#355. Szent Email adás

Továbbadó.hu, billentyűzetszerelés, Microsoft-Activision helyretevés, ARM-Nvidia, járvány-nyertesek bukóban, meghekkelt AirTagek, Kitty Hawk szeletelés, texasi áramszünetek, nyílt autó-oprendszer, magyar Dennik, Joe Rogan, a tudomány rendszabályozása.

Kezdjük a társadalmilag fontos - mi is ennek a neve, amikor tévéreklámban sütik el? - üzenettel! Fernezei Márton és társainak a kezdeményezése a Továbbadó szerintünk tök jó. Ez arról szól, hogy a Fidesz által a családosok számára megszavazott személyi jövedelemadó visszatérítésről aki le tud mondani, az ugyan tegye már meg, és küldje el olyan alapítványoknak, amik az állam által elhanyagolt területeken tevékenykednek. Ez nem nagyon köti meg az ember kezét, mert a jelenlegi állam nem sok olyan területen csinál bármit is, amin amúgy feladata lenne.

Sajátélmény

Kelt szerelt. Az X270-es Thinkpadjében megadta magát a billentyűzet. Mit csinál ilyenkor az ember? Rendel alkatrészt, elővesz egy sört és a gyári szervíz PDF-et és kicseréli. Csak az X270 azoknak a Thinkpadeknek az egyike, amit vacak szerelni. Ritka, de létezik. Az új billentyűzet működik és van öt csavarunk, ami feleslegesnek bizonyult.

Errata

Zephyr, a Konnekor podcastból szólt, hogy a Microsoft megveszi az Activision-Blizzardot hírt elnagyoltuk. Amennyiben: nem akkora biznisz ez, mint az Nvidia-ARM lett volna. (Az Nvidia amúgy letett az ARM megvásárlásáról.) A Microsoft fejlesztőt vesz, nem kiadót, ami kisebb falat. És végül figyelmen kívül hagytunk egy nagy játékipari szereplőt, a Nintendót.

Üzleti blokk

A technológiai ipar részvényárfolyamai szerint - esnek - vége a járványnak. És akkor majd kevesebbet fogunk zoomolni, Amazonról vásárolni, Pelotonon edzeni, miegymás. A tőzsde eddig is furcsán mozgott, egy kis korrekció egyáltalán nem árt meg neki. A Peloton meg ráadásul kivétel is, mert egy teljesen alkalmatlan figura vezette.

Aztán Ferenc meg van róla győződve, hogy az AlphaCode által bemutatott "bibibí a mi kódíró robotunk a kódolási versenyek felső ötven százalékában van" típusú kódíró algója átalakíthatja öt éven belül a programozói munkát. Kelt szerint öt éven belül tudni fogjuk, melyek azok az edge casek, amik miatt Ferenc jóslata nem fog bejönni.

Tetszettek volna gondolkodni

Miután az Apple figyelmét elég erőteljesen felhívták arra, hogy az eleve csak iOS eszközökkel megtalálható AirTagek nem csak az elkallódott tárca megtalálására alkalmasak, hanem egy bántalmazó kapcsolat bántalmazó részét is remekül kiszolgálják, módosított a terméken. Jó kérdés, hogy ez miért nem merült fel a piacra dobás előtt, hiszen a területnek vannak szakértői, Eva Galperin pedig a teljes sajtót telenyilatkozta a párkapcsolati megfigyelés problémáival. Biztos eltévedt az Apple postása. Mindenesetre kiadtak egy olyan appot, amivel Androiddal is meg lehet csipogtatni a követőeszközöket.

Megjelent viszont a használtpiacon az a típusú AirTag, amiből gondos kezek kiforrasztották a csipogót. Meglepő módon a módosítást elvégző arc itt is azzal védekezett, hogy ő nem is gondolt arra, hogy ezt rosszra is lehet használni. Időnként tényleg olyan ez a tech világ, mintha pályakezdő naivák próbálnának itt az első szerepük előtt.

Nem lesz múzeum

A Kitty Hawk repülőgép-hordozót szétvágják. Volt kampány, hogy a hajóból legyen inkább múzeum, annál is inkább, mert ez az utolsó nem nukleáris hordozó. Nukleárisból pedig macerás múzeumot csinálni. Itt elkanyarodtunk a Tomcat, a Top Gun és A végső visszaszámlálás filmek felé.

Aztán ha már retró. Texas, ahol tavaly óriási problémákat - és emberhalálokat - okozott a fagy azóta megszavazott némi adókedvezményt a helyi elektromos társaságnak. Viszont nem kérte cserébe, hogy küszöböljék ki a problémákat. Szóval idén is vannak áramkimaradások, csak kisebbek, mert idén nincs történelmi méretű fagy.

Jön jön jön?

Kell-e szabványos(abb) operációs rendszer az autókba? A Qualcomm szerint igen, de nekik van is ilyen házon belül, szóval érthető a véleményük. Megbeszéltük, hogy az autók későbbi javíthatóságát is pozitívan befolyásolná, ha egy kiismerhető, neadjisten dokumentál rendszer futna rajtuk. Ellenben a gyártók rugalmasságát csökkentené.

Magyar oldalt, alrovatot indítana a szlovákiai Dennik N. A pénzgyűjtés jól halad, de eltérő mennyiségű lelkesedést sikerült összeszednünk.

Végül pedig nem úsztátok meg azt sem, hogy megbeszéljük azt, hogy a gazdag ember Puzsér Róbertje, Joe Rogan idióta-e vagy sem? (Az.) És hogy el tud-e tőle távolodni tempósan a Spotify. (Nem.) Adásokat már töröltek, de még csak párat és egyelőre az amerikai széljobberek vagy a vírustagadók nem verték le a biztosítékot. Howard Stern már kínált tippet, mit kellene mondania Rogannek.

Papíripariparipa

Cikk a kormány járványkezeléséről.

És cikk arról, hogy lehet-e arról beszélni, hogy a favipiravir mennyire hatásos szer valójában.

#354. Sebastian Yettel adás

Yentl, kopasz Pottyondi, mi a luxus, Neil Young, Joe Rogan és a Spotify, Google Apps, Activision felvásárlás, ARM felnemvásárlása és technikatörténelme, Netflix-lassulás, Watson Health eladása, Meta MI szuperszámítógép, bezár a Youtube Originals, nem lesz rakétaelhárítás a FedEx repülőkön.

Megvan a Telenor új, régiós neve. Nem egyszerű nem viccelődni vele. Nem is tudtuk megállni. Pedig hát nem biztos, hogy a Yentl című filmről kapta a nevét vagy arról, hogy érdemes náluk korlátlan mobilyettel előfizetni.

Pottondy Edina kopaszra vágta a fejét egy Youtube videóban, de mit jelent ez? Leginkább semmit, de a sajtó egy csomót írt róla. Mi pedig felemlegetünk tűnt mestereinket: Kobzos Kis Tamást és Kátai Zoltánt.

Mi a luxus?

A kampány egyik témája volt pár hétig, hogy a középvezetői Passattal járó fideszes vagy az alsópolcos Carier-t viselő miniszter luxusban él-e. Szerintünk nem. Visszatetsző lehet, amit csinálnak, meg elhibázott kommunikáció is, de egy közép se kategóriás német autó meg az ember, már ha miniszter, egyhavi fizetésénél kevesebbe kerülő óra az nem luxus. Drága lehet persze.

Amiről ebben a kontextusban érdemes beszélni az a luxus és a tömegtermelés viszonya. Mert itt rontotta el az Apple az arany luxus Apple Watch dolgokt. Vagy a luxus és a giccs viszonya, ami a bármi drága plusz svarovskiban merül ki többnyire.

Fontos dolgok

Neil Young kivonul a Spotify-ról, mert az rendkívül sok pénzért üzemelteti Joe Rogan oltás és minden más kritikus podkasztját. Lesz ennek még utánlövése. Még akkor is, ha Rogan tényleg a gazdag, de buta ember Puzsér Róbertje.

Menni kéne

A Google előbb fizetőssé tette, majd kiutat mutatott az ingyenes G Suite felhasználóknak. Kelt a kettő között átköltözött Protonmailre. Volt egy rövid beszámoló arról, melyek azok a váratlan pontok, ahol az ember rájön, hogy ez is a Googe fiókjához van kötve.

Illetve vitatkoztunk szabványokról is, mert Ferenc nem hisz eléggé bennük.

Tudjátok mivel teszteli a Boeing a repülőgépek fedélzeti wifijét? Krumplival. Bezzeg máshol ezzel választási eredményt módosítanak!

Piaci hírek

A Microsoft megvenné az Activisiont.

Az Nvidia nem venné meg az ARM-ot. (És mi az az Acorn Risc Machine? És hogy jön ide a BBC Micro?)

Eladja az IBM a Watson Health részleget. A Watson korábban még az IBM nagy MI-s projektje volt. Mára kicsit kevésbé fut.

A Meta üzembe helyez egy jó nagy gépet. Ha futni is fog és be is mérik, akkor visszatérünk rá. A szuperszámítógépek teljesítménymérésének évtizedes sztenderdjei vannak, szóval lesznek számok, amikhez hasonlítani lehet.

Nínó nínó

Nem lesz rakétaelhárító rendszer a Fedex gépein. Nem mintha lőnének rájuk.

Ilyesmi helyett hallgassatok Cabin Pressure-t.

#353. Pestises adás

Ki covidos? Kinek lesz NAS-a? Nyomtatók és a chiphiány. 3G és autóipar 2.0. Csereszabatosak-e a laptopmodemek? Ingyenpisi hűségért. Schrödinger és a gyereklányok. Bartendergép, körtelefon, mekis zacsis biztonsági öv, örökegér, átlátszó vésztöltő, búgócsiga-kilövés és a négyezer kilométeres lavór.

Az új évet sikerült megkoronáznunk. Mármint Ferencnek, aki bízik benne, hogy nem azért nem érez szagokat, mert begyűjtötte ezt a tünetet is. De hát a tünetek olyanok, mint a pokemonok. És vannak pokemonok, amiket jobb nem összegyűjteni. Szóval drukkoljunk a Rakéta-csapatnak!

Ferenc közben valószínűleg egy Zyxel NSA326-ost fog használni. Köszönjük a hallgatónak, aki kihúzta a döntés poklának sokadik köréből szenvedő főhősünket. Én persze azért biztattam, hogy Raspberrykből még építhet Beowulf-klasztert.

Közben a Canont is elérte a chiphiány, ami miatt a másolásvédelemmel ellátott tintapatronjaikba nem jut chip. Emiatt a nyomtatók rinyálnak, mert hamisítványnak nézik az amúgy Canon patronokat. Az ügyfélszolgálat pedig magyarázkodik az embereknek, hogy az eleve felesleges hamisításvédelmi rendszer hogyan lehet megkerülni.

3G

Folytatódott az autós 3G-vita egy adásról korábbról, mert Pisti autóipari mérnök hallgatónk elmesélte, hogy 15 évig kell biztosítani pótalkatrészt és maga sem érti, hogy szolgáltatásokra miért nincs ugyanilyen határidő. Illetve, hogy rosszul gondoltuk, hogy csak a régi prémium autók érintettek, mert a 2019-es Audi RS 5-ben is 3G-s modem van csak. Az meg alig három éves.

Ferenc kitartott amellett, hogy ez nem akkora probléma, ráadásul az autós cégek biztos védve vannak jogilag, drága lenne átállítani 4G-s modem beszerelésére a gyártósort, és ez a világ minden világok legjobbika. Ja nem, az a Candide. Kelt szerint mókás lenne egy csoportos per, alkatrészeket cserélni nem jár a teljes gyártósor átkonfigurálásával, ha az autógyár a megfelelő csatlakozószabvánnyal kéri be az új alkatrészt, és egy Lenovo és egy Dell gép között lehet cserélni wifikártyát. Nem hangzott el az M.2 szabvány neve, mert nem jutott egyikünk eszébe sem. De aki szedett már szét laptopot az tudja, hogy néz ki a csatlakozó, ahová amúgy wifit meg M.2 NVMA SSD-t is szokás bedugni.

Technológia

Van új MOL hűségprogram, ami egyrészt nem egy kártya, hanem egy app. És ingyen van vele a benzinkútnál való pisilés. Nem kell százforintost turkálni a kesztyűtartóban, hogy bejussunk a fajansz templomába! Amúgy az app mutatja a benzinkutakat is, de azt nem, hogy mennyibe kerül a benzin. Nagyvállalatok, ha appot fejlesztenek.

Schrödinger, tudjátok a macskás pasas, őrületesen nagy pedofil volt. A legrosszabb fajtából. Mit ad isten, ezt nem nagyon tanuljuk. Ja igen, Petőfi pedig egy igazi kötekedős marha.

Ferenc szerint a Black&Decker otthoni koktélautomatája a világ marhasága. Viszont megbeszéltük, hogy a DeWalt akksis bluetooth hangfal és a Makita kávéfőző menő termékek.

Van lista a CES legnagyobb marhaságairól is. Az okos vécépapír szenzor például erős induló. De legalább olcsó!

Végül abban sem teljesen értettünk egyet, hogy a biztonsági öv mekis zacskónak az egy okos ötlet-e. Viszont a jobb-egyre rögzíthető szemeteszsákot mindketten szeretnénk.

Menő termékek

A Feri által Kelt-egérnek címkézett egér ugyan úgy néz ki, mint egy csirke felsőcomb túlsütve. Kéne a fenének. De Kelt legalább elmesélhette, hogy mennyire szereti a Logi egereket.

A túlmérnökölt, de csinos powerbanknél meg nem jöttünk rá, miért ilyen nagy. De olcsó, szép, teljesen ér vágyni rá.

Űr

Lehet parittyával műholdat kilőni, csak úgy nagy erők hatnak rá.

Nem célszerű torlósugár-hajtóművel közlekedni az űrben.

Továbbá Krugman a fénysebességnél gyorsabb utazás gazdasági következményeiről írt egyszer, és van egy még jobb tanulmány arról, miért omlott össze a Star Wars világ a második Halálcsillag szétlövésekor.

#352. CEShetjük adás

Las Vegas és jetlag, CES és MWC Barcelona, Ferenc Ferenc NAS-projektje, Covid Standard Time, Western Digital, helló Hannover, kínos cikk a Nariban, EQXX, a világ legszebb embere, Motorola drótvágó, 3G általi elavulás, Walmart házbaszállítás, Sinya és a tokiói bringalakatolás, rasszizmus a Miutcánkban, okoscsapok és a Perfect Fill technology, okossütőnek álcázott air fryer, digitális képkeret sokpontnulla, budapesi izometria és Malév-térképek, Roy Lichtenstein valamint ami az adásból kimaradt.

Most van Las Vegasban a CES szórakoztatóelektronikai kiállítás. Igaz, a kiállítók egy része nem ment el, mert bár az év legjelentősebb kütyüs eseménye, de még így se akkora buli, hogy az ember Amerikában akarja tőle elkapni a koronavírust. Apropó korona. Megbeszéltük a korona középidő fogalmát. Itt az oldal, ahol magatok is ellenőrizhetitek mi a valós dátum.

Ferencet hallgatók és műsorvezetők kis csapata próbálja lebeszélni a NAS-építésről. Még nincs vége a meccsnek. És itt felidéztük a szépemlékű WD My Book asztali vinyókat is, amik sajnos nem rendelkeztek hálózati csatolóval.

Apróságok

Helló, Hannover!

Olyan cikket írt Csöbör Katalin miskolci fideszes képviselő három objektívjéről - és egy vízforralójáról! - a Magyar Narancs, hogy bármelyik kulákok ellen lázító kommiszár sírva könyörög a receptért. Rögzítsük szövegszerűen: 100 ezer forint egy olcsó objektív ára. Még a 250 ezer forintos objektív sem a csúcs, a rendes üvegek ára végén van még egy nulla. Mielőtt bárki úgy gondolná, hogy csak a Narancs a hülye, természetesen a hír végigment a sajtón.

Járművek

Megoszlanak a vélemények, hogy a Mercedes EQXX tanulmányautója szép-e vagy sem. (Az!) De határozottan beszélnek róla az emberek. Mi sem tudtuk kikerülni.

Aztán innen elkanyarodtunk oda, hogy vajon honnan való az a bölcsesség, hogy “az ízlésről nem vitatkozunk”? Egyelőre ott járunk, hogy középkori közmondás, de nincs szerzője. Valamint szóba került, hogy Tilda Swinton-e a világ legszebb embere. Kelt szerint igen, Ferenc pedig tévedésben él.

A Motorola piacra dobott egy Chromecast jellegű kütyüt, ami a drótos Android Autó funkcióból dróttalant csinál. Az M-A1 nevű jószág léte azért érdekes, mert az autók jellemzően kevésbé extrázhatók fel utólag. Amivel el is jutunk ahhoz a témához, hogy a 3G-s modemmel szerelt kocsik - ezen bonyolítják például a vészhívást - tulajdonosai szívnak, mert leszerelik a 3G-hálózatokat.

Otthon 2.0

Ti beengednétek a lakásotokba a teszkófutárt, amikor nem vagytok otthon? És ha állandóan bekapcsolt kamerát visel, vissza lehet vonni a belépési engedélyt és megpakolja a hűtőt? A Walmart most indított ilyen szolgáltatást az Egyesült Államokban és az Amazonnak is van hasonlója.

Ferencnek erről Az élet meg minden Sinya interjúja ugrott be. Keltnek meg az, hogy a Nextdoor nevű amerikai lakóhely szerinti közösségi oldal, ami ugya nem tett senkit rasszistává, de segített megmutatni, hogy az emberek azok.

Vitatkoztunk egy kört azon, hogy a 2,5 millió forintos okoskád - ez a fullextrás, van olcsóbb is - lehet-e értelmes kütyü. Illetve a gesztusvezérelt és csak 600 dolláros okoscsapnak van-e bármi teteje. Illetve van-e olyan kényelmi eszköz, amire régen úgy fújhattak, mint ma ezekre, mára viszont elfogadottá vált. Ezen felbátorodva Kelt sírt egy kört a radiátorszelepekről.

Tévelyegtünk egy kört akörül, hogy az Air Fryer és a légkeveréses sütő az ugyanaz-e. És a Whirpool szoftverfrissítéssel airfryerrel felszereltté tett okossütője akkor menő-e vagy sem. Fontos tudni, hogy a szoftverfrissítés mellett még egy tálat azért meg kell venni a sütőhöz. Az nem jön le a netről.

Kép a falon

Hasonlóan viccesen értelmetlen dolog az NFT megjelenítős képkeret a Netgeartől és az NFT-képes tévé a Samsungtól. Innen aztán elkanyarodtunk oda, hogyan buszozott el Lutonig Kelt egy olyan tubussal, amiben egy David Sparshott grafika volt. Hogy Ferencnek milyen BP térkép van a falán, és hogy esetenként az efemer kisnyomtatványokból is kerülhet a falra. Mint például a Malév egykori turistatérképei. Ó igen, és Roy Lichtensteint ki ne hagyjuk a felsorolásból.

Kimaradt témák

#351. Hétvégi bulik láza éltet adás

LG tévé médialejátszója és egyéb rémületek. Filmnézős ünnepek: Düne, Hawkeye, Don’t Look up. Évértékelő: M1 chipek, farolás a Szuezi Csatornában, chiphiány, home office eszközök. Boldog Új Év!

Ferenc barátkozik a WebOS-t futtató új tévéjével, és borzasztó fogadalmat tett. Tíz éves NAS-át lecserélné valami olyanra, amiről kulturált módon lehet filmet nézni a tévén. (Például Plexszel.) Raspberry Pi alapon építene valami NAS jellegűt. Már zajlik a lebeszélése a Telegram csatornánkon.

Filmes rovat

A karácsonyi és ünnepek körüli semmittevés közben néztünk filmet elég sokat. Istenítettük a Dűnét, tulajdonképpen szerettük a Hawkeye sorozatot - bár abból a David Aja és Matt Fraction fémjelezte képregény az igazi - amit még Jeremy Renner sem tudott elrontani. Emellett mindketten megnéztük a Don’t Look Upot, és nagyon nem értettünk egyet abban, hogy ez most jó film vagy sem.

Kelt szerint ha az ember igazán depressziós akar lenni, akkor Alex Steffent olvas. A világ vége pedig nem egyszeri esemény, hanem folyamat.

Milyen év volt ez?

Vacak. De voltak benne izgalmas Apple chipek, és kíváncsian várjuk, hogyan áll át a mobil számítástechnika ARM chipekre. Aztán megtanultuk, hogy a logisztikai rendszerünk korántsem annyira golyóálló, mint gondoltuk. Lásd még Steffen merevség elmélete. Velünk volt és marad a chiphiány egyelőre. És még az is lehet, hogy a home office is megmarad. Ha szerencsénk van, akkor csak azért, mert rájöttünk arra, hogy így is lehet dolgozni, nem azért, mert a nyakunkon marad a koronavírus. Idén tán arra is rájövünk, hogy a “gazda szemléli a jószágot” típusú középvezetőkre mi szükség van.

És itt mintha véget ért volna az év. Meg az adás is. Remélem mindenki kialudta magát. Ha nem, akkor január közepéig tulajdonképpen még szilveszter van.

#350. Veszteségmentes karácsony

Milyen tévét vett Ferenc és hogyan gyűrte le Kelt a megzökkent TPLink mesh routert? Mi lehet a baj az informatikát tartalmazó dolgok felhasználói élményével? Mekkora a baj a log4j sérülékenység miatt? Hogyhogy elromlanak az olcsó kínai cuccok? Szeretik-e a bakerek a veszteségmentes karácsonyi mézeskalács-formát? Sikerült-e jól megoldani az e-könyvek és e-képregények lopásmentes használhatóságát egy-egy erre szakosodott magyar webboltnak? Hogyan verték át az NFT-t kibocsátó Adidast? Miért kell egy covid-tesztbe Bluetooth? És a legfontosabb kérdés: összedőlt-e élő egyenesben Ferenc Ferenc karácsonyfája?

Ferenc kikutatta a tévét, elolvasta a teszteket, elment a boltban, ahol volt a tévéből, megnézte a tévét, majd vett egy LG-t. (LG 55UP78003LB) Amúgy HiSense-t akart venni, de az eladó szervízháttérrel érvelt és azzal, hogy lényegében ugyanannyiba kerül az LG és arra nem valami saját operációs rendszer van, hanem WebOS. Jártunk már mi is úgy, hogy egész Bécsben nem volt Saba tévé, úgyhogy ITT-t vettünk.

A WebOS amúgy egyelőre nem győzte meg Ferit. A menük kaotikusak, és az egérmutatós vezérlési lehetőség sem teszi jobbá a helyzetet. Pedig amikor ez az operációs rendszer még a Palm kezében volt, ígéretesnek számított.

Kelt drótot húzott

Kelt belefutott egy vacak szoftverfrissítésbe, ami annyi problémát okozott a TP-link Deco routerek között, hogy még a gyártó is elismerte, hogy elszúrták. A routerek egyrészt elvesztették a kapcsolatot egymással, másrészt a TP-link hálózatát sem nagyon érték el. Emiatt nem mentek át a jelszóváltoztatások, nem lehetett szoftvert frissíteni. Maradt az összes (két) egység resetelése és a hálózat újraépítése. Az új, 1.5.2-es verziójú szoftver már jó. Csak egy éjszakát evett meg a drótozás.

Közben a világan is córesz van. A Log4J nevű modul sebezhetősége miatt a fél internet feltörhető. Ez a népszerű logolási csomag még a legnagyobbak szoftvereiben is megtalálható. És bár kint a frissítés, a lustább rendszergazdá miatt és a nem frissített eszközök miatt valószínűleg hónapokig velünk marad. Ezért jó, ha nem néz ki a net felé minden eszközünk, mert azok esetében nem rizikós, hogy jön-e rá frissítés.

Ferenc elment a vásárba fél pénzen

Mármint a Sárkány Centerbe. Vett is dolgokat, majd elromlottak és kidobta őket. Ez amúgy maga a pech, mert például párásítóból lehet okésat is venni. És ezt akut módon száraz panelban élőként tényleg nagyon tudom. Több pénzért meg van intellektuális Xiaomi párologtató is persze.

Veszteségmentes

Mi rajongtunk egy kört a veszteségmentes mézeskalács forma iránt, de a Ferenc által megkérdezett sütést és végző nők szerint a folyamat egyik poénja a maradék tészta újragyúrása.

A magyar interneten megjelennek előfizetéses szolgátatások: audiokönyv és képregény is. A baj, hogy mind az ekönyv.hu hangoskönyves része, mind a képregényes Cultree a DRM-es streamingben látja a jövőt. És kis magyar szolgáltatásnak viszont nem szívesen adunk pénzt egy kultúrtermék megvásárlása fejében, mert nincs sok garancia arra, hogy a szolgáltatás megmarad. Ha a tartalom letölthető, az archiválás az én dolgom, az jobban megfelel. A tranzakció ilyenkor csak pénzügyi, bizalomról szó sincs. Külön fájdalom a hangoskönyv, mert azt amúgy is telefonon vagy az autóban fogyasztaná az ember, már ha lehetne.

Ún. modern művészet

Az NFT-kről alkotott véleményünk már tán ismeritek. Ha nem, akkor egy tök jó Gawker idézetem van rá. Megnyesve valahogy úgy hangzik, hogy ‘a jövő, legyen az az NFT vagy a metaverzum ásító lelketlen üressége, tükrözi a két csoportot, akik létrehozzák. Az NFT művészetben a programozók mély társadalmi érzékenysége ötvözőik a hedge fund menedzserek játékos lelkületével’ vagy valami ilyesmi.

Na ezért móka, amikor egy NFT kibocsátást más nem túl jó emberek úgy használnak ki, mint az Adidas virtuális tornacsuka és mackónadrág bemutatóját az az ember vagy csoport aki egy okosszerződéssel létrehozott másik 165 okosszerződést, amelyek vettek fejenként két NFT-t, majd átadták az anyaprogramnak és megszűntek. Egy vagyonba került a manőver, de felnyomta az árakat, így nyerésben van a csapat. Mondtuk már, hogy az NFT momentán nem a művészetről szól, hanem a pénzügyi spekulációról?

Itt esett szó arról is, hogy Jack Dorsey alaposan elküldte a fenébe a web3-at.

Kütyü

A bluetoothos kovid teszt nem csak túlmérnökölt marhaság, de eddig ráadásul fel is lehetett törni. Úgynevezett kordokumentum.