van legalább féltucat eset, amelyben nem törvénysértő lementeni egy videót.

Az USA Igazságügy Minisztériuma bekeményített. Eljárást indított egy csapat orosz hacker ellen, akik mindent is elkövettek. Illetve felpörgették az antitröszt vizsgálatokat is.

Ide becsúszott a The State Counsellor / Statski Sovetnik film istenítése is, mert Nyikita Mihalkov olyan szépen mondja benne, hogy Eraszt Petrovics Fandorin. Meg amúgy jó krimi is.

Hogyisvanez

Franciaországban kell adni drótos fülest az iPhone-hoz. Ha kutya chient eszik is. Nagy hülyeség az indoklás, de ettől még az ügy mókás.

A Tesla szokás szerint vetít. Most kiadták a teljes önvezető mód nevű funkciót, ami valójában egy második szintű vezetéssegítő rendszer.

Kütyük

Felcsavarható tévé. Annyira extravagáns, hogy még Keltnek is tetszett. A lényeg, hogy senki ne vegye meg.

Ami pedig még forradalmibb: elmosható evőeszköz. Csodás korban élünk.