#068. Átlátszó repülős adás

Az első Reform Heteorban beszámoltunk a közönségkutatásunk eredményeiről, találkoztunk űrben elveszett és megkerült orosz gekkókkal, közösségi műholddal, repülőn keresztülnéző pilótasisakkal és vadászgépes szelfikkel, telefonáltunk az Air Force One-ról, hallottunk a Soylent kajapótló ízéről, olcsó luxusóráról és minden-egyben hűtőtáskáról.

f35helmet

Adásnapló rövidesen.

Isten hozott az adásnaplóban kedves hallgató - és most olvasó is - te, aki jó eséllyel férfi vagy, az IT-ben dolgozol, és okostelefonon hallgatsz minket. Az adás azzal kezdődött, hogy elmondtuk mit tudtunk meg a kérdőívre adott válaszaitokból. Internalizáltuk, énképünk részévé tettük, szemünk sarkába írtuk gyémánttűvel. Ja, egyébiránt Kelt vagyok, heló.

Az van, hogy az oroszok elhagytak egy műholdnyi kozmikus sugárzásnak kitett űrgekkót, de aztán sikerült megtalálni őket. Még két hónapig lett volna mit enniük, szóval nagyon azért nem aggódtunk.

Továbbá letettek az önkéntesek arról, hogy a NASA-tól elkórincsált ISEE-3 műhold fúvókáival bármit kezdjenek. Pályán van, jön vissza a Föld felé, aztán meg majd tesz egy jó nagy kört. Küldi az adatokat, menő civil űrkísérlet lesz így is. Az L-1 pontban persze jobb helye lenne, de nem lehet mindent. Itt kell követni a csapatot: @ISee3Reboot

Gáspár leiratkozott az Xkcd-ről, kiderült, hogy Feri valójában soha nem szerette, de a Napirajzot is unja. Szó volt még arról, hogy Mondik Noémi művészete kiüresedett-e és ennek ellenére kiraknánk-e a falra. Valamint a Jim'll Paint Itet sikerült besuszterolnom az adásba, csak azért, hogy a gátfutókat megevő cápán lovagló David Attenborough-os képet berakjam. A posztkoloniális problémák iránt rajongók kedvéért beszéltünk arról is, hogy Sir David és a természetfilmezés gyarmatosító-e.

jimllpaintit

Titkos titkok titokban

Úgy alakult, hogy lett egy csomó repülős témánk. Még a telefonos is repülős lett.

Kezdődött azzal, hogy elkészült az F-35 iszonyú menő sisakja. Annyi gond volt vele, hogy majdnem rendeltek helyette egy másikat, de végül csak sikerült összehozni. Már kicsit se lesz hányingere tőle a pilótának. Az árcetli mondjuk boros, 600 ezer dollárba kerül, de hát a gép meg még drágább, és akkor a pilótával még nem is számoltunk.

Ilyen egy Typhoon szelfi.

Typhoon-GoPro

A sisakból nincs belső videó, kénytelenek vagyunk elhinni, hogy mutat minden hasznosat, oda lő a gép, ahová nézel, és folyamatosan mutatja a horizontot. Ellenben fentebb megnézhető, hogy a Eurofighter Typhoon szintén szupersisakjából hogy látni ki.

Fél mondatnyi hír, hogy lehet, hogy azért lőtték le a maláj gépet az oroszpárti szakadárok, mert Szu-27-esek kísérték.

Aztán szó volt arról, hogy min telefonál Obama, amikor nem a Blackberryjét használja. Az Air Force One-ra annyira csúnya telefont szereltek, hogy még, cserébe legalább egy kagylón belül sikerül kezelni a titkos hívásokat és a 'hozzanak fel egy margarita pizzát' szintűeket.

Zárójeles, történelmi megjegyzés: a vöröstelefon se vörös nem volt, se telefon.

Utolsó titkos hír: valami gyanús történik a Torral. Soha nem jó, ha bekerülnek a hírekbe, de most meg különösen nem. Jövő héten is téma lesz ez.

Három téma, mert elfogyott az idő

Ez volt az a pont, ahol az adásnapló hetven százalékát kihúztuk és mindenki választott egy hírt.

Gazs azt, hogy a Soylent nevű ételhelyettesítő szmötyi apukája egy furcsa őrült, a szmötyin túl lehet élni, de csak akkor, ha az ember a létfenntartás eszközeként tekint az evésre. És ha ez nem lenne elég, kialakult az egész körül egy fura szubkultúra is.

Feri azt, hogy vannak új óra startupok, akik egyszerűen vesznek egy mechanikát, terveznek egy csinos számlapot és házat és ennyi. Mert az órában többnyire nem az a lényeg, hogy mi ketyeg a belsejében. A Leonard & Church kapcsán jutottunk ide, de mondhattuk volna az Avi-8-at vagy másik tíz-tizenöt bizniszt.

coolest

Én pedig megmutattam a világ legmenőbb bulisörhűtőjét bluetooth hangszóróval és sörnyitóval. Ez a Coolest.

#050. Chipes kávé adás

GoPro és mellszőrzet, kémek a webkamerádban, obamás öncsi, menő kémrepülők és elektrollerek, e-papíros telefonhátlap és lego-smartphone, de főként lázadásleverő app és másolásvédett kávé.

Feri nem sumaherlett meg, úgyhogy a heti adásban részt vett. Többek között istenítette hosszasan a góprót, majd elmondta, hogy ducttape-ből - ez a szigszalag amerikaiul, a kontaktsprét meg úgy mondják, hogy wd40, fura nyelv - lehet hozzá talpat építeni.

Francia tudósok jó ötletnek érezték felébreszteni azt a 30 ezer éves vírust, amit találtak. Virulens még, viszont akkora a vírusok között, mint egy dínó a mai gyíkok mellett.

Lazán kapcsolódik a fentihez, hogy gyerekkoromban olvastam azt a szovjet gyermekregényt, amiben csinálnak vagy felkeltenek egy gyapjas mamutot. Tök menőnek tűnt, hogy valakinek van gyapjas mamutja. Ma egy jakkal is beérném. Mivel a vágyaimat ilyen drámai módon tudtam csökkenteni a mai posztban csak jakok lesznek.

A GCHQ - így hívják a szegény ember NSA-jét - lehallgatták a Yahoo webkamerás csetjeit. Nagyon nehéz ott nem látni pöcsöt. Őket is zavarta, de azért nézték tovább. Évekig. Csak gondoljatok bele.

Kapcsolódik a fentihez az, hogy az FBI is be tudja kapcsolni a webkamerát. A fentiek miatt Stephen Colbert, a csekket előbb a mellényzsebébe behajtogatva hosszasan ekézte az NSA-t és úgy általában a hárombetűsöket kiszolgáló cégeket az RSA konferenciáján.

Közben pedig ipari méretű, beletolatsz ifával és nem törik le a visszapillantó tükör méretű hibák voltak a GNU TLS-ben meg az Apple eszközökben.

Aztán a Network Time Protocolban - haveroknak NTP - egy olyan remek funkciót találtak, amivel állat módra fel lehet erősíteni egy DDOS támadást.

Na és akkor innentől már vidámság. Például újra lehet játszani a Jurassic Park hackelős jelenetét.

A Prezi a hét ügyes magyar vállalata, Árvai Péter szelfizett Obamával, a gyászmagyarok rögtön sírnak is.

Végül pedig a hír, aminek Moshi örül: a MS tarkón verné lapáttal a Sharepointot és Yammeresít inkább.

Járgányok

Egy halom remek járgányos linket kaptunk. Köszönjük. Felsorolás jelleggel:

MWC posztmortem

Az oroszok YotaPhone-ja egyre jobbnak tűnik. Nagy szó ez tőlem, ha visszakeresitek, totál nem hittem benne.

Az Ara - legótelefon, na - nem csak zöld, takarékos, barkács, bővíthető lesz, hanem még olcsó is. Nem értem, de lelkesedni illenék érte.

Egydolláros gesztusfelismerő mobilba. Még kutatják, de nagy király lehet, ha végül sikerül összehozni.

Bájos marhaságok

Két hosszú cikk a Szilícium-völgyről: ami szerint unalmas, nem unalmas.

Swift sírva kéri a receptet

Fizessen le tüntetőket mobilapp. Az ember mögötte Greg Millington. Aki a MercMob apukája is volt. Amiről van cikk. Vicc-e ez vagy sem?

Hasonló marhaság a másolásvédelmes kávéfőző is.

#044. Vadászpilótakeksz adás

Felkelt Rozi, a Rosetta űreszköz, le fog szállni egyszercsak a Csurjumov-Geraszimenko üstökösön. Feri látott közelről Gripent. Lehet, hogy megvezették a magyar sajtót. Meg a külföldit is. Őket ráadásula jamaicaiak. Aztán volt Google blokk, Kim Dotcom, NSA, Obama, szódavíz, porlasztó.

Felkelt a Rosetta űrszonda. Tele van magyar berendezésekkel, most nem állíthat meg bennünket Isle de France kormányzója se, gyarmatosítunk.

Gripen

Feri látott Gripent. Meg pilótakekszet. Meg zavarókonténert. Itt annyi mindenről esett szó, hogy jegyzetelni kellett volna. Egy dolog a hétszentség, ha a szlovén tesókat megtámadják a kínaiak, akkor mi meg az olasz haverok fogjuk visszaverni a támadást. Lesz Top Gun meg Swat Katz.

Van ez az Instagram dolog, a BBC rá is repült a témára tarvarjústul. Tizenöt másodperces hírklipeket töltenek fel, amik olyanok, mintha Adam Curtis elfelejtene rábeszélni egy kapitalizmusleleplező archív felvételre.

Bulvár zsebkönyv

Zene, zene, zene

Ez az a pont, ahol kalózmetált ígértem. Itt van.

  • Streamelve meg lehet hallgatni Kim Dotcom legszebb dalait, a Kim Dotcom dalhallgatóoldalon. Valami meghalt most bennem, hogy ezt leírtam.
  • A New Yorker remek cikket szállított arról, hogy a börtönök legnépszerűbb rádióját a Sony gyártja. Többéves típus, de bevált, mert kevés elemet eszik. A börtönön kívüli világban kevés van belőle, mert rossz ómen nem otthagyni a benti cimbiknek a rádiót. Akit érdekel a téma, szétnézhet egy börtönellátóban.
  • A sztárok valóban ingyen kapják a telefont. Legalábbis Jay-Z és a Samsungot. Ezt az információt tegyük el akkorra, amikor megjelennek az első Kesha okostelefonnal dobált meg egy csávót ebédnél hírek. Akkor tudni fogjuk ki van kivel.

Love-Actually-7

Guglirovat

smart_appliances2-580x382

A fenti hűtő képére kattintva a Fuck Yeah Internet Fridge című tumblira juttok. Az egyik legjobb hely az interneten.

Na ezt nem gondoltuk volna rovat

Innováció rovat

#039. Egyenlő bányászok adás

Cronut és Spotify Pesten, 60 inches plazma a fényelőszobában, kártyaolvasó a jackdugóban, elnöki kütyü és kripto-sms, offline Twitter, Yahoo bevásárlólista, ICT szekták, kémkedés a Second Life-ban és jön a Steam OS.

Előzetesként egy egyenlő bányász:

banyasz

Khm. Kelt vagyok, visszaveszem a szót.

Hellóhelló. Ehéten majdnem időben voltunk! Érzitek-e, hogy lassan fogást találunk az életen? Na de mondom miről volt szó.

Laca felhívta a figyelmét mindenkinek arra, mink pedig tolmácsoltuk, hogy a Lovejoy üstökös még látszik. Illetve mától meg Geminidák is vannak. Aki fel tud maradni, vagy képes korán kelni az most láthat dolgokat az égen. Ha épp nincs beborulva, ami viszont van.

Aztán szó esett arról, hogy mától van Spotify Magyarországon. Épp azt hallgatom posztíráshoz. Közben pedig lett Rdio is. Olyan ez, mint mikor beléptünk az EU-ba.

Gáspár lemezboltban, kézművesmajonéz-szaküzletben és iPhone-nal fizetős drogériában járt New Yorkban. Illetve elment hipszterszemüveget venni az adás felénél. De arról jövő héten lesz szó.

Lényegi témák

Resztli

Kedvenc szektám rovat

  • A Tanuljon Mindenki Programozni Most sztárokkal kampányol. Gáspárnak eszébe is jutott a [Született Informatikus nevű program.](http://szuletettinformatikus.eu/

Kémek a sasfészekben

Játszani is engedd