#311. Környezetbarát adás

Krusovszky regény, Ferenc wifije, mobildonor, Apple mise és a hiányzó töltő, Bushcraft avagy Bozótmíves, 5G Budapesten, motoros vérfutár, csehszlovák Hyperloop, az elvesztendő szelfikamera, a távcső alakú videókamera, Stellarium, bitcoinbányászati áramlopás és a tiltott pártfinanszírozás.

Kulturális blokkal nyitottunk, mert egy mostanában megjelent könyvben - ez Mörk Rita A herceg és a lányka című regénye - a sztori része egy regény kéziratát tartalmazó, régi, de még olvasható floppy lemez. El kellett filózni azon, hogy vajon tényleg olvasható lenne-e. Most, hogy már a rózsaszín Arita DVD-lemezek is megadták magukat az enyészetnek. Ferenc pedig ajánlotta Krusovszky Dénes Akik már nem leszünk sosem generációs regényét. Szóval ez a hét sem indult jól azoknak, akik processzorlábak számolgatását várják tőlünk.

Sajátélmény

Ferenc megszereltette a wifijét. Többé-kevésbé. És azt is elmondta, hogy egy embernek ugyan jó lenne a 300 megabit, de mihelyt az ember családban él, és mindenki más is eszi a sávot, onnantól vékonnyá válik a kanóc.

A telekom öt évnél nem régebbi, működőképes mobilokat keres, hogy feljavítsák azokat és odaadják rászorulóknak. A program neve Mobildonor, ha esetleg van ilyen telefonotok, mert nem addig használjátok a készülékeket, amíg kilehelik a lelküket, akkor itt a hely, ahol örülnek neki.

Apple és mobil rovat

Biztos hallottatok már róla, de az Apple mutatott be új telefonokat. Meg kis Homepodot. És még saját vezetéknélküli töltést is, amit Magsafe-nek hívnak, ahogy már hívtak tök mást is, de hát ezért szeretjük a céget.

Emellett bejelentették, hogy mostantól nem jár töltőfej és fülhallgató a készülékekhez, mert a környezetvédelem fontos dolog. Na ebből aztán lett vita az internet hullámain. Mi alapvetően örültünk neki. Még ha el is kell ismerni, hogy a nagy igyekezetben a legértelmetlenebb (USB-C - lightning) kábelt adják a mobilhoz.

A Xiaomi természetesen bele is szállt az Apple-be. Aztán, ha egyszer tényleg EU-s törvény lesz a közös csatlakozóból, töltőből, akkor ne felejtsük el kiröhögni őket.

Aki amúgy töltőre vágyik, még az Ikeából is vehet.

Amelyben a Star Wars fanok agyára megyünk

Végre valaki belerakta a mérnöki tudást és a megszállottságot és épített egy olyan lézerkardot, mint a Csillagok háborújában van.

A Yoda és Luke plazmapengéjéhez hasonló jószághoz persze nem árt a hátunkra venni egy akksikkal teli hátizsákot. De legalább tényleg úgy szeli a dolgokat, mint a fotonszablya.

Persze az amerikaiaktól semmin nem szabad meglepődni. David Hahn, a radioaktív cserkész a kerti sufniban reaktort épített. Ennek persze senki nem örült.

Mindenkinek van médiája

Ha lenne hét hőse rovatunk vagy ilyesmi, akkor a motoros vérfutárokat tüntetnénk ki ezen a héten. Így csak javasoljuk, hogy kövessétek őket. Vérlovagok néven megy a Youtube csatornájuk.

A fenti videó egy grátisz szegedi utat is tartalmaz! Mondj valaki, hogy nem jó értékajánlat.

Innovációs rovat

Kedvenc innovátorunk, Elon Musk feltalálta a pezsgőben a buborékot, a mackóban a brummogást! Na jó, valójában az alagutat. Ne tévesszen meg senkit, hogy csinált egy alagútásó céget, ami feltételezi, hogy az alagutat már más felfedezte. Elon volt az, ide a rozsdás bökőt. A felfedezés következménye, hogy a Las Vegas-i Hyperloop helyére épített Tesla-alagút miatt agyon fogják kötbérezni a céget, mert még annyira sem teljesíti a vállalt számokat, amennyire Musk cégei nem szokták. Függöny. Akarom mondani, alagút.

Ehhez képest másutt:

"(…)a világ legnagyobb forgalmú villamosvonala: a pesti Nagykörúton a 4/6 viszonylat (a köznyelvben csak „négyeshatos”) 54 méteres Combino szerelvényei óránként 27 indulással akár 10 500 utast is elszállíthatnak irányonként"

A Vivo feltalálta a nagyon könnyen elhagyható mobilkamerát. A Canon pedig piacra dobta a balettapukák és bézbólanyukák marokkameráját akkora zoommal, hogy a Holdig elér.

Rácsodálkozás és kékfény

A Stellarium app és webapp annyira menő.

Az összes párt megőrült, amikor kiderült, hogy egy DK-s alpolgármester bitcoint bányászott a munkahelyén. Elvitte a TEK, a párttársai árulásról beszéltek, a Fidesz pártfinanszírozási csalást emlegetett. Az élet egy Famíliakáefté rész.

Végül pedig 2020-ban is lehet "a videojáték rossz, éééértem" videót csinálni. Annyira, hogy a Fókusz el is követte. Szerencsére a helyzetet megfelelően kezelte a Fókuszcsoport, ezért mi nem sokat hiperventilláltunk rajta.