Szolgálati közbevetés

Szervusztok, kedves hallgatók, ez itt a Meti Heteor podcast szolgálati közbevetése, adás nélkül, ellenben szívességet kérve, szóval most fordult a kocka, kedves hallgató, adás helyett kérés, ugye. Ferenc Ferenc a billentyűzetnél.

Szóval, Kelt kivette a sabbaticalt, most egy(-két) adás kimarad, ne felejtsetek el minket! Addig is, kérek valamit.

Ahogy 2016-ban és 2017-ben is, a magyar podcast készítők informális közössége (ami kábé egy Slack csatorna, ahol rengeteg podcaster beszélget egymással) idénre is felmérést szervezett, mert tudni szeretnénk, kik hallgatnak minket, és mit szeretnének hallani. Nyilván minden résztvevő podcast mást kezd majd a tudással, de azt hiszem, az elsődleges cél mindenkinek ugyanaz: egyszerűen csak visszajelzésre szomjazunk. Ahogy kábé mindenki, aki csinál valamit. Kíváncsiak vagyunk, hogy látnak minket azok, akik hallgatnak vagy akik hallgatnának, vagy akik inkább másokat hallgatnak, mert tőlünk hideglelésük van. Az eredményekből építkezve lesz, aki megváltoztatja a logóját, más beszáll a Patreonba vagy éppen médiaajánlatot szerkeszt és támogatókat keres a műsorának. Ezek mind jó dolgok, szerintem. Mi itt a Metinél főleg csak kíváncsiak vagyunk, tanulni szeretnénk, jobban látni és érteni magunk körül.

Ezért kérünk arra, hogy töltsd ki lécci az online kérőívet! Az eredményekről majd beszámolunk, ahogy szoktunk. Nomeg elmondjuk mindenféle konferenciákon - én például az Internet Hungaryn kifejezetten erről fogok beszélni két hét múlva -, hogy a médiaiparosok képben legyenek és podcastolni akarjanak és ezzel bővítsék a podcast-horizontot és ettől a magyar podcast-színtér egyre feljebb emelkedjen. Mert ugye aki hallgat podcastot, az többnyire azt szeretné, ha egyre több lenne belőle. Aztán lesz még valami az eredményekkel: leendő és gyakorló újságíróknak, médiamunkásoknak beszélünk róla, hogy számukra is nyilvánvaló legyen, milyen érdekes terület is a rádiózás 21. századi válfaja.

Egy szó, mint száz, érdemes kitölteni a kérdőívünket. Szerintem 10, maximum 15 perc (nekem 9 percig tartott), és közben találkozol benne még egy listával is, amiben a legtöbb magyar podcast szerepel - hátha találsz közte újat, ami érdekelhet! (Oké, elárulom, ezt a listát ide kattintva is megnézheted…)

Kérlek, kattints itt lent, válaszolj és dőlj hátra elégedetten, mert előbbre vitted a podcast-világ ügyét. KÖSZ!

Végigolvastam ezt az igen hosszú fejtegetést és lényegében hipnózisba estem. Emiatt beadom a derekam, és kitöltöm a kérdőívet most!

10 thoughts on “Szolgálati közbevetés

  1. saga

    Kitöltve. Jó lenne valami visszajelzés az adásban arról, hogy ezeknek a felméréseknek ténylegesen van-e valami haszna?

    1. pohlyferenc

      Köszi!!! Én például szoktam mindazt csinálni, amit az ideivel is beígértem: konferenciázok vele, workshopokon beszélek róla, döntéshozóknak emlegetem. Másfelől pl. annak idején azért lett végül másfél órás a Meti, mert megkérdeztük az akkori hallgatóinkat és erre szavaztak. Meg aztán látszik az is, az egyes témák mennyire érdeklik a hallgatókat, mennyire fontos a hangminőség vagy pl. mennyi lány van a podcast hallgatók között (merthogy hagyományosan elég kevés).

      1. saga

        Furán hangozhat, de a hangminőség (és az utóbbi időben a hangerő!) számomra fontossá vált. Van 1-2 olyan Podcast, amit szívesen hallgatok, de vért izzadok vele olyan halk.

        A múltkor valamelyik Totalcaros (bocs) podcastban hangzott el, hogy akinek a jövőben is halk lesz, az menjen be a stúdióba és állítsa be a rendszert, mert elfogyott minden ötletük. Mondanom sem kell, tök halk volt az az adás is.

        Nem vagyok süket, de egymás elé/mögé kerül egy jól beállított adás és pl. az övék bárki hallja a különbséget.

        1. pohlyferenc

          Nekem is volt egy ilyen időszakom. Aztán fülhallgatót cseréltem és megjavultak a podcastok. Vannak halk fülesek :) Mondjuk az is igaz, hogy vannak halkan felvett adások - nekem is volt olyan, amit nem hallgattam tovább, mert nem hallottam…

          1. saga

            A fülhallgató nem hiszem hogy válogatna az adások között. Ha az Égéstér jónak tűnik, akkor vélhetően a másik Podcastjuk az ami (nálam) halknak tűnt. De ahogy látom ezt más is megemlítette, úgyhogy be is fejezem.

            Ti jók vagytok és ez a lényeg!

  2. nyzoli

    Hali! Én ma már ezt kitöltöttem, de nem tudom, hogy a tietekét e vagy máshol láttam. Szóval ez így elég és összesítve kapjátok meg?

    1. pohlyferenc

      Ó, klassz, kösz, és persze, elég a máshol, mindenki ugyanazt a kérdőívet hirdeti, egy kosárba megy az összes válasz!

  3. Babarum

    Helló!

    Kitöltöttem, bár a kib@ hosszú listánál megremegett a szám és a kezem. :D

    Hangerő: Mindig ugyanazon a rendszeren hallgatom a podcastokat, vezetés közben. Időrendben mennek az adások, ha egy Égéstér után jön pld. a Meti Heteor, néha majd eldobom a kormányt, úgy ordít.

    Ennek oka, hogy a totalcaros cucc minősíthetetlenül halk, és majdnem maxon kell tartani a hangerőt az érthetőséghez.

  4. Pingback: KB017 - Podcastcelebek -

Kommentszekció