#223. Hatliteres négyhengeres adás

IFA Berlinben és a kukoricaföldeken, hordóhangszóró és Yoga tabtop, Einstein és einsteinium, fotobomboló tehén, telefonzseb, drótkoton, Fortnite, Logan Paul veretése, kriptozsé-korrekció, Trump, Lada Niva és a ladaporsche.

Most hét végén tartják Berlinben a neves IFA elektronikai expót, ami a pályafutását még rádiókiállításként kezdte 1924-ben. Ilyen minőségében egyszer még Albert Einsein is megnyitotta, ami miatt azzal kezdtük az adást, hogy megpróbáljuk kitalálni, melyik mai csúcstudós tudna megnyitni egy hasonló eseményt.

Persze akkor már szóba került a CERN alapítását photobomboló tehén is. Meg Miss IFA a piros esernyőjével.

Magáról az expóról két termék tetszett. A Bang&Olufsen görgetve hangosítható hangfala és a Lenovo Yoga Book 2018-as.

Sajátélmény

Ferenc továbbra is próbálja meggyőzni arról a világ legdrágábbtelefonját, hogy nem akar az arcfelismeréssel kinyílni, amikor a zsebében van. A telefon áll nyerésre.

Az Apple legnépszerűbb termékei között tudjátok mi figyel ott? Hát a Lightning-jack átalakító. Itt szóba került a töltőkábel koton is, ami egy létező termék.

Kelt közben Fortnite-ot játszott, ha már olyan népszerű. Amúgy lenyűgözően szép, csak mindig lelőnek benne.

Pofonok

KSI és Logan Paul verekedtek egy jót Angliában. Közben videós közvetítést árultak, merchandisingot, megbocsátást és élettörténetet. Lassan újra kell néznünk a Running mant.

Valahogy innen szóba hoztuk az Eddát és a Privát Rocktörténetet.

Végül pedig beszéltünk arról, hogy aki tavaly november óta befektetett kriptopénzbe az jó eséllyel bukott rajta.

És még valahogy szóba került a Trump szavazók lelke is.