#211. Press Play on Tape adás

Jó-e a Ready Player One, a VOYO, a Tesla Model 3 és a Facebook? Elkelt a Flickr, kijött az új Snap Spectacles, megőrült a Synology Support, már megint egy moduláris mobil, lapraszerelt teherautó, elektroszemét használt kocsiban csempészve, publikus pornómód és a konyha használata.

Ferenc megnézte a Ready Player One-t, de volt benne annyi önuralom, hogy csak azt mondja el, amit én anno a Nonstop rádió rockzenei kívánságműsorában, szóval hogy küldené mindenkinek, aki szereti. (Zárójel: baromi nagy volt ám annó a kívánságműsor. Az elérhető email után, a tömeges mp3warez előtt voltunk. Daliás idők. Valahol még megvan a rádióból felvett első Apocalyptica albumom.)

Aztán dettó Ferenc volt az az ember, akihez megérkezett a Voyo I8 Plus kínai tablet, ami műanyagba öntött iparihulladék. Nagy költőnk, Arany János Tengeri-hántás című versében az ilyen műszaki eszközökről (is) írta, hogy

Ne tegyétek, ti leányok!

Handrás Tesla 3-at tesztel Amerikában, amelynek folyományaként Ferenc egy kicsit beleszeret a Tesla 3-ba. Ebből következőleg pedig nem nagyon beszélünk arról, hogy a cég amúgy hogyan teljesít.

Pedig lassan egy Grisham regény van a sztoriban. És ha már Grisham, ti kedves hallgatók, mit vesztek a reptéri könyvesboltban, ha rájöttök, hogy nem hoztatok magatokkal könyvet?

Facebook

Aranyszájú szent Mark, aki épp a GDPR-t próbálja kiénekelni az európai szabályozók szájából fejlesztői konferenciát tart. Bejelentettek egy csomó dolgot, ami közül vagy kettő minket is felizgatott. Az egyik ilyen az újraszabott Messenger app, amiből az ígéretek szerint a jövőben kiszerelik a beleszerelődött vackokat. Vagy legalább rajzolnak neki egy olyan felhasználói felületet, ami nem fog fájni. A másik aktualitás, hogy jön az Oculus Go, a gép és számítógép nélkül használható VR-szemüveg. Akkuilag ugyan még gyenge, két-két és fél órát bír, attól függően, hogy játékra vagy filmnézésre használjuk, de menőnek menő.

Emellett Mark megígérte még a múlt végső eltörlését (Clear History), meg hogy semmik vagyunk és minden leszünk, de erre térjünk vissza akkor, ha valóra válik.

Kofavizit

Elkelt a Flickr, ahol a képeimet tartom, és hálistennek szakmai befektető, a fotótárhelységből pénzt is csináló SmugMug vette meg. Ahogy öregszem, egyre jobban szeretem azokat a cégeket, amik rejtélyes pénzcsináló manőverek helyett előfizetésből élnek.

Kijött az új, karcsúbb, gyorsabb, fotózni is tudó Snap Spectacles. Nehéz megmondani, hogyan nem fognak ezzel óriásit bukni.

A hét műtárgya

Ferenc öreg NAS-a alkalmatlanná vált a torrentezésre. Nem érkezik rá frissítés, viszont a régi szoftvert lassan kitiltjék mindenhonnan. Az egyik megoldás a vas megpatkolása egy új Transmissionnel - elvitte egy hétvégém, én ezt választottam - a másik egy új NAS vásárlása vagy építése. Feri az utóbbira gondolt, de ahogy kiszámoltuk egy új Raspberry Pi 3-as árát, SD-kártyástul, tápostul, külső vinyóstul, az jött ki, hogy egy belépőszintű NAS valószínűleg olcsóbb.

Aki mégis nekiugrana, annak itt egy remek leírás.

Áramkör rovat

Bebukóban lévő annyira moduláris, hogy neked kell összeforranasztani típusú telefon Kickstarter. Az kiderül a Kite kampányából, hogy jót akartak, kedzésnek ez azért jó.

A Shell támogatásával készül lapra szerelhető, 12 óra alatt összepattintható teherautó a katasztrófa sújtotta területekre. A neve: OX.

Aljas módon, titokban exportálunk e-szemetet Afrikába. Restellkedjünk.

Világrend

Végül helyreraktuk, hogy a privacy funkciók nem teljesen úgy működnek, ahogy a felhasználók képzelik. Aki a munkahelyén akar pornót nézni, az legalább egy VPN-t röffentsen be.

A konyha pedig egy multifunkciós hely lett, nem csak főzünk ott.

“A kutatás arra is rámutat, hogy napjainkban már nem csak főzésre használjuk konyhánkat. Európában ötből legalább egy fő végez tornagyakorlatokat heti rendszerességgel ebben a helyiségben, a legtöbben Lengyelországban (a megkérdezettek 42 százaléka) és Hollandiában (a megkérdezettek 37 százaléka), míg az Egyesült Királyságban csak a felnőttek 12 százaléka tornázik itt. Emellett a megkérdezettek 25 százaléka irodának is használja a konyháját, ami gyakran nappaliként is funkcionál: az emberek csaknem fele, 46 százaléka tölti szabadidejét olvasással, tévézéssel vagy játékkal a konyhában, míg 36 százalékuk innen intézi mindennapi ügyeit is. A Dél-Európában élő emberek közel háromnegyede (73 százalék) olvas vagy néz tévét a konyhájában, míg a németek csupán 45 százaléka teszi ezt havi rendszerességgel.”

#057. Kombatdelfin adás

Kerbal fejlemények, felesleges hadi trimarán harci delfinrajjal, ET tömegsírban, ötvenéves új autó Hindusztánból, mi lesz a Google+-ból, a Yahoo! sorozataiból és a drága BuzzFeedből, forrasztás és Dánia Mindcraftben, az okosmobil, mint primary device, mobilos bloatware-leleplezés, illetve nem beszéltünk a netsemlegességről és beláttuk a Macbook Air egyeduralmát is.

amunra

Kis lépés a kerbaloknak, de Gáspár felcsákányozta magát Minmusig az előző adásban emlegetett Kerbal Space Programban. És eljutott a Munra is rendesen. Neki szól a fenti kép.

uss_ind

Volt viszont igazi csúcstech hír is, mert Ferinek szembejött a USS-Independence nevű littoral combat ship (LCS) osztályú - ez az a hadihajó, amire már nem parkolnak rá, ha otthagyod a kikötőben, de még lehet horgászni a tatról - cuccos. Egyrészt őrületesen jövőszagú, triamarán testű dolog, amit különböző hadi csomagokkal lehet különböző feladatokra - aknaszedés, tengeralattjáró-vadászat, jaszkarizás - alkamassá tenni. Másrészt meg egy bitangdrága kísérlete a haditengerészetnek, ami egyelőre nem sült el jól. A bátyjának számító Zumwalt már mintha meg is bukott volna, veszik helyettük az Arleigh Burke rombolókat. (Fent a LCS, lent a Zumwalt.)

zumw

Azért jó amúgy, hogy még építenek csatahajókat, mert az adás címét is adó harci delfineket akkor sem lehetne bevetni, ha felismernék az ellenséges hajókat. Állatvédelem is van a világon. Amúgy ezért nem is szabadítják fel a delfinek Ukrajnát.

Kiásták - aszongyák legalábbis - az Atari által elásott játékkazettákat Új-Mexikóban. ET ismét szabad.

Volt szó a Segway visszahívásról, de momentán nincs hozzá linkem.

Illetve szóba kerültek az e-cigisek, korunk elnyomott kisebbsége.

Hindusztán!

Indiában minden van. Lehet régi, de inkább mondjuk hagyományosnak. Több évtizedes licencek is élnek. Találtunk:

Hindustan Ambassador - új kasztni nincs, szervó van (fotó: Paul Robertson)
Hindustan Ambassador - új kasztni nincs, szervó van (fotó: Paul Robertson)

Nagyvállalati pletyka

Hack, hack, hack

Megjött az első be nem foltozandó sebezhetőség XP-re, illetve egészen pontosan IE6-ra. Leáldozóban a napjai annak a rendszernek.

Adás előtt forrasztottam. Nem szépen, de azóta a rohadt hangos Superfan helyett egy Schyte Mini Kaze csendes ventilátor dolgozik a NAS-omban.

Megjött androidra az IFTTT nevű csodaprogram. Még nem vagyunk benne biztosak, hogy bárki használni fogja, de egy ideális világ remek kiegészítője lenne.

A dánok közben megépítették Dániát Minecraftban. 1:1 méretarány. Bezzeg legóból meg se próbálták.

Tanulság

A Pocket Printer lehet, hogy faszság, de gondolkodni kell abban, hogy vannak inkább mobilt használó emberek. (Amúgy ők azok, akik nem írják az internetet, csak olvassák.)

Megint vita van a net neutralityből.

A kutya sem használja a Samsung előtelepített appjait. Legalább két tanulság van ebben. Egy, szarok az appok, kettő, az emberek alapvetően maguk választanák meg az eszközeiket. Le a sok vacak törölhetetlen appal.

És itt csendesen kamingautoltunk köcsög hipszterként, és hosszasan beszéltünk a Macbook Airről.