#360. Tégy úgy, mint a rómaiak adás

Ferenc Ferenc Rómában járt, ezért mesélt az ott honos elektromos mikromobilitásról, a kicsi autókról, a fűautomatákról, a VR-ban bejárni vágyott Colosseumról, és a minden sarkon turistákra tukmált powerbankekről. Az útibeszámolót pedig követte a Netflix Forma-1 sorozatát ért F1-kritika, a szanaszét osztogatott családi csomagra való rámászás, valamint Grimes hekker-bűncselekménye, aztán egy transzidentitású mikró, egy iPhone-belsejű monitor, a lekorlátozott szerelhetőségű Mac Studio, az MI-vel megtámogatott mobilkamerák kritikája, a gyerekre nem számító okosotthon, a szuperokos mérőszalag, és a szépre moddolt iPod.

Ferenc Rómában járt, ahol megfigyelte, hogy lehet füvet kapni a coffee shopokban. (Erre találtunk valami szabályozás-formát.) Aztán azt is, hogy tele van mikromobilitási eszközökkel, azaz szétdobálós rollerrel és szétdobálós villanybringával. Illetve, hogy a rómaiak szeretnek kis autókkal járni, mert azokkal könnyebb parkolni. Most nézzen mindenki a szúrós szemmel a következő SUV-ra, amit a forgalomban lát, legyen az X5 vagy Q10-koenzim.

A Twizy kétüléses, és ezt veheti mindenki fenyegetésnek

A turistáskodás nem nyűgözte le, ami miatt Kelt elküldte Assassin's Creed 2-t játszani. Amivel be lehet járni a reneszánsz Rómát is. Azt pedig mindenki tartsa fejben, hogy a reneszánsz róma az nem a Colosseumról meg a romokról szól, mert ezeket városépítészeti céllal leginkább széthordják akkoriban.

Itt veszi a pápa a zoknit (ja igen, Kelt fotói)

Aztán kiderült, hogy a szelfibot és a feltöltött powerbank még mindig remek termék turizmus által sujtott városokban. A turizmusról majd még beszélünk egyszer!

Máshol a világban

A F1 szólt a Netflixnek, hogy egy kicsit vegyenek vissza a drámából a Drive To Survive-ban, mert lassan nehezebb elhinni a történéseket, mint a raktárvadászos műsort. Ez egyben azt is magyarázza, hogy miért hiányoznak pilóták a korábbi évadokból. Elzavarták a fenébe a forgatócsoportot, hogy ők nem zenebohócnak szegődtek.

Human of Sorozatjunkie túrta elő a remek képet

Ugyanez a Neflix próbál több pénzt beszedni a meglevő felhasználóitól, mert a felhasználói bázis növekedése lassul. Többi is a streaming szolgáltatás, több helyre is oszlanak el az érdekes sorozatok. Jön a streaming tél. Mindenesetre, amit korábban a Netflix mondott, hogy a kódmegosztás egy szeretetnyelv, nos ezt már máshogy gondolja. És a bevételek? Azok egyelőre istenesek.

A balsors nyűge s nyilai

Grimes, ismert indie előadó, Elon Musk bevallott és eltitkolt gyermekeinek anyja, valamint egykori sikertelen Huckleberry Finn bevallotta egy interjúban, hogy annak idején ő volt a megbízója egy harckertámadásnak, ami egy indie zenei blogot célzott, ahol nem írtak elég jót róla. Pechjére az ilyen bűntetteknek nincs elévülése, így akár elő is vehetnék. Nem mintha nagyon bíznánk abban, hogy ez meg is történik.

Mások által okosnak mondott

Az AEG a Benelux országokban kiküldött egy olyan szoftverfrissítést a cég egyik okos mikrosütőjére, amitől azok a gépek gőzölős sütőnek képzelik magukat. Ráadásul a hibás frissítés megbénította a berendezések hálózati kapcsolatát is. Szóval vissza kellett hívni rossz szoftver miatt egy csomó mikrosütőt.

Sajnálom, Dave, attól tartok nem teheted - a kép illusztráció (Fotó: David Shane CC-BY)

Az Apple Studio Displayben egy teljes iPhone-nyi hardver van benne. Értsd: van benne 64 gigabájt memória is. Kérdés, hogy ez az Apple tévés próbálkozásának monitorrá változtatott eredménye vagy egyszer csak a monitor okostévé üzemmódban is tud majd működni gép nélkül?

A Mac Studióban majdnem cserélhető az SSD, de leginkább azért mégse. Erre majd még visszatérünk.

Gondolkodós

A New Yorker cikke remek kérdést vet fel: az algoritmikusan tökéletesre húzott mobilfotók hogyan ütköznek azzal a fotóval, amit el akarunk készíteni. Mi van, ha a telefon kijavítja a kék órát, kivilágosítja a napkeltét, helyükre húzza azokat a tónusokat, amik miatt el akartuk készíteni a képet.

És ehhez még van egy másik remek cikk az Android Authorityról. Ők pedig arról filóztak, hogy az okosotthon elemek arra vannak felkészítve, hogy felnőttek fogják őket használni. Megkockáztatom, fiatal felnőttek, akik lehajolgatnak megnyomkorászni az okosporszívót. De például nincs menü, amiben meg lehet mondani az Alexának, hogy "nem játszod le a Baby Sharkot soha többé" vagy a robotporszívónak, hogy "ha nyolcszor nyomják meg a gombodat, akkor nem takarítsz, hanem sípolsz, hogy megint kúrogat a gyerek".

Kütyü

Végül volt iPod modding és nagyon tudományos mérőszalag.

#328. Bohócos reality adás

Drive to Survive, pilótanők és fekete pilóták, vakcinaregisztrációs oldal, FluBot, kulcsrejtés és beach safe-ek, EU-s tetkópara, japán Petőfi, a javítás joga, előfizetős biztonsági öv, légdobverő, Cookie Consent verseny, kétféleképpen bedugható USB-C, fake audio problémák, brilliáns csapda.

Kelt Drive to Survive-ot nézett a Netflixen, ami olyan dokurealiti, ami szinte megkülönböztethetetlenné teszi a Forma-1-et az olcsó netflixes autóversenyzős filmektől. Jó, a nevek nagyobbak benne, de a szerkesztési trükkök miatt jó alaposan el van távolítva a valódi versenytől. Jó, nézzetek bele.

Itt felmerült, hogy voltak-e női F1-es pilóták. Maréknyi, ők sem versenyeztek sokáig. Más autós szakágakban több és sikeresebb sofőrt találunk.

Rongyosélet

Az oltásregisztráció-ellenőrző oldal a várható módon letérdelt az elindításának első percében. Vitatkoztunk egy kört arról, hogy ez elfogadható-e, lehet-e csúcsterhelésre tervezni, miért tudja nagyjából bárki más megoldani ezt a problémát, a magyar állami informatika meg nem.

Múlt héten ütött rajta a magyarokon a FluBot nevű androidos vírus. Rabolt is egy csomó pénzt, átvert egy raklap embert, és ami érdekes, hogy a mobilszolgáltatók sem nagyon tudtak semmit tenni a megállításáért. Amikor az adást felvettük, még csak reméltük, hogy valamelyik IT-biztonsággal foglalkozó podcast körbejárja a kérdést, azóta meg is tette ezt a Kibertámadás. (Köszi!) Szerintünk a Hack és Lángosban is fel fog bukkanni.

Fizikai biztonság

Minden amerikai filmben a tornácon a cserép alatt van a tartalék kulcs. Nehezítésként van film - például a The Intern - ahol egy kisebb dzsungel van a tornácon. Pedig vannak még olyan rejtőhelyek, amelyek nem ennyire nyilvánvalóak. Például a locsolófej.

Itt akkor már szóba került a könyvszéf, amit mókás építeni, amíg az ember rá nem jön, hogy nincs mit tartani benne. És a strandon az értékek elrejtésére használható Beach Egg, beach safe, vagy csak a törölköző alá beásott üres tejfölös műanyag, benne a kocsikulccsal.

Szabályozás

Esetenként még a tetoválófestékek gyártói sem teljesen tudják, vagy nem pontosan, hogy miből mennyi van a festékjükben. Az EU viszont felhorgadt azon, hogy ezek között az alkotóelemek között akadnak mérgezőek és rákkeltőek is. Az eredmény: egy szabályozás, aminek nem örülnek a tetoválók, mert mi lesz majd azzal a jó kis kékkel.

Természetesen van ellene petíció. Ilyenkor jusson eszünkbe, hogy az emberiségnek van némi hajlama hülyeségeket csinálni csak azért, mert valami jól néz ki. Obligát példák: gyönyörű zöld arzénfestékes tapéta, uránüveg, rádiumos fogkrém a szebb mosolyért. A páncéloscsoki speciel nem volt rossz ötlet, csak akadt benne némi speed.

Közjáték

Szóba került Jézus, aki megúszta a keresztrefeszítést és Japánba lépett le, ahol rizst termesztett.

Szabályozás (repríz)

Több piacon is kezdik áttolni a right to repair törvényeket. Ez nem jelenti azt, hogy mostantól kezdve otthon a konyhaasztalon javítjuk az iPhone-t meg a traktort. Azt viszont igen, hogy a javításhoz szükséges dokumentációt, szerszámokat, szoftvereket egyre kevésbé tarthatják vissza a gyártók.

Az autógyárak közben kitalálták, hogy az előfizetős extrák még a fizetős extráknál is jobbak. Tempomatot lehet utólag beszereltetni, akár nem a márkához tartozó szervizben is. Na de ha havidíjat kell fizetni az adaptív tempomatért, akkor arra mi a kerülőút? (Most a kocsi DRM-jének feltörését tekintsük nemlétező opciónak. :))

Kütyü

Kelt hozott Ferencgitárt, miről kiderült, hogy nem elég gitár. De a cég gyárt egy egész jó légdobot.

Aztán volt még Cookie consent játék, nem egyszerű, ellenben legalább nehéz. Meg Zoom meetingről elszökős alkalmazás, ami úgy csinál, mintha a kutya megette volna a zoomotokat, de legalább is elment volna az internecc hívás közben.

Egy ügyes hacker rájött, hogy az elvben csak egyféleképpen bedugható USB-C csatlakozót is két féle módon lehet bedugni. És lehet olyan szoftvert írni, ami ezt a két irányt meg is különbözteti.

Végül pedig hosszan nem jutott eszünkbe Catherine Zeta Jones neve, aki a Brilliáns csapdában áttáncolt a lézerek között.

#288. Vörös halál álarca adás

Vírus, Apple bejelentés, elmaradások, Meti XX, Feri gamer lett (Detroit, Little Big Planet és The Unravel) és F1 dokut néz a Netflixen, Karotta Porschét restaurál villannyal, Google átadja a helyadataidat a rendőrségnek, a közeljövő utolsó konferenciája, puszi az üzletben, Skype a meetingen, vásárlás a téglaboltban, amatőr iPhone-fotóverseny.

Amióta adást vettünk fel, azóta is változott a koronavírus helyzet. Ennek ellenére nem tudtunk ellenállni a témának. Pláne, hogy a minden (GDC, E3, SXSW) elmaradása után az is kérdés, hogy lesz-e Apple bejelentés idén?

Közben megbeszéltük, hogy Kínában is több gócpont volt. Adás közben a New York Times térképét vettük elő. Azóta viszont kaptunk egy jobbat is, ami viszont kicsit ritkán frissül.

Önmagunk körbenyalása

Volt egy Meti XX adás, minden bizonnyal feltűnt. Lesz még ilyen, havi egy darab. Mi nagyon szeretjük ezt az ötletet, mert hát ha a techről beszélő pasikat - igen, minket is - leverjük cölöpnek, akkor a világ végéig meg van oldva a Duna árvízvédelme, annyian vagyunk.

Sajátélmény

Feri gamer lett, vagy legalább is végigjátszotta a Detroit: Become Human játékot. A sztori nem nyűgözte le, de a mire képes egy videojáték így az úr 2020. évében dolgok - például grafika - az igen. És végre megtanulta, mi az a QTE.

Gyorsan el is hangzott pár olyan cím, ami grafikában nem feltétlenül világbajnok, ellenben jó: The Shivah, Unravel, Magicka, Popup Dungeon.

Emellett megnézett egy csomót a Netflixen a Drive To Survive című F1-es dokumentumsorozatból. Amire Kelt rögtön rávágta, hogy From Rust To Richess és Rust Valley is van ám Netflixen, amiben kedves emberek hegesztenek roncsokat.

És innen kanyarodtunk el Karotta Porsche elektromosításáig onnan a 956-os Outlaw Porschékig meg az RWB-ig.

Amin vitatkoztunk

Jó-e hogy a platformcégeknél ott van minden adatunk, amit aztán kiigényelhet a rendőrség. Bízunk-e a hatalomban? Meg abban, hogy az igazságszolgáltatás előtt mindenki egyenlő? Ja és hogy van-e egyáltalán értelme elméleti vitákat folytatni. Csak erős idegzetűeknek, 18+ satöbbi.

Feri amúgy Evolution konferencián járt. Itt már nem dívott a puszi meg a kézfogás koronailag. Illetve volt szó még arról, hogy az Edigital polcairól repülnek le a kenyérsütő gépek, illetve, hogy a márkaépítés nem olyasmi, amit ki lehet dobni.

És hogy kérdéssel fejezzük be: mit gondoltok, hány százalékát adják az Edigital forgalmának az utcáról besétálók?