#255. Cupertino ökör lesz adás

Megkerült a Nemzeti Konzultáció! A Youtube vagy nyeglén szűr, vagy nem akar gondolatrendőr lenni - parázs vita. Az Apple WWDC-zik, így tudunk majd gépelni, arccal loginolni, videót vágni, valamint monitort asztalra tenni plusz egy ezresért. Azonnali fizetés viszont most nem lesz.

Helyesbítés: az előző adásban tévesen állítottuk, hogy Feri azért nem kapott Nemzeti Konzultációt, mert a kormány kitalálta, hogy ő sorosista elhajló. A valóság ezzel szemben az, hogy - ahogy erre István hallgatónk emlékezett a 190. adásból - Ferenc maga jelezte a kormánynak, hogy nem kéri ezeket a leveleket.

Nagyot vitatkoztunk azon, hogy baj-e hogy a YouTube automatikusan gyárt lejátszási listákat pancsoló kislányokból a pedofiloknak - ésvagy a pancsoló kislányokat nézni szerető embereknek, már ha van ilyen - vagy tök oké. Korábban hasonlóról itt írtak. Aztán elkanyarodtunk arra is, hogy be kell-e tartani/tartatni a törvényt a közösségi médiacégeknek, illetve hogy csak a saját erkölcsi ítéletünket vetítjük-e ki rájuk elvárásként.

Apple blokk

A szokásos egyikoldal-másikoldal beszélgetéssel folytatódott. Mert hát egyrészről az Apple bemutatott egy raklap érdekes dolgot, amitől jobb lesz azoknak, akik beköltöztek az ökoszisztémába és magukra gombolták a világot. Másrészről viszont mindenkinek, aki nem ebben él, egy halálosan unalmas termékbemutató volt.

Címszavakban az uncsi részek: sötét mód, okosabb billentyűzet, memoji, több appba darabolt iTunes, jobb fotó és videószerkesztés, új macOS, pendrive támogatás. Az, hogy az Apple identitásszolgáltató is akar lenni, már érdekesebb, mert ezzel a Facebook és a Google lábára lép.

Emellett bemutattak egy új Mac Prót, amibe belerakták isten processzorát meg isten (Radeon) videokártyáját. Csodás dizájn, tele van tuninggal, és megint nem sikerült megérteni a cégnek azt, hogy az asztali gép előnye a modularitás. Hozzá még meg lehet venni a drága, de a filmes profi monitorokhoz képest megfizethető kijelzőt, aminek csak a talpa ezer dollárba kerül.

Magyar hírek

Az azonnali utalásra további nyolc hónapot kell várni, mert az MNB szerint nem készült el vele minden bank. Kár, pedig nagy jóság lenne, ha a kártyás fizetésnek teremne olcsóbb konkurenciája.