#204. Barkács and Olufsen adás

Milyen telefont vennél, ha bármilyet vehetsz? Rengeteg szempont van, s közben felbukkan az influenza, Flash és a Zöld íjász (valamint csinos segítőik), a Ninja Warrior, a Játék Határok Nélkül, a Hama, meg persze az Apple, a Google, a Xiaomi Mi Mix 3 és a OnePlus 6, de a Vertu is szóba került. Utána még beszéltünk az USB-C szabványról és a Bang&Olufsen és a Raspberry Pi egyéjszakás kalandjáról.

Hogyan választ az ember telefont? Kinéz valamit, amire pénze van, tetszik és ami valószínűleg mobil lesz még két-három évig. (Esetleg visszaviszi az üres üvegeket, és befizet az eggyel drágábbra.) Na Ferenccel kicseszett a baráti kör, nagy kerek számú születésnapjára megkapta a lehetőséget, hogy egy bármilyen telefont vegyen magának. Ez pedig, mint kiderült, halál nehéz, ha az ember nem szerelemből vásárol.

Amiről szó volt: miért nem iPhone 8? Vesz-e az ember első generációs Apple techet? Mi perspektivikusabb, a Google MI-s vonala vagy az Apple-é? Mit várunk a Xiaomi Mi Mix 3-tól? (Ami egyébként rusnya egy jószág.) És hogy hogyan döntött Feri? Nagyjából még sehogy, várjuk a ti szempontjaitokat is, ha meghallgattátok az adást.

Emellett azért szóba került

A Flash sorozat és a Zöld Íjász. Az utóbbiban úgy emlékszem minden második mondat az, hogy You have failed this city!

Továbbá beszéltünk a Ninja Warrior nevű televíziós vetélkedőről. És megtanultam a nindzsalépcső - lásd a fenti képet - kifejezést is. Ezek a nindzsák hajlamosak elbonyolítani a dolgokat.

Szabványok

Visszakanyarodás volt a telefonos témához, hogy az ember ilyenkor csatlakozószabványt is választ. Az Apple esetében ez a Lightning, amihez többen is gyártanak kábelt: van az Apple-féle, ami drága és elszakad, van a kínai, ami megszűnik működni random, és a kettő között van az Amazonos, ami középárfolyam és kábé jó is.

A csúcstelefonokon USB-C van, amihez jár egy adag gyerekbetegség. És persze USB-C-s kiegészítőből viszonylag kevés van. Van cikkünk arról is, hogy miért nem terjedt még el? És hogy nincs jó fejhallgató ilyen csatlakozóval.

Plusz elővettünk egy két éves cikket, amiben a Verge újságírója szerelmet vallott egy olcsó fülhallgatónak.

12V DC

Ha már szabványok. Tudjátok mi az, ami ezer éve velünk van, csatlakozószabvány és a mai napig használjuk? Igen, az autók szivargyújtója. Amit egyébként Douglas Adams is megénekelt A kétség lazacában, Stephen Fry pedig a legkirályabb kütyünek választott. Igaz, Fry azért mert gombnyomásra cigire lehet vele gyújtani. Kisszerű dolog.

És hogy hogy jön ide a Bang&Olufsen? Kiadtak egy elektronikát, amivel fel lehet okosítani bármelyik hangfalukat. Mondjuk kell hozzá egy Raspberry Pi is.

36 thoughts on “#204. Barkács and Olufsen adás

  1. littl3buddha

    Ha lenne annyi pénzem, hogy kijönne belőle egy iphone x, akkor se azt vennék. Helyette inkább egy olyat, amire van hivatalos LineageOS támogatás. Minimim 14-esre, de készül már oreo alapon a 15 is. ( ez jelenleg OnePlus 5T vagy Xiaomi Mi5(S/S Plus)A maradék pénzből, meg mondjuk egy Meizu ep-51 bluetooth füles, egy MiBand 2, a maradék maradékából meg természetesen sör.

    1. pohlyferenc

      Értem a szempontjaidat, sőt. Feleségem kampányolt a napokban az iPhone mellett, hogy “dehát azt annyira jó használni, annyira könnyű és kényelmes és szerethetően egyszerű” - és igaza van, de ennek van ára is, és nekem nem kell, hogy egyszerű legyen, boldogulok a bonyolultabbal is! Különbözőek a szempontjaink. Én például biztos nem költöznék niche oprendszerre, mert… miért is? Nem tudom, talán mert kényelmet akarok, biztonságot, ezen az eszközömön nyugit akarok és kompromisszum-mentes élményeket.

  2. Majdnem leiratkoztam amikor az iphone x lett nálad az egyértelműen legjobb smart telefon, Ferenc! Lehet nézheted a keynote-ot, de vagy nem lesz támogatott, vagy egy rég létező android feature lesz amit kapsz. Én örülök, hogy már csak egy iphone 4 van itthon, ajtó támasznak nagyon bevált nyáron amikor a kutyák ki be szaladgálnak, pedig kurva jó az akkuja megmég mindig.Ha jól emlékszem egy huawei mate7 volt nálad és csak jókat mondtál róla. Többek között ennek hallatára kezdtem az akkor megjelent mate 8-at nézegetni, amit két éve meg is vettem. Tökéletes a mai napig. Mivel két év alatt az akku már nem bírta az átlag 3 napot csak kettőt, a garancia lejárta előtt megpróbáltam cseréltetni. Küldtek egy új telefont, így nem kell a mate 10-et megvennem amiről az itthoni és a külhoni tech sajtó is csak jót ír. Én a helyedben az s8-nak is adnék egy esélyt, mivel azt nem használtam még, de baromi jól néz ki.Gondolkodj, légyszi! Bocs a hibákért, de már ittam is és a kádban ülve hallottam miket mondasz és reagáltam egyből!

    1. pohlyferenc

      Jajajajaj, most ezen teljes erőből mosolyogtam, Laci, köszönöm a tanácsot! (Nem a tanácson vigyorogtam, hanem hogy a kádban piásan hallgatsz minket, ezzel duplán megtiszteltél.) És hát: Huawei? Nem. Nemcsak azért nem, mert “nem erre szerződtem” azzal a sok drága baráttal, akik közadakoztak. Hanem mert ha csúcstelefonra szólt az “ajándékozó okirat”, az nem lehet egy Huawei. Nagyon jó telefon, épp mostanság beszéltem rá egy kedves barátomat egy ilyenre (és szereti!), nagyon megfontolt választás, de nem “luxus” és én most ezt a luxus-izét is ki akarom próbálni. A luxust lefordíthatjuk executive-ra, vagy top notchra, mittomén. Van még egy szempontom: habár én nagy rajongója voltam a phablet kategóriának, mostanában megéltem, hogy az 5,5 már túl nagy nekem, sokszor szentségeltem a túl sokat tornázó ujjaim miatt. A phabletek sokaknak jelentenek megoldást, de nálam mostanában a kisebb méret előnyei domborodtak ki - és az iPhone X (meg a többi faltól falig készülék) okosan kombinálja a két világ előnyeit. Mindenképpen káva nélküli modellt szeretnék. Jövőre minden top telefon az lesz, lefogadom. A P20-on el lehetne gondolkozni, de akkor GOTO 10, lásd luxy-zás :)

      Még valami, most a Samsungról: pár évvel ezelőtt esküvel fogadtam meg, hogy többé soha semmi Samsung nem kell! Volt dolgom telefonjukkal, robotporszívóval, laptoppal, MILC fényképezővel, hagyományos porszívóval és fridzsiderrel - és mindig, de tényleg mindig, ugyanoda jutottam ezekkel az eszközökkel. Miszerint nagyon ötletes, dizájnos eszközök, remek újításokkal teletömve - csak éppen az alapfunkció nem megy elég jól. A porszívók nem szívtak, a telefon lassú volt, a fényképezőben minden szuper volt a képérzékelőt kivéve (ami szar, zajos képeket csinált) és így tovább. Talán pechem volt, talán azóta sok minden változott (az S szériát elnézve erre elég nagy az esély), de én már elköteleződtem. Persze simán feladnám ezt a hisztit, ha komoly érvek szólnának ellene, de egyelőre nem látok. Az S8 nem a csúcsok csúcsa, hanem egy piszok jó tömegtermék benyomását kelti. (Az iPhone is az, tudom, de körülötte van egy nimbusz.) És közben az S8 (és a hírek szerint az S9 főleg) nem is annyival olcsóbb, hogy akkora értelme legyen ebbe az irányba menni.

    2. Szedlák Ádám

      Csak a +1-et nyomnám be ide nagy erőkkel. Tényleg meghat, hogy a kádból kimászva még képes voltál kommentelni. Én a kádban elfogyasztott sör után aludni tudok maximum. :)

  3. Viktor

    Tök jó volt hallgatni az adást mert eszembe juttatta hogy tavaly július és november között pontosan ugyanebben a dilemmában voltam én is. Én is töviről hegyire átrágtam magam minden szemponton, hogy iPhone vagy Android, ha utóbbi akkor viszont csak stock Android, mert a többit ki nem állhatom. Persze akkor meg ott/van volt a probléma hogy ez az állatfaj csak Pixelben létezik ami meg itt, Írországban, is szürkeimportot jelent amihez meg nem fűlött a fogam. Így ment hónapokon át… Részemről az ultimate szempont az lett végül, hogy a menyasszonyom megunta az egészet és megmondta hogy válasszak iPhone 7 és 8 között. Ennyike. Végül a 7 lett. A különbözetből és egy kis ráadással meg vettem egy watchot is hogy teljesen bezárjam magam az ökoszisztémába. Gondolom ezzel nem sokat segítettem de nagyon is át tudom érezni ezt a first world problem-et. Néha meg jó ha van valaki aki megmondja, hogy fiam most ez lesz és kész. :)

  4. Horváth Zoltán

    Az Androidos táborban játszom jó ideje, nálam a következő szempontok meghatározóak: o garantált OS patch-ek gyártói bloatware nélkül (2+ év): itt jöhet szóba a Pixel széria (drága és néha bétateszt szaga van a dologoknak); Android One program (https://www.android.com/one/, pl.: LG V30 Android One-os…) - itt azért van választék; +Blackberry; o akkukapacitás -> üzemidő legalább egy nap: minimum 3000 mAh o vezeték nélküli töltés (autóban, íróasztalon) o minimum 3 GB RAM, 32 GB tárhely + kell-e VR? -> nekem nem így a 720p 1080p tökéletesen megfelel az 5-5,5” kijelzőméretben + tokdizájn (nem vicc…): mindig tokban hordom a telefont így érdemes megnézni, hogy a kiválasztott hogy néz ki felöltöztetve (pl.: Nillkin)

    Sok szerencsét és bölcsességet a választáshoz!

  5. Én egy ilyen gsm-ből vettem szintén iohone-t egy éve pofátlanul olcsón. Ugyanolyan garanciával, mintha az appletől vásároltam volna. Ott az eladó azt mondta, hogy teljes mértékben ÁFA mentes a történet, amikor kerdeztem, hogyan kerülhet ennyibe. Szerintem nincs összeesküvés elmélet, csak okos kiskapuk. Ezeket viszont nem ismerem. :( Ezek után viszont kevés érvem van amellett, hogy 100ezerrel többért vásároljon az ember telefont. Kiveve ha szeretne apple biztosítást is kötni. Az talán nem működik igy, de még ebben sem vagyok biztos. Legjobb döntés telefonban szerintem ma: Oneplus. Emlitetted a legfrissebb rendszer kerdest. Ebben a Oneplus eleg jó. 2 főverzió gyorsan jon rá.

  6. Ha “csak” használni kell, akkor az iOS jobb. Nehéz megfogalmazni miért, de ha csak egy szót használhatnék, akkor azt mondanám nyugalom. 3éve költöztem át(abban az évben 2középkategóriás Kínai telefon múlt el a kezeim között…), azóta a ZEN van. Igazából az a legviccesebb, hogy ehhez az élményhez nem is kell megvenni a legújabb-legdrágább készüléket….Következő váltás szerintem akkor lesz, ha a Windows végre teljesértékű oprendszert fog heggeszteni a telefonba…kivéve, ha az Apple ezt elöbb meglépi.

  7. Én nem bíznék olyan telefonban, amelyik eldobta a 3.5 jacket. Most komolyan, aki azt sem tudja műszakilag megoldani, az annyit is ér :D Zenét hallgatni tök jó telefonról, de drót nélkül???

    Számos érv elhangzott már az iPhone ellen, de a - szerintem - dealbrekar még nem. Egy SIM? 2018-ban? Az tök gáz. Mat7 ről csak azért váltottam Mate 9 re, mert a régim nem tudta a dual SIM-et. Azóta ZEN.

    Samsungért nem kampányolnék, de nézz azért meg egy S8-as lowlight fényképezést. Attól azért nekem leesett az arcom.

    1. pohlyferenc

      Dwo: az egy SIM engem nem érdekel, saját telefonszámot használok és nem is fogok már sose cégesre átállni. A telefonszámom a kapcsolat a networkomhöz és ezt nem dobom el havi 10 rugó spórolásért. Így tehát ez sem dealbreaker.

      Az S8 sok szempontból vonzó alternatíva - amit meglepő módon nem szeretek benne, az a kijelzőjének a túlszaturált, tűéles, amolyan dél-koreaian csiricsáré, nagyon műanyag érzete. Túl tökéletes. Oké, tudom, hogy egy tulok vagyok :))))

      Ami az iPhone esetében dealbreaker lehetne: ha leejtem, a kijelzőcsere árából vehetnék egy kínai zászlóshajót akár. Persze köthetek rá AppleCare+ biztosítást 70k HUF-ért, ami szintén “elég drága”. Ugyanígy, lényegében bármilyen kiegészítő ötszörös áron érhető csak el. Szóval a “fenntartási költségek” szívszorítóan magasak.

      Ami még az alternatíva volt vele szemben a fejemben: LG V30. Nem tökéletes telefon, de sokkal olcsóbb, spec-bajnok, elég jó fényképezővel, sajnos LG szoftverrel. De azt érzem, megbánnám, ha “csak” egy másodhegedűs csúcstelefont vennék. :)) Visszafelé lépni még mindig könnyebb lesz.

      1. Szedlák Ádám

        Épp csak bedobnám ide, hogy az aktuális BT fülesemmel ritka boldog vagyok. Ehhez viszont azt kellett, hogy a ‘na vajon megtalálja-e egymást az iPhone-nal?’ problémát kiküszöböljem az Androidra való továbbállással. :)

        Szóval a jack hiánya nem dealbreaker. Ellenben én is szívesen cikizem halálra azokat, akik képtelenek jacket rakni a mobiljukra. Tényleg olyan, mintha a Tesla kitalálná, hogy holnaptól egy kocsijában sincs szivargyújtó csati, helyette van mittomén Flörp csatlakozó. Ez utóbbiból egyelőre csak olvasólámpa és morzsaporszívó végűt gyártottak, de Ez. A. Jövő. (tm)

      2. Re: Dual SIM. Pont ez a lényeg, hogy a saját telefonszámomat nem engedem már el, de van az a networkszerkezet (meg egy csomó más forgatókönyv) amikor istenkirály, hogy két SIM-ed van. Nem kell hozzá cég, elég ha valamit el akarsz adni egy publikus, de nagy forgalmú felületen, kocsit, járművet, akármit a vaterán. Másképp mondva, mindenkinek odaadnád a privát telefonszámodat? Egy apróhirdetési oldalnak is? Hát nem király az, hogy van számod, amin bármikor elérnek, és van olyan, amin csak pl. munkaidőben, és az elsőt persze nem kapja meg fűfavirág. Vagy csak időről időre nyitsz kommunikációs ablakokat, különböző közegekben/helyzetekben. Vagy ha külfödre mész, és nem akarod az ottaniakat azzal szivatni, hogy hivogassák csak a te magyar, amúgy frankón (vagy nem) roamingoló számodat. Satöbbi :)

      3. Ja és még egy, a la Columbo. Mia baj a Huawei-jel? Sok dolgát hallottam már ekézni, azok jogosak is voltak, de a Mate sorozat nekem nagyon bejön. Samsungról váltottam és kvantum-ugrás volt.

        Na jó, kettő. Az iOS-ben a fragmentáltság okán talán tényleg kevesebb kompromisszumot kell hozni, de a többi kompromisszum túl erős. Pl. az nekem kurvára fáj, hogy régebbi appokat az új OS néha nettó nem enged futtatni. És ha nem húzza utána a fejlesztő akkor kuka. Ez milyen hozzáállás már? És van még sok ilyen, ami nekem vállahatatlanná teszi 2018-ban az iOS-t telefonon.

  8. Árpi

    Jómagam az androidos tábort erősítem. A Nexus S óta nexus fan voltam és kb minden második volt a zsebemben. Ha a villamoson megláttam valaki kezében, gondolatban odamentem, és megveregettem a vállát. Imádtam mindet, és a gyártói ui-k mind gagyik voltak számomra. Sajnos a Nexus 6p-ről nem tudtam tovább haladni, mert pixelt csináltak belőle. Ekkor megtorpantam, és körülnéztem a piacon. A pixel már nem sexy…

    Samsung s8+-ra cseréltem a 6p-t, és nagyon szeretem! Már nem is hiányzik a stock android, és lubickolok azokban a lehetőségekben, amit kínál. Pár nap, és megérkezik az Oreo. Az összeszerelés remek, nagyon kellemes fogni, és szerintem egy nagyon szép tárgy. iPhone x-el összehasonlítva szerintem jobb motyó. A Nexus 6p kamerája is baromi jó volt, de ez sokkal jobb. (Ahogy a Google Photos-ban pörgetem visszafele a képeket, szemmel látható, hogy mikor váltottam telefont) Mikor már tiszta zsír, fogom, és szappanos vízzel jól megmosom. A képernyő módból sok van, nem vagy belekényszerírve a túlszaturált megjelenítésbe.

    Van kapcsolatom IOS-szel is. Nekem az túl zárt. Cégesnek használtam 5s-t, 6-ot. Otthon iPad (próbálta valaki az új fájlkezelőjét az ios-nek?? Jesszus ez kinek hiányzott így??), AppleTV (nem tudok rátenni egy kodit, és felirat kezelő szolgáltatásnak csak az opensubtitlest lehet használni??? miért??) Engem az iPhone x sem győzött meg. Pedig tökre nem vagyok elfogult ,)

    Az én javaslatom az s8+, note8, de főleg (látatlanban) az s9+ Az eléggé :O

    Amúgy az nem ninja létra??

    1. pohlyferenc

      Óóóóóóóóó, bakker, hát persze, hogy nindzsa létra!!! Mekkora béna vagyok már. S8+ (és S9+) túl nagy nekem (magam sem hittem volna, hogy ilyet fogok mondani). De az S9-et el tudnám képzelni (főleg a lilát). Én is több platformon élek. Az Apple zártságát szerintem tíz éve cikizzük Kelttel együtt, de beleülve mégis egy élhető világ. Minden eddigi Android élményemhez viszonyítva atomstabil, persze tudom, hogy ez sem bugmentes, sőt, de akkor is ez a percepcióm. (De mindez úgy pontos, hogy iOS-en régen nem voltam, most két hónapja megint, de előtte csak macOS és Android volt a kombó.) Két dolgot érzek az Apple-nél: 1.) mivel egyetlen készülék van, a fejlesztők stabilabban optimalizálnak, kevesebb kompromisszumot kell hozni a fragmentáltság oltárán. 2.) Az egész iOS, mint szisztéma megalapozottabb, kitaláltabb, konzisztensebb. Nem feltétlenül jobb, de részletgazdagabb, összecsiszoltabb. A hibáival együtt, amik viszont nem rendszerszintűek, hanem legfeljebb sorják, alkatrészproblémák. Ez a percepcióm. És hát tudom, hogy beköltözni “véglegesen” az iOS-re nagy kompromisszum. De arra jöttem rá, hogy 1 év múlva kiszállhatok és jelentősebb sérülések nélkül visszamehetek egy android flagshipre, ha nem jön be a dolog. (UI.: “nem tudok rátenni egy Kodit” - hát nekem Xiaomi Mi Boxom van, elvileg stock android tv-vel és erre lehet ugyan Kodit tenni, de használhatatlan! Végül kikötöttem valami Archos videolejátszónál hosszú kutakodás után, de ez is a “minekvan” érzetet erősíti.)

      1. Árpi

        Értelek, és megértelek! Lényeg, hogy használd amíg jól esik, és legyen benne sok örömöd! (Ezt eskü nem egy köszöntő kártyáról nyúltam) Ja és Nagyon boldog születésnapot utólag is!!!!

        Ugyanitt Apple TV 4K eladó ;)

  9. Bence

    Üdv! Szerintem a lényeg elhangzott a podcastban. Én két szempontot szoktam figyelembe venni. Az egyik az os kiválasztása, hogy melyik rendszerert szeretném használni. Ez nyilván meghatározza az összes készülék kiválasztását, mert jó minden készüléken ugyanazt az ökoszisztémát használni. Én laptopot és telefont használok csak, így a választás ezt a két készüléket határozza meg.

    Ha ez megvan, akkor jön a másik szempont, hogy mennyire erős hardverre, telefonnál mekkora kijelzőre van szükség a feladat ellátásához.

    Ezek csak tárgyak, eszközök, munkagépek. pl ugyanazt az ios11-et fogod használni, ugyanazokkal az alkalmazásokkal, ugyanolyan gyorsan egy iphone 6s-en, mint egy 8-on. Tapasztalatbol mondom. Decemberben eladtam a 6s-em, vettem egy 8-at. Két nap után rájöttem, hogy mekkora fa……t csináltam, mert felhasználás szempontjábol semmi különbség nincs. És mivel semmi szükségem nincs nagy kijelzőre, mert leginkább a macbook air-em van előttem egész nap, eladtam a 8-at és vettem egy se-t, amit végre átérek a kezemmel, és nem csúszik ki a kezemből mint egy szappan.

    Az x újdonságaitol valahogy nem estem hasra. Az arcfelismerés meg az animált emoji nem hozott tűzbe, az a kijelző meg bárki bármit mond, nem faltol falig.

    Szóval ízlések és pofonok, más más szempontok, mindenesetre használd egészséggel a kiszemelt masinát.

    1. pohlyferenc

      Köszi a véleményt, ezek világos szempontok - főleg, ha az Apple univerzumban keresgélünk. Amikor átlépünk Androidra, a dolog bonyolultabbá válik. A méret dologban egyetértek, a nagy kijelző kb. rajzoláshoz és játékhoz kell. Oké, egy SE kijelzőn a Dropbox Paperben írt dokumentumot sehogy se látom át. A faltól faligban nem a menőség a jó (az is), hanem hogy nagy kijelző kis testbe került - jobban fogható, mégis átláthatóbb.

      Nagyon gondolkozom, hogy a következő adásban összeszedjük, MIRE használja az ember a telefonját. Ez a válasz a te felvetésedre, hogy a használat szempontjai a funkciókból következnek. Pl. ha a fotózás szempont (nálam az), akkor az X sokkal jobb, mint az SE, illetve a 8 plus jobb, mint a 8, de a 8 plus rohadt nagy.

      1. Javorek Dénes

        Még sose írtam nektek, semmilyen platformon, de úgy éreztem itt az ideje elkezdeni. Tömör leszek és összeszedetlen! Lassan egy éve vettem egy Oneplus 3T-t. Ez önmagában nem is érdekes, régi modell, régen is “olcsó” volt és phablet is. Annál érdekesebb, hogy hogyan zártam ki az akkori top hardverek közül a többit (IPhone 7, Pixel, S7). Előtte egy IPhone 5S-em volt és nagyon rossz tapasztalatokkal váltunk el (az utolsó két hónapot félig térerő nélkül töltöttem). Így szinte biztos volt hogy a 7-es almáért nem fogok kétszer annyit fizetni, mint amennyibe a végül győztes kiszemeltem kerül. Maradt az S7 és a Pixel. Egyszerű volt a következő lépés, ha Androidot veszek, akkor gyári kell. Sajnos a Samsung akármennyire próbálkozik, minden rendszerük kellemetlenül tele van giccsel és szeméttel ( bloatware, képernyő szaturáció). IOs ből sem szeretném egy sokkal kisebb fejlesztőcsapat megoldását választani. Maradt a Pixel és a 3T. Egy bődületesen jó kamera és egy jó kamera kevesebb mint feleannyiért. Sokat fényképezek ma is, de ezen a ponton már nem jelent számottevő különbséget (főleg miután a Pixel HDR+ os kamera szoftverét átportolták az összes Androidra :D ) Röviden: Szánhatsz rá akármennyi pénzt, nem feltétlenül a legjobban futó márkákkal jársz a legjobban. Ha egy jól átgondolt döntéssel ki tudod szűrni a parasztvakítást azzal sokkal menőbb lehetsz mint egy Iphone X-szel. És nem kell lemondanod a kiforott, jól működő dolgokról sem, de százezreket spórolhatsz. El tudom hinni, hogyha egyszer vehet jó telefont az ember, akkor a legdrágábnál lyukad ki. De ha a pénzével fizet az ember.. én tudom hogy nem szeretnék a mai Apple-re szavazni.

        Ez nem lett tömör :D

        1. pohlyferenc

          Minden szavaddal egyetértek, és éppen erről (na jó, erről is) beszéltünk az adásban. Hogy az iPhone nem racionális választás, még akkor sem, ha egyébként tényleg szólnak mellette racionális érvek - pl. legjobb kamera; használhatóság; konzisztens ökoszisztéma; azonnali frissülés; magas értékállóság). Azonban az irracionális érvek is idekeverednek: a státuszszimbólumság például. Nekem ez nem olyan fontos, ahogy mondjuk egy brókernek a gazdagság látszatát sugallni, nem “kötelező”, ám érdekes és igenis előnyöket is hordozhat. Hát, meg jól is esik. Ki ne szeretne egy Bentleyvel menni az X. osztálytalálkozójára? Oké, rengetegen nem szeretnének, én sem. De ha azt mondom, hogy mehetsz egy arany csíkokkal díszített, pink alapszínű Hummerrel? Vagy egy Teslával? Vagy egy klasszik VW kisbusszal?

          1. Javorek Dénes

            Mellesleg nagyon szeretném, hogy az adásba néha belekerüljön milyen az X-el együttélni, szóval leszállok a racionális érvekről. Viszont az tény hogy az egyetlen felsőkategóriás telefon ami igazán furcsa lehet már egyből vásárlás után az bizony az X. Ja és ha már így pont eszembejutott, tessék leszállni Type-C USB-ről :D, annyival jobb használni, amennyivel egy kábelt jobb lehet használni egy másiknál. Tény, hogy még IT-s irodában sincs senkinél, de hát nálam van :D

          2. Szedlák Ádám

            A pink Hummerrel nagyjából körbelőtted a rózsaarany iPhone-t! :D (Köszönöm, hogy elmondhattam. Elvonulok a sarokba.)

      2. Bence

        A Te esetedben elvárás a dokumentumok átlátása, ami követelményként nagy kijelzőt igényel. A másik prioritásod a legjobb kamera. Ez alapján a 8plus és az x jöhet szóba. Viszont mivel a 8plus külső méretei nagyok, és majdnem ugyanakkora kijelzőt megkaphatsz kisebb házban az x-ben, így a logikus döntés az x. Az, hogy pont a legdrágább készülék felel meg leginkább a felhasználói igénynek, az nem gond.

        Én a problémát inkább abban látom, amikor nem a felhasználói igény határozza meg a készülék kiválasztását, hanem az, hogy ez a legdrágább, legújabb, legmenőbb, stb. Az, hogy amikor valaki ettől érzi magát többnek.

        A kamerára visszatérve, említetted a műsorban, hogy a 8plus és az x kamerája tudja a portré módot, amivel többek között a fekete hátterü szelfiket készítik. Nem tudom, hogy tudod e, de ez a funkció csak az előlapi kamerával megy, ami azt jelenti, hogy csak szelfire jó. Ráadásul ez a fekete hátteres cucc igazábol csak optimális körülmények között használható valamire. A hátoldali kamera felvételeit nem tudod ezekkel a bevilágítási beállításokkal manipulálni. Szóval amikor megkapod a telefont, elkészíted a fekete hátteres szelfidet, és kb erre az 1 fotóra használtad ezt a funkciót, hacsak nem készítesz magadrol naponta ugyanolyan szelfiket, mert ugye a fekete háttér előtt Te mindíg ugyanolyan leszel.

  10. Gábor

    Én valamiért azt érzem, hogy már a kezdet kezdetén eldöntötted, hogy az Iphone X lesz a befutó, és csak megerősítésre lenne szükséged :) A luxy szupermenő csúcstelefon feltételnek amúgy is csak ez, meg a csamcsung felel meg, akkor meg már inkább a férges alma. Egy Oneplus 5T vagy egy Pixel2 hiába van pariban az X-el, kb a kutya sem ismeri őket.

    1. pohlyferenc

      Igazándiból tényleg nem… De az igaz, hogy vágytam egy X-re. Valójában egy kiváló telefont szeretnék, de ez a racionális rész. A vágy, az valami azon túli.

      1. KBéla

        “Valójában egy kiváló telefont szeretnék” Telefont??? Rég nem TELEFONT szeretnél… :)))

  11. Andy

    Én is hasonló cipőben járok, csak én nem kaptam korlátlan keretet :) Egy kis olvasnivaló: https://www.dxomark.com/category/mobile-reviews (ha véletlen nem ismered őket). Nekem is nagyon fontos a fotó képessége. Én most ezekkel barátkozom, és keresem a fotóminőség, a rászánt összeg és a nekem is tetszik mátrixban a megfelelőt. További jó keresgélést, és nagyon jó együtt élést a választottal!

  12. Nekem a használhatóságban a legutóbbi mérföldkövet a torrentezés jelentette: az S8-asamon jól fut a torrentkliens, és a megfelelő appal kényelmesen tudom a TV-re kasztolni a letöltött filmeket. Hangsáv, felirat-választás működik, a tárhely elegendő a filmeknek, és SD kártyával a végtelenségig bővíthető.

    Garanciát illetően pedig, én is féltem mindig az Ahmed GSM-ektől. Inkább a Telekomtól vettem a készülékét, mint nagy, megbízható brand. Aztán a gyárilag hibás készüléknél olyan cigánykodásba kezdtek, egy éves tortúra volt érvényesíteni a garanciát, és olyan legalja szinvonalon kezelték a problémát, hogy az a legutolsó aluljáró-kereskedésnek is szégyenére válna…

      1. pohlyferenc

        Abszolut. Tökugyanaz a setup, csak talán Íjász Oliver többet megy az emberek közé, mint Batman.

      2. Szedlák Ádám

        De. Ha egyszer lesz bandám, még lehet, hogy az lesz a neve, hogy Megszólal Döni Sípja. Illetve volt a német adókon gladiátorosdi, az volt még nagyon hasonló.

    1. pohlyferenc

      A Játék Határok Nélkül egy kicsit más volt, nem? Az inkább ügyességi vetélkedő, csapatverseny, és nem csak az erőről, hanem ügyességről meg marháskodásról is szólt. Szerintem ott volt mézzel bekent cipőben, csukott szemmel futás és labdák bedobálása apró lyukakon. A Ninja Warrior meg egy “nyers erőpróba” :)

Kommentszekció