#346. Hétezerkétszáz forint adás

Foglalt a Meta neve, viszont van víziója, haragszunk a Simple-re, szó kerül a negyedik hullámról, az oltásról és a testünket érintő jogokról, nevetgélünk az NFT-n, beszélünk a cryptovalutákról és az erről értekező VVV podcastról, kiszámoljuk egy podcast epizód bekerülési költségét, valamint Microsoft Fluid, Sway, csiphiány és csíkszélesség, önhajtogatós drót-vésztöltő, lopakodó csavar, végül Timothy Chalamet és az Xbox360 kontroller-modding.

1976-ban még lehetett abból szilveszteri kabarétréfát csinálni, hogy az ember találkozik a piacgazdasággal. És hogy az árképzésnek amúgy nem sok köze van az alkotóellemek árának összességéhez. Amikor oda eljutunk, hogy milyen egyéb költségek lehetnek, addigra az eredeti poént már agyonhasználtk, de elkezd vicces lenni.

Azért vettük elő, mert mi is számolgatunk az adásban. Az 1976-os forint és a mai között van egy 60,8-as szorzó az ártörténet.hu szerint, szóva a fent emlegetett 7200 forint ma inkább 430 ezer lenne, meg az apró.

Meta dolgok

A Facebook nem figyelt, vagy nem érdekelte, hogy egy kis számítástechnikai céget már hívnak Metának. Ez a kis cégnek vagy sok pénzt jelent majd, vagy egy megnyerhetetlen pert, hiába van igazuk. Pont ezek egyike történt Matt Blaze-zel, aki a crypto.com-on blogolt évekig.

Itt metáztunk még egy keveset. Még tán a VRML is elhangzott, de igazából a dolgok körbejárása az előző adásban mát megtörtént.

Kelt beszélgetett a Simple fizetési appal és a bankával egy fél napot. Végül megnyugtatták, hogy legjobb embereik dolgoznak a problémán.

Lassan óvdáskorú gyerekek is vannak, akik sose jártak játékboltban vagy könyvesboltban. Nem gondoltuk, hogy valaha boltokat fogunk sajnálni, de tényleg nem lehet összehasonlítani még az Abebooks böngészését, ami a legjobb online antikvárium, ami létezik, egy spontán beszabadulással a könyesboltba. Szorozzuk fel ezt azzal, hogy gyerekként milyen dolgokkal szembesülni.

Rakjuk el legalább azt a mondatot Magyarósi Csaba videójából, hogy az oltás működőképessége nem vélemény, hanem tény. És a tények és vélemények ütközése - ezt már mi tesszük hozzá - olyan, mint amikor a Fecske IC találkozik egy mit sem sejtő Trabanttal. Lehet jogászkodni, mert az alkotmányban vannak dolgok, hogy mire nem lehet kényszeríteni az embert. És itt elgurult Kelt gyógyszere.

NFT

Sarkos mondatok, amikben nem értünk egyet rovat is rég volt. De azért az NFT tolvajok miatt panaszkodó gyűjtőket sikerült kiröhögni. Utána a kriptopénzek és az NFT-k megítélésében nem nagyon értettünk egyet. A Vendéglő a Világ Végénnek amúgy mostanában volt adása a kriptókról.

A Meti befektetési ajánlatnak nem minősülő nem befektetési tanácsa, hogy mindenki csak olyan pénzzel játsszon, amit akkor se sajnálna, ha egy galamb elvinné az íróasztaláról. Vagy macska. Esetleg egyéb kisállat.

Podkaszt számolgatás Fridi nélkül rovat

Biztos ti sem tettétek fel még magatoknak a kérdést, hogy mennyibe kerül egy Meti adás! Na mi sem, de most szezonja van a podkasztok üzleti tervének kiszámolásának.

Mi a vassal nem számoltunk - ha nagyon érdekel titeket, tudunk arról is beszélni, meg arról is, hogy milyen tévutakat jártunk be - helyette inkább azt mértük fel, hogy két óra felvétel fejenként (szumma 4 emberóra), egy óra vágás és egy óra adásnapló szerkesztés (szumma 6 óra) és legalább egy-egy óra felkészülés után alsó hangon nyolc munkaóra van benne egy epizódban. Ezt kell felszorozni egy olyan óradíjjal, amit amúgy is megkeresnénk.

És igen, bizonyos szempontból csapda mindent így forintosítani. De segít megítélni, hogy megéri-e, ha elvégzi helyettünk valamelyik munkánkat, vagy hogy felmérjük, hogy a nem fizetett, az időnket evő melók mennyire is rágják az életünket.

Volt a héten számolgatós cikk - megéri-e a drágább használt villanyautó - a Totalcaron is.

Abba viszont nem mentünk bele, hogy egy raklap piaci szereplőnek most tűnt fel, hogy van ez a podkaszt dolog.

Szoftver

A Microsoft egy új minden egy doksiban appot tervez piacra dobni, a Loopot. Kicsit Google Wave, kicsit Sway, de el tudjuk képzelni, hogy használható legyen.

Kelt a délelőttöt Derrick és Harry projektmenedzsment blogján röhögve töltötte. Csak ízelítő jelleggel:

Amit öt ember meg tud csinálni adott idő alatt, azt négy ember is meg tudja csinálni ugyanannyi idő alatt, ha belehúznak.
Belehúzni mindig lehet, csak akarni kell.

A chiphiánynak most a BMW érintőképernyői esnek áldozatul. Kiderült, hogy egy funkciót nem sikerült nekik megvalósítani érintőképernyő nélkül, ez az automatikus kitolatást, ezt is azért, mert a sofőrnek be kell ikszelnie, hogy a kocsija összetöri is magát, attól még ő volt a hülye.

Apropó chiphiány. A kereslet-kínálat és a gyártónak való kitettség téves felbecsülése mellett van még egy ok, ami miatt az autóipar ilyen helyzetbe került. Bődületesen régi technikával készülő chipekre vannak ráállva, 90 meg 45 nanométere csíkszélességen készültekre, amihez képest mostanában 10 nanométer alatti gyártástechnológia a jellemző. Olyan ez a helyzet, mintha a MÁV gőzmozdonyhiány miatt szívna, vagy ha az építőipar megtorpanna a búboskemence-hiány miatt.

Ferencstarter

Kütyü rovat, vártátok?! Volt benne önösszehajtogatós, töltőkábelbe épített powerbank. Rejtett fejű csavar. És nördületes hírek Timotée Chalametről, aki amúy elég jó a Dűnében.

#084. Répaversenyautó adás

Twitterbotok, pulcsikötés-on-demand, vibragyűrű, szülőpótló iPad-app, kajába csomagolt kaja, Microsoft Sway, LSD a steakben, marokfényképező, Piano Media, fizetések a Völgyben és Kim Dotkom szegénysége.

carrotcar

Csodás adás volt ez szerelmes barátim. Rögtön azzal kezdődött, hogy Feri hozott egy Gazstémát, és twitterbotokról beszélt. Akik szóbakerültek:

És hát eszünkbe jutott @ireketmondunk, a mi botunk, amihez elveszítettük a jelszót.

Az űrben nem sok semmi történt, viszont a NASA 3D-nyomtatott a Nemzetközi Űrállomáson egy plecsnit azzal a szöveggel, hogy ezt az űrben nyomtatták. Ez amúgy a helye annak, hogy elmeséljétek, miért kellene az emberiségnek a Marsra mennie.

(Gaaazs, egy tesztpattern kéne ide Kyttanéktól. Baromira nem találom.)

Viszont ide lehetett citálni, ha már nyomtatás, a Knyttan nevű céget, ami egyedi pulcsikat fog kötni. Egyelőre az Instagramjukra érdemes feliratkozni. Van például tesztminta. Lent meg a vasat magát.

Innovációs félóra

Lehet, hogy az okoseszközök nem is úgy lesznek okosak, hogy mindenen kijelző lesz? Mindenesetre a hét egyik találmánya a vibragyűrű. Rezeg, ha alert jön a telefonra. Az a neve, hogy Ringly.

És elégedett vala az Úr, és ők lakmározának bárányt és lajhárt és málét, sós ringlit babbal és orángutánt és zsenge gyökereket és gyönge szekereket.

További találmányok Osmo, ami az ipades játékba bekapcsolja a fizikai világot.

WIKICELL_Chocolate_Vanilla©PHASE_ONE_PHOTOGRAPHY

Wikipearl, amitől minden kaja mozartkuglinak tűnik, aminek meg lehet enni a borítását.

Gáspár talált egy oldaltáskát, amihez a vásárlók kapnak háromgé füvet, és ami 50 százalékban kenderből készül.

3038890-inline-glow

Emellett volt més Sway és világító papír. Az utóbbit láthatjátok fent.

Gasztroblokk

Az új kajás dili az LSD-s steak - írta Gazs az adáselőkészítő dokumentbe. Az a Gazs aki amúgy a héten publikálta Soylentes tapasztalait a Cinken. Ferencnek volt alternatív teóriáj, hogy került a sav a marhára, de nem győzött meg minket teljesen.

Viszont ha már furcsa magazinokból veszünk át híreket, itt egy egészen izgalmas válogatás olyan lapokból, amiknek tuti nincs kettőnél több olvasójuk.

Innen továbbkanyarodtunk a Magyar Temetkezés című lapra, majd pedig szemléztük a Hajdúpress hírét a Slovak Funeral 2014 sírásóversenyről.

Innen nehéz volt visszatérni a répa versenyautóra meg a padlizsán zeppelinre, de sikerült.

Láttukmár, de

megint rá kellett csodálkozni a feketepéntekre. Ma is tartott egyet az ország. A nap nyertese az Emag, amiről Feri beszélt, miután feldobtam, hogy már a kínaiak is klónozzák a Sony okostelefonos fényképezőgépét.

New Yorkban lesz telefonálós ingyenwifi. De még milyen.

Pénz

A Google is kitalálta, hogy nem lenne hülyeség hagyni a netezőknek, hogy fizessenek a tartalomért. Contributor a dolog neve. Ezzel próbálkozott korábban a Flattr, de nem terjedt el. Gazs GoodWebBundle-t szeretne inkább, én Piano Mediát.

Annyit fizetnek a gyakornokoknak a Szilícium-völgyben, hogy még. Gyakornokok szeretnénk lenni mind.

capture-d_c3a9cran-2014-09-30-c3a0-13-20-12

Máshogy, de piszoksok pénz van a pénzügyi adatok továbbításában is. Furcsa cégek harcolnak egymással, hogy melyik tudja megépíteni a leggyorsabb Franfrurt-London mikrohullámú linket. A Sniper in Manwah blog fejti fel a szövetét ennek a világnak.

Akinek pedig nincs pénze már az Kim Dotcom, született Kim Schmitz. Nem olcsó, ha az ember az USA-val pereskedik.

#076. Felébresztéshez Bökd Meg Az Alvó Ablakot adás

Atomrakétával az aszteroidák ellen, okosóra olcsóért vagy középső ujjat mutatva vagy Karl Lagerfeld csuklóján, megoldás-e a Facebook-eszképizmusra a béna ello.co, a halál-retró tilde.club vagy a virággyerek Meatspac.es, hogy hívják a bantu okostelefonon a timeout-ot, curry-kostoló robot a diplomácia szolgálatában, troll-győzelem a Gamergate-ben, a loom band sztori, rossz cicák és az önsokkoló karkötő.

Screenshot 2014-10-03 06.22.20

Van egy pár király tartalék atomrakéta arra az esetre, ha jönne a nagy aszteroida a Föld felé. Kicsit molyrágta, de jó lesz még.

Kishírek a nagyvilágból

Már a sarki boltban is van okosóra. A következő az lesz, hogy két kefírhez adnak egyet. Amúgy úgy okos órája, ahogy ezek okosak, G-Shockból is van.

Aztán a kedvenc okosórám, a Pebble olyan ügyesen cinkeli az Apple-t, hogy azt nem lehet nem szeretni. Nyugi, Jony, csak egy óráról van szó. Ja és amúgy le is árazták az órákat egy kicsit.

Amúgy az Apple-nek nincs oka a panaszra, a Guardian divatrovata szerint halálprofin mozogtak a párizsi divathéten a guruk és szép emberek között. A vörösarany az új fekete műanyag.

El vagyok nyomva rovat

De szerintem izgalmas, hogy a teslás Elon Musk bemondta, hogy jövőre az utazások kilencven százalékában magát fogja vezetni a Tesla.

Új közösségi oldalak

Ezekről sokat beszéltünk, nem foglalnám össze, tényleg erre van az adás. Ellenben itt az összes link. Van még vagy két tucat Elló meghívónk is, ha esetleg.

snapzu

TKTKTK közcím

  • A Mozilla OS-t úgy fordítják különböző nyelvekre, hogy a kifejezéseknek legyen valami értelme. De mit kezdenek ott, ahol először találkoznak a cache vagy az ablak fogalmával?

És ha már fordítások. Biblia több nyelven van, mint Windows vagy Firefox. De nyelvből annyi van, mint a sze…szóval sok.

A thai-ok olyanokra költenek, hogy az eszem megáll. Például thaikonyhaminősítő-robotra. Ehhez képest az egész hungarikumbiznisz kispálya.

A hét szolgáltatását a hallgass bármilyen világ/helyi zenét küldetésű Radioooo-t Gazs hozta. Csodálatos.

A Google transszibériás projektje erre volt, de ahogy az a weben szokás, már nem működik.

Gamergate

Az Intel leállította a hirdetését a Gamasutrán, mert túl sokan írtak nekik. Ezzel feladta a kényelmes semleges pozícióját. Már vannak válaszok. Nagyon csúnyán eszkalálódó, sehová nem tartó konfliktus ez.

Innováció

Na erről már csak röviden volt szó. Sorbaállunk a Microsoft Sway-ének meghívójáért, mélyen tiszteljük a fickót, aki kitalálta a gumigyűrűfonós játékot és most milliomos belőle.

Még esett pár szó az önsokkolóról és a legrosszabb macskákról](http://worstcats.tumblr.com/), hogy igazán dadaista vége legyen a műsornak.