#189. Kékbenszületett adás

Szent Johanna Gimi, Jabra Move, BlueBorne, Apple árképzés, kábelképzés és nemműködőújtermék-képzés, a Gates-lányok, hurrikánszezon és az illatgyertya, rakétafail-ek, ugróbot, kényszergamer katonák, régi kütyük új élete, nyuggersereg, a kínai Rubik kocka és a ollósfúrós habverő.

Senki ne mondja, hogy nem vagyunk értelmiségi podkaszt, ebbe a mai adásba még Bíborbanszületett Konstantin (haveroknak Kónsztantinosz Porphürogenétosz) bizánci császárt is sikerült belekeverni, aki A birodalom kormányzásáról című művében emlékezett meg a magyarokról. Mondjuk ő türköknek nevezett minket, de legalább a hét törzs nevét megőrizte nekünk. Eddig a magyar őstörténeti kitekintés.

Aztán volt szó a Szent Johanna Gimiről, bár még nem tudjuk, hogy van-e benne technika. Azt viszont igen, hogy Ramones-t is hallgatnak benne a gyerekek.

Sajátélmény

Kelt a Wirecutter ajánlása és az Amazon akciója mentén vett egy Jabra Move Wireless fülest, ami jól is szól, kényelmes is, viszont az iOS 11-gyel még barátkozgatnia kell. Ugyanitt: az is hülye, aki első nap frissít.

Ferenc ráébredt, hogy a Blueborne sebezhetőség őt is érinti, illetve hogy az androidos világra régen jellemző akut patcheletlenség a mai napig mérgezi a platformot.

Kütyü

Az Apple végre megelőzte magát: az LTE-s Apple Watch már azelőtt problémásnak bizonyult, hogy piacra dobták volna istenesen.

A fenti indokolatlan atommeghajtású jégtörő az adás felvétele közben került az adásnaplóba. Szóval valami köze csak van ahhoz, amiről beszéltünk. Onnan pedig oda jutottunk, hogy az Apple csak feltalált egy saját drót nélküli töltési szabványt.

Az Ikea közben csinált menő AR-es mutatványt.

Gates család

Kicsit folytatásos regény vagy társasági rovat, de Ferenc utána nézett, hogy Bill bátyó másik lánya, Rory azért szeret csücsörítve szelfizni mindenféle menő helyeken.

Világvége

A Meti heti kérdése: mit csinálnátok, ha olyan helyzetbe kerülnétek, mint az áram nélkül maradt Puerto Rico? Meddig van otthon teamécses, akad-e dobozgitár, babkonzerv, shotguntöltény?

Tévé a rádióban

A SpaceX összevágta, hogy nem kell leszállni egy rakétával.

Mi pedig gugliztunk mellé ironikus katonazsargont.

Ez pedig egy ugrálórobot.

A katonák és az ő csodálatos játékaik

Xbox kontrollerrel lehet vezérelni a periszkópot az amerikai Virginia-osztályú tengeralatjárókok. Leginkább azért mert olcsó és egyszerű, míg az ugyanerre a célra tervezett joystick tré és drága volt.

A szír szabadságharcosok a playtation kontrollerre esküsznek.

A hét processzora egy olyan 16 bites katonai lapka, ami egy csomó dologban ott van. Például a Cassiniben is ilyen volt.

Kütyü

További tuning, Kínában gyártanak régi Thinkpadet felturbózó alaplapot. Csoda!

És hát van régi ipodot sd-kártyásító lapka is.

Karvalytőke

Lakókocsiban lakó nyugdíjasok járnak be dolgozni több Amazon raktárbázisra. Olyanok, akik 2008-ban megtakarításokat buktak el.

Végül pedig ez a legjobb Rubikkocka a Boingboing szerint.