#310. Értetek a kereszten adás

Telex-elemzés, katonaság-romantika, bank-panasz, Revolut-panasz, wifi-panasz, palatábla-ömlengés, Social Dilemma panasz, a Tesla és a sajtó, TikTok-rovat, férfivécépapír, okos erényöv férfiaknak, és a Flight Simulatornak térképetáj.

Ugrató autókról beszélgettünk felvezetésként, aminek közvetlen következményeként pár perccel később már amerikai tanknevekről lett szó meg arról, hogy hogyan jön le a szovjet tankos a BMP-jével a vonatról.

Apropó BMP, Spamdog jelezte még az adásnapló megjelenése előtt, hogy idézem:

"A BMP-1 "gyalogsági harcjármű" kategóriába tartozik 33 mm páncélja nem számít túl vastagnak pl. a T-72 pl 280-300 mm-hez képest, de sokkal több mint a BTR-80-as nyuszibusz 7-9 mm-es páncélja vagy az MT-LBu 10 mm-e (Ez utóbbi azért a kedvencem mert a két lánctalpat ez az egy képes ellentétes irányba forgatni, és így saját tömeg középpontja körül megfordulni. Sőt ha ezt 10-15 percig nyílt terepen folyamatosan csinálja, akkor képes úgy elásni magát hogy csak a 15 cm látszik ki belőle.)"

Állítólag valamelyik Sex Pistols tag közölte a közönséggel, hogy a legtöbben jobban csinálnátok mint mi, csak rohadtul lusták vagytok. A világ kis számú nagy igazságának egyike ez. :)

Sajátélmény

Volt egy erős pénzügyi blokkunk, mert olyan PFM (personal finance manager) appot kerestünk, ami több számlát is kezel. Ez nagyjából az a szoftver, ami összegzi és kategorizálja a költéseinket. Aztán a hónap végén megmondja, hogy "János, egy vagyont versz el a Starbucksban". Ezeket a dolgokat az ember tudja magától is, de jó látni a számokat.

Több erre való szoftver van, lassan ki is próbálgatjuk őket. Például a Revolut vagy agy Unicredit banki appja tessék-lássék tudja is ezt a funkciót. Az előfizetéses Toshl azt ígéri, hogy gatyába rázza a pénzügyeinket, a You Need a Budget (YNAB) pedig egy teljes rendszert ad arra, hogy rendezzük az életünket. Magyarból a Wyze és a Koin szokott felmerülni, de egyiknek sem túl aktív a fejlesztése.

Kelt feldobta azt is, hogy az autóhoz kapcsolódó költségek (benzin, szervíz, döglöttbogárlemosó) követésére kellene egy olyan app, ami jó. A Fuel.io nem rossz, de csak mobilra létezik. Mobilon generál PDF jelentést, követi a költséget, szól, ha olajat kell cserélni, ha beállítottuk az emlékeztetőt. Szóval jobb, mint a semmi. De egy webes vagy PC-s verzió csak nem ártana. Az ember nem mobillal a kezében ül le összegezni a pénzügyeit.

Ezek után még volt szó arról is, hogy lehet-e Revolutból családi számlát csinálni. Jó-e a junior termékük. Úgy általában mennyire kell megerőszakolni egy egy felhasználóra tervezett szolgáltatást, hogy működjön egy családban. Erre pazar reakciók érkeztek a Telegramon is. Mint ahogy arra is, hogy hogyan optimális Apple Pay-jel használni.

Közben elhangzott, hogy a K&H Trambulin számlája gyerekeknek nem is annyira rossz. Meg hogy a Budgetbakers Wallet appját is ki kellene próbálni.

Ferenc dróton már elég gyorsan netezik, de a wifi még mindig lassú. Kábelt cserél, kerék alá teszi, onnan is kiveszi. Ha valakinek van tuti tippje, hogy hogyan lehet gyorsítani, ne hallgassa el. (A csatornaszélességet és a nézzük meg, hol van interferenciát - inter ferenc, hahahaha - már javasoltátok! Köszi!)

Meti teszt: palatábla

Vannak ezek a digitális palatáblák. A kijelző ugyan LCD, de úgy lehet rájuk rajzolni, mint egy Fisher Price gyerekjátékra. Egy gomb van rajta, a törlés. Ja, és az egészet sörökre átszámolható forintért - kábé háromezer - adják. Ezer éve izgatta Keltet, most berendelt egyet és ki is próbálta. Aki alapjáraton tud rajzolni, az ezen is tud. Aki alapjáraton sem tud, az firkálhat, vezethet rajta tennivaló listát, vagy odaadhatja a gyereknek firkálni. Olyan technológia, ami nagyon nem hat technológiának. Megéri kipróbálni.

Mi a Xiaomi Mijia verziót próbáltuk, de a Telegramon került radírozható 2.0-s és osztott kijelzős 3.0-s verzió is. (Kösz, Tamás!)

Néznivaló

Ferenc szerint a The Social Dilemma, a Netflix közösségi web megfejtős dokumentumfilmje nem túl jó. És akkor még finom volt, csipkés és úrinőhöz illős. Amúgy a kritika is ezt mondja a filmről. Ellenben a hallgatói visszajelzések szerint csak érdemes megnézni. A labda Keltnél pattog.

Ide valahogy betüremkedett, hogy a Tesla feloszlatta a sajtókapcsolati részlegét. Megbeszéltük, hogy az újságíró nem csak kötekedni keresi a cégeket, hanem például információt is kér. Van a görög drámáknak egy alapfogalma a hübrisz. Na az játszik itt is.

Kelt lelkendezett egy kört a fizetési élmény felmérésen.

Viccességek

A Twitteren egy csomó remek téma megy mostanában. Például arról, hogy a Tiktok miért új élmény az amerikaiaknak:

Vagy, hogy mit tud a férfisegg-törlő:

És akkor már beszéltünk a hackerek által könnyen feltörhető ABS+acél kombóból készült IoT férfi erényövről, ami igazán próbára teszi a barátságot, ha le kell flexelni az emberről.

Végül pedig arról, hogyan kell verset mondani, amire még visszatérünk, és hogy hogyan kapcsolódik mindez a Microsoft Flight Simulatorhoz.

#288. Vörös halál álarca adás

Vírus, Apple bejelentés, elmaradások, Meti XX, Feri gamer lett (Detroit, Little Big Planet és The Unravel) és F1 dokut néz a Netflixen, Karotta Porschét restaurál villannyal, Google átadja a helyadataidat a rendőrségnek, a közeljövő utolsó konferenciája, puszi az üzletben, Skype a meetingen, vásárlás a téglaboltban, amatőr iPhone-fotóverseny.

Amióta adást vettünk fel, azóta is változott a koronavírus helyzet. Ennek ellenére nem tudtunk ellenállni a témának. Pláne, hogy a minden (GDC, E3, SXSW) elmaradása után az is kérdés, hogy lesz-e Apple bejelentés idén?

Közben megbeszéltük, hogy Kínában is több gócpont volt. Adás közben a New York Times térképét vettük elő. Azóta viszont kaptunk egy jobbat is, ami viszont kicsit ritkán frissül.

Önmagunk körbenyalása

Volt egy Meti XX adás, minden bizonnyal feltűnt. Lesz még ilyen, havi egy darab. Mi nagyon szeretjük ezt az ötletet, mert hát ha a techről beszélő pasikat - igen, minket is - leverjük cölöpnek, akkor a világ végéig meg van oldva a Duna árvízvédelme, annyian vagyunk.

Sajátélmény

Feri gamer lett, vagy legalább is végigjátszotta a Detroit: Become Human játékot. A sztori nem nyűgözte le, de a mire képes egy videojáték így az úr 2020. évében dolgok - például grafika - az igen. És végre megtanulta, mi az a QTE.

Gyorsan el is hangzott pár olyan cím, ami grafikában nem feltétlenül világbajnok, ellenben jó: The Shivah, Unravel, Magicka, Popup Dungeon.

Emellett megnézett egy csomót a Netflixen a Drive To Survive című F1-es dokumentumsorozatból. Amire Kelt rögtön rávágta, hogy From Rust To Richess és Rust Valley is van ám Netflixen, amiben kedves emberek hegesztenek roncsokat.

És innen kanyarodtunk el Karotta Porsche elektromosításáig onnan a 956-os Outlaw Porschékig meg az RWB-ig.

Amin vitatkoztunk

Jó-e hogy a platformcégeknél ott van minden adatunk, amit aztán kiigényelhet a rendőrség. Bízunk-e a hatalomban? Meg abban, hogy az igazságszolgáltatás előtt mindenki egyenlő? Ja és hogy van-e egyáltalán értelme elméleti vitákat folytatni. Csak erős idegzetűeknek, 18+ satöbbi.

Feri amúgy Evolution konferencián járt. Itt már nem dívott a puszi meg a kézfogás koronailag. Illetve volt szó még arról, hogy az Edigital polcairól repülnek le a kenyérsütő gépek, illetve, hogy a márkaépítés nem olyasmi, amit ki lehet dobni.

És hogy kérdéssel fejezzük be: mit gondoltok, hány százalékát adják az Edigital forgalmának az utcáról besétálók?