#255. Cupertino ökör lesz adás

Megkerült a Nemzeti Konzultáció! A Youtube vagy nyeglén szűr, vagy nem akar gondolatrendőr lenni - parázs vita. Az Apple WWDC-zik, így tudunk majd gépelni, arccal loginolni, videót vágni, valamint monitort asztalra tenni plusz egy ezresért. Azonnali fizetés viszont most nem lesz.

Helyesbítés: az előző adásban tévesen állítottuk, hogy Feri azért nem kapott Nemzeti Konzultációt, mert a kormány kitalálta, hogy ő sorosista elhajló. A valóság ezzel szemben az, hogy - ahogy erre István hallgatónk emlékezett a 190. adásból - Ferenc maga jelezte a kormánynak, hogy nem kéri ezeket a leveleket.

Nagyot vitatkoztunk azon, hogy baj-e hogy a YouTube automatikusan gyárt lejátszási listákat pancsoló kislányokból a pedofiloknak - ésvagy a pancsoló kislányokat nézni szerető embereknek, már ha van ilyen - vagy tök oké. Korábban hasonlóról itt írtak. Aztán elkanyarodtunk arra is, hogy be kell-e tartani/tartatni a törvényt a közösségi médiacégeknek, illetve hogy csak a saját erkölcsi ítéletünket vetítjük-e ki rájuk elvárásként.

Apple blokk

A szokásos egyikoldal-másikoldal beszélgetéssel folytatódott. Mert hát egyrészről az Apple bemutatott egy raklap érdekes dolgot, amitől jobb lesz azoknak, akik beköltöztek az ökoszisztémába és magukra gombolták a világot. Másrészről viszont mindenkinek, aki nem ebben él, egy halálosan unalmas termékbemutató volt.

Címszavakban az uncsi részek: sötét mód, okosabb billentyűzet, memoji, több appba darabolt iTunes, jobb fotó és videószerkesztés, új macOS, pendrive támogatás. Az, hogy az Apple identitásszolgáltató is akar lenni, már érdekesebb, mert ezzel a Facebook és a Google lábára lép.

Emellett bemutattak egy új Mac Prót, amibe belerakták isten processzorát meg isten (Radeon) videokártyáját. Csodás dizájn, tele van tuninggal, és megint nem sikerült megérteni a cégnek azt, hogy az asztali gép előnye a modularitás. Hozzá még meg lehet venni a drága, de a filmes profi monitorokhoz képest megfizethető kijelzőt, aminek csak a talpa ezer dollárba kerül.

Magyar hírek

Az azonnali utalásra további nyolc hónapot kell várni, mert az MNB szerint nem készült el vele minden bank. Kár, pedig nagy jóság lenne, ha a kártyás fizetésnek teremne olcsóbb konkurenciája.

#185. Ezekamaifiatalok adás

Világrosszabbító Google és Facebook, timewellspent.io, generációpusztító okostelefon, kell-e ész az MI-nek, gyűlöletbeszéd a Twitter-iroda járdáján, Yolocaust, nyálcsordító e-motorkerékpár, telefontalan telenfoncég, fúrógép- és billenytűzettörténelem.

Kedves hallgatók, zajlik a nagy, sőt egyenesen hatalmas magyar podcastfelmérés, amiből olyanokat fogunk megtudni - már nem mi, a Meti heteor, hanem mi, a magyar podkaszterek -, hogy hallgat-e a többség külföldi adásokat, fiú-e vagy lány, milyen élethelyzetben kapcsol be egy adást. Csupa olyasmit, ami tök érdekes. (Mintegy cserébe: többnyire külfödit hallgatok, fiú, utazás közben.) Kábé öt-tíz percet vesz igénybe és nagyon hálásak leszünk.

A Google és a Facebook egy korai befektetője szerint a legrosszabbat hozza ki a modern web az emberekből. Arra trenírozza őket, hogy minél több időt töltsenek a képernyő előtt. Bővebben a TimeWellSpenten lehet olvasni arról, hogy mit gondol.

A remek Facebook vett egy VPN szolgáltatót, ami vpnség helyett inkább arra szolgál, hogy meg lehessen figyelni az emberket, akik ezt nem akarják - állítja John Gruber.

Az ún. maifiatalok később lesznek felnőttek, nem járnak el otthonról, később tanulnak vezetni, kevesebbet randiznak, később szexelnek. (És nagyobb gyakorisággal lesznek öngyilkosok.) És egy frissen megjelent könyv szerint minderről a mobiltelefon tehet. Megjelent róla egy bitang hosszú cikk, érdemes belenézni.

Azinternet

A YouTube MI-je egyelőre még nem elég értelmes ahhoz, hogy meg tudja különböztetni a dzsihadisták által feltöltött videókat és a dzsihadisták tetteit tárgyaló videókat. Nehéz feladat, van, hogy a kettő ugyanaz, csak a kontextus tér el. Más, ha egy szélsőséges milicista tölti fel, hogy szobrokat vernek szét, és más, ha egy leletmentő régészkommandó mutatja be a pusztítás dokumentumait. És ez az, ami miatt a Google ész nélkül törlő MI-je bajba került.

Egy remek művész - aki a Yolocaust installációt is készítette - bejelentett egy raklap zaklató üzenetet a Twitternek, de a legtöbbjét válaszra se méltatták. Ezért fogta magát, és felstencilezte a különösen vérlázítókat a berlini Twitter iroda elé a járdára.

Kütyü

Még Indiegogo kamopánya sincs, de az Avionics V1 robogó már felszántotta a netet. Ügyesen idézi meg a nagyon régi motorokat úgy, hogy közben a lelke modern.

Az Essential amúgy szép telefonja még nem jött ki, de a cég már egymillió dollár feletti értékeléssel rendelkezik. Valószínűleg azért, mert a szép dolgok jók. Erről jut eszembe, van egy galériányi Braun cuccunk.

3631

És ha már szép tárgyak: vannak még gyönyörű fúrók és a billentyűzet kultúrtörténete is bitang érdekes.

Repülők

A végén ahelyett, hogy kinyomtuk volna a felvételt még valahogy esett szó az SR-71-esről, és Brian Shul remek sztorijairól. (Érdemes még itt keresgélni!)

avpby_alu2

Illetve a luxusgéppé átalakított PBY Catalináról, ami nem tengeralattjárókra vadászott, hanem szép csajok és pasik napoztak a szárnyán.

(Az adás összeállításában nagy segítséget nyújtott Kálmán. Köszi!)

#081. Strategic Director of Business adás

Irodai szerepjáték, űrügyi balesetek ostoba visszhangja, agresszív Gandhi és halott plasztiknyúl, gonosz Flipboard és szemérmetlen okostévés reklámok, Szily és Deutsch, dróndivat, fizetős YouTube, kickstarteres savanyúkáposzta.

Adásnapló Kelttől - hamaro… na de most!

Sziasztok, ez itt a kicsit késve érkező adásnapló. Kelt vagyok.

Ugye, hogy hiányzik a fiatalos, dinamikus startup munkahelyetekről, ahol mindenki C-level egzekutív a rendes multis körevelezés, titulusok, meg minden ilyesmi. Jó hírünk van, lehet ilyet szerepjátszani. A választék a következő:

A hozzájuk tartozó popkutúra pedig a Szilícium völgy című sorozat és Matt Beaumont E-sztorija.

Az űr…

…ezen a héten nem a legvégső határ volt. Lezuhant egy Antares rakéta és a SpaceShipTwo is. A vizsgálat még zajlik, a hitünk töretlen, nincs senkiháziak kezében az űrszakma.

…be jutnak a magyarok. Tagjai leszünk az ESA-nak.

Régi sztori, de jó rovat

Gandhi szavai atombombákkal vannak alátámasztva a Civben. És azért, mert bennemaradt egy programhiba. Itt a megfejtés.

civ

Emellett a Nabaztagnak, amit később Karrotz nyúlnak is hívtak, végleg reszeltek. Akkor csináltak ezek az emberek internet of thingset, amikor még nem is volt olyan.

Raspberry Pi-m van. Erről még úgyis fogtok hallani. Remek játék.

Felháb

Gáspár a Flipboardon háborodott fel. Aztán kiderült, hogy valójában egyikünk sem használja.

Én azon, hogy a jövő Sony tévéin úgy kell majd kikapcsolni a reklámot, hogy azt üvöltöd, hogy ‘nem kő kóla bazmeg’.

Feri pedig azon, ami Szily Lacival történt. Aztán még politizáltunk egy kört az internetadó kapcsán, itt egy interjú két szervezővel meg egy harmadikkal.

Brazília úgy felhúzta magát az NSA-n, hogy kábelt fektet Európába. És hogy hol a többi kábel? Hát itt!

Nagy Dolgok

Minden drón. Például a defibrillátor is. Nem nagyon értettünk egyet abban, hogy ez most menő-e vagy sem.

Aztán készült drónpornó.

És még a végére gyorsan

Jöhet a reklámmentes YouTube. Itt a Play Movies, de baromira drága. Ki akar 4k forintokért Kommandót nézni?

Az Amazon 99 dollárért bárkit szívesen lehallgat. Echo a termék neve.

Kickstartolják

Káposztáshordó. Elmentem röhögni.

#054. A végtelenig és tovább duplaadás

A kihagyott múlt hét utáni duplázásban hangzó égi jelenség és egy elgyászolt oprendszer, roaming és gázárak, lealázott Garamond-rajongó gimnazista, Yahoo-Tube, egy csokor ciki Kickstarter, Tron-tank, papagájtelefon, értelmes Glass-app magyaroktól, Fire TV és bevásárlómikrofon.

Egyszer majd írunk posztot is.

My mic sounds nice, check one. Méghogy egyszer. Márderögtön. Felzárkóztatóképzés. Szevasztok.

Égi jelenség

Újraindult a nemzet kedvent podcastja, a Heti Meteor. Nekünk Twitterről tűnt fel, de ha már megírta a HVG, mennyivel viccesebb azt linkelni, nem?

Továbbá egy meteor(it?) majdnem megcsapott egy mókusruhás ugróembert, de végül megúszta. A mellékelt videón kikockázva is látszik a dolog.

Megha… ezt inkább beboldozom: Meghalt az XP és az IE6. A Win 8.1 pedig Win7-esedik.

Komoly, de rövid dolgok

Jövőre eljön Európába is a rezsicsökkentés, csak úgy hívják, hogy a roamingdíj megszüntetése. Osztrák telefonkártyát nem éri meg venni, az meg teljesen tisztázatlan számunkra, hogy az adatroaming hogy alakul. Egy biztos: a telkók boldogtalanok.

Gáspár verset mond. Mindegy kinek.

Az OpenSSL hibája miatt megtörik a fél világot, ellopján a jelszavát, kieszik a hűtőjéből az olasz felvágottat és kizuhanyozzák a melegvizet.

A Garamond nem spórolósabb, mint a Times New Roman. Még tán az Ecofont sem, de ebben azért nem vagyunk teljesen biztos. Az irodai anarchisták pedig üres oldalakat nyomtatanak milliószámra.

Épp csak kapcsolódik, de készült menő verzió a Comic Sans-ból.

Kontentotta

Saját YouTube-on dolgozik a Yahoo, ami olyan lehet, mint a Vimeo. Tetszikérteni?

Fenekekkel töltötték meg a meghakkolt Pinterestet.

A Netflix bejelentette, hogy nem elég, hogy 4K-ban veszi fel a saját sorozatait, de streamelni is tud ebben a felbontásban. Kell neki ugyan 15 megabit szabad sáv, de ha az ember tudja, hogy a többi szomszédnak hol futnak az internetkábelei, ezt igazán nem nehéz megoldani.

A Readmill olyan kivásárlós levelet írt a felhasználóknak, hogy szinte megkönnyeztük.

Féktelen innováció

Mire beszélhettünk volna a Szifon Laptape tesztjéről a srácok le is állították a pénzgyűjtést. Majdnem ezer dollár jött össze.

Nem kapott elég pénzt az iPhone támasztó fakocka sem. Bezzeg az elődjére, az iPadot támasztó duál-fa-kockára még volt lovetta.

Indiegogón gyűjt pénzt a magyar gyerekbicikli vészfék startup, a MiniBrake. Szülők szakvéleményét várjuk.

Gáspár hozott egy világítástechnikai áttörést. Aki most szalad a boltba érte, az gondoljon bele, milyen lehet leporolni. Szívesen.

Neil Young audiofil mp3lejátszójával nem sikerült teljesen kibékülni, de az azért látszik, hogy nem teljesen hülyeség.

A lengyelek lopakodó tankja viszont teljesen marhaságnak látszik.

Kütyüüüüü rovat

Ahogy az egy órával ezelőtt élesített, ellenben két hét spétben lévő, adásnaplóban írtam. Mostanra Feri beleszeretett a HTC M8-ba.

A Blackberry egy bátor, szőrösmellű lépéssel ismét piacra dobja a Bold nevű billentyűzetes mobilját. Ezzel a Blackberry lett az okostelefongyártás Tankcsapdája.

A Logitech olyan bluetooth kütyüt gyárt, amivel a hifit meg lehet vezérelni drót nélkül. Hangerőállítás nem nagyon lesz, de zenét lehet rá dobni. Tulajdonképpen szexi.

Igen, a Facebook miattad ilyen. Szólunk, amikor kijöhetsz a sarokból.

A Google olyan kontaktlencsét gyártana, ami annyit tud, mint a Glass. Ha lehet választani eközött a jövő között, meg a barumradiál papucsos Mad Max között, elbizonytalanodok.

Volt Baselworld. A Swatch bemutatta a beállításra nem szoruló, automata, ellenben javíthatatlan mechanikus órát. Annyi mindennek az antitézise ez, hogy a felsorolás helyett ugorgyunk inkább.

Ajövőbenélünk blokk

Amazon Fire TV - nem szállítják ide - és Amazon Dash - na erről meg se próbálták megígérni, hogy szállítják ide.

Az adásba nem fért bele, de ideírom, hogy az új Nikon a barlang mélyén, fent hagyott objektívsapkával, kék ikeászacsiba betekerve, szurokkal bekenve is tud fényes képet csinálni. ISO 409600.

Firefoxgate

Ezt szerintem csak ígérgettük. Ahogy azt is, hogy megbeszéljük, hogyan szexista az Oculus Rift és hogyan rasszista a fotózás.

Hát így.

#003 Április húsvétja adás

Bolondok napja, kalandjáték Excelben, világlassító kibertámadás, killer drónok, Uncanny Valley, új Flipboard, Summly- felvásárlás, noname okostelefonok, nyereséges Blackberry, no-contract T-Mobile és gyors magyar gépelés iOS-en

A hangminőség még csapnivaló, de van remény, dolgozunk a megfelelő hardver és sávszélesség beszerzésén. A Skype is csapnivaló, de azon dolgozzon inkább a Microsoft. A hangulatunk azonban remek, mert ez az adás már olyasmi lett, amit elképzeltünk magunknak. A podcast további cifraságai (iTunes hozzáférés, logó, miegyéb) pedig készülnek, készülnek. Ja, és erről beszéltünk: