#387. Gépi kaksi adás

A transformer-alapú keresők hibái, GPT-vel írott novellák és házidolgozatok, szülibuli háziőrizetben, mi lesz fizetős (Facebook, Twitter), Forbes influencerlista és fókuszcsoport rant/riport, Netflix jelszómegosztás, ments mindent rendesen, okosponyva, kamerás matchbox, analóg digitális óra, robotügyvéd.

Magunkhoz képest hosszú hallgatás után - amiről részben J. K. Rowling tehet - újra van adás. Azt még mi sem tudjuk, hogy ennek örülni kell-e. Vagy hogy van-e minek örülni úgy általában.

Míg mi csendben voltunk addig a gép (népszerű nevén: mesterséges intelligencia) által generált szemét elkezdte eltömíteni a csöveket. A Clarkesworld sci-fi magazin, ami legendásan nyitott karral várta az új kéziratokat, bejelentette, hogy amíg ki nem találják, hogyan lehet kiszűrni a szemetet, addig nem fogadnak kéziratokat. Az Amazon magánkiadásos része is telítődik szép lassan. Egyelőre a nagy nyelvi modelles technológia kivette az írással töltött időt a középszerű (vagy még az se) klapanciák írásából.

A Verge hosszú cikkben írta meg, hogy mi a gond a ChatGPT-vel, a csetdzsípítísített Bing keresővel és a Google Bard-dal.

Nem kell viszont MI ahhoz, hogy a társadalom számára káros dolgokat csináljon egy cég. A Netflix például épp egy köztörvényes csalóval forgat realitit. És persze lehet azzal védekezni, hogy Anna Delvey (szül. Szorokin) csak gazdagokat vert át, ez ráadásul igaz is, de közben maga is celebbé vált, és most ennek az előnyeit élvezi.

Fizetős lesz a...

A Twitternél regnáló géniusz átalakítja a Twitter Blue előfizetéses rendszert, ennek részeként az SMS-es kétlépcsős azonosítást is a fizetéses terméken belülre helyezi. Marad ingyenes a hardverkulcsos és az appos kódgenerátoros kétlépcsős módszer. Mindkettő biztonságosabb amúgy, mint az SMS-alapú megoldás. A probléma, hogy közben a hitelesítés - azaz annak a megállapítása, hogy a felhasználó az, akinek mondja magát - is a fizetős rendszer részévé válik. Illetve, hogy ebből a Mashable becslése szerint évi 28 millió dollárt keres majd a cég. Miközben a géniusz működésének köszönhetően nagyjából kétmilliárd dollárral kevesebb hirdetést ad el. Ó és persze plusz egymilliárdot még be kéne valahonnan sepernie a Twitternek a megvásárlására felvett hitelek kamataira.

Közben, de ez az adásból kimaradt, hogy Musk alatt a fejlesztői API kulcsok árazása is megváltozott. Úgyis, mint megjelent. A legkisebb forgalmú robot havi üzemeltetése is 100 dollárba kerül. Ennek folyományaként a vicces, művész robotok eltűntek, a spammerek pedig nem. De ez egy másik történés, nem is beszéltünk róla érdemben, csak Feri rángatta oda a Blue-hoz. Viszont ellenálltunk a lehetőségnek, hogy még jobban egyetértsünk a meg nem értett gazdagemberrel vagy tovább ekézzük.

Mark Zuckerberg és a Facebook két országban kezd tesztelni egy olyan előfizetős szolgáltatást, ami például működő moderációs eszközöket és elérhető ügyfélszolgálatot is biztosít. Egyrészt érthető a lépés, másrészt pedig mindazokat a szolgáltatásokat adja most pénzért a Facebook, amiknek az implementálásával - próbált már bárki mondjuk feltört fiókot viszaszerezni anélkül, hogy ő lenne a pápa? - felsültek.

Ed Zitron fentebb egyszer már linkelt hírlevelében azzal is foglalkozik ezek kapcsán, hogy a célzott reklámos modell lassú szabályozása miatt érezhetően aggódnak a techcégek, mert a bevételük jelentős része ebből származik. (Kivétel: Twitch)

A Netflix lebegteti tovább, hogy elkezd-e vadászni azokra, akiknek van pofájuk egy családként eltérő helyen lakni. Érthető módon teszi ezt, amikor be akarta vezetni, akkor annyira rossz sajtója volt az ötletnek, hogy azt múzeumban fogják mutogatni. Addig is itt egy jó kis ábra a Netflix áremeléseiről.

Inluencerjárvány

A Forbes influencerlistájából annyira ügy lett, hogy hiába jött ki a lap a hónap elején, ma már a 444 is írt róla. (Vagy ne cinkeljük a 444-et?) Mindenesetre jelentős hiszti lett belőle a Fókuszcsoport hathatós közreműködésével.

Ferenc viszont arról beszélt, hogy a Fókuszcsoport egy másik videója, amiben a Budapest Bike Mafiánál jártak az mennyivel emberibb hangú, mint bármi, amit a sajtó le tudott forgatni. A két dolog lehet egyszerre igaz.

Backup

Most gondoljátok végig, hogy minden szükséges adatotokról van-e mentés. És aztán azt is, hogy olyan mentés van-e, ami megmarad, ha kipakolja egy csapat tolvaj a lakást, amíg elmentek Füles keresztrejtvény újságért a sarki boltba. Iránymutatónak itt a Hackaday cikke.

Itt azért vitatkoztunk egy keveset arról, hogy el kell-e bármit rakni. De ennek a filozófiának a nagyon extrém, a svéd női curlingcsapatot megszégyenítő csúsztatással elérhető végén az van, hogy hát olyan mindegy, hogy leég-e a laká vagy sem. Vanitatum vanitas.

Kütyü

Szuperautószöszi bemutatta a negyedautomata kocsiponyvát. Ez leginkább egy termékfejlesztési lázálom.

A Hot Wheels AR-es távirányítós autót dobott piacra. Ami valamivel talán jobb, mint egy AR-telen, de azért nehéz eladni nekünk.

Ellenben a digitálisnak tűnő mechanikus asztali óra az menő.

#347. Vissza a jövőbe adás

Alzabox, radiátorkaland, EQS Merci, Youtube élmény, NEMAZAGIMI, Class-D erősítő vágyás, Gattyán szándékai, DRM-es gyerekjáték, Dalfutár új évad, Elizabeth Holmes (Theranos) pasija.

Sajátélménnyel kezdtük az adást, mert annyi mindenről kellett beszélni. Például, hogy a sötét zsarukhoz - de béna cím volt ez a Men In Blacknek - hasonlóan az Alza is átállt a 32 órás centúriai időszámításra. Csak ezzel magyarázható, hogy a háromnapos alzaboxos átvételt és a saját logisztikai naptárukat sikerült úgy összeegyeztetni, hogy hajnal háromig lett volna a logikailag harmadik napon a dobozban Kelt csomagja. A csomagot kimentettük, a benne levő SD-kártyákat visszaengedtük a természetbe.

Aztán volt havária is lyukas radiátorral, szintén Keltnél. A tapasztalatok a következők: drága leereszteni egy társasház fűtési rendszeréből a vizet (34k), könnyű elnyírni a sarokszelep zárócsavarját, mert a legpóriasabb műanyagból készül, és végül, hogy így se fagyunk meg. (Az anyaghibás lyukas lapradiátor kalandok még folytatódnak majd, úgy érzem.)

Van-e itt bárki, aki nem hallott arról, hogy az Emagtól kap 3000 forintnyi kupont, ha 2018 előtt/körül vásárolt bármit? Minket naponta bombáznak. Az többnyire kimarad a levélből, hogy a 3000 forint értékű, ám csak 10 ezer forint feletti vásárlás esetén beváltható kupon azért jár, mert a GVH megbírságolta a céget átverős árazás miatt.

Villany és főzés

Mivel a háztartási eszközök szervizelése szóba került, ezért onnan már csak egy lépés volt a mosogatógépben szuvidálás. Illetve az autók motorterében való főzés. Erről még szakirodalom is van, bár antikváriumban érdemes keresni. A könyv címe Manifold Destiny és 1989-ben adták ki. (Újabb kiadások akadnak, de a legutolsó is 2008-as.) Villanyautóban meg se próbáljátok!

Ferenc közben rácsodálkozott arra, hogy a Mercedes EQS mennyire nem úgy néz ki, mint egy S-klasse. Precízebben fogalmazva: az előbbi bazári belülről, az utóbbi meg a hagyományos, bár nehezen feldolgozható európai luxust képviseli. Ebben benne van az is, hogy a Mercedesnek meg kell oldania, hogy 1, ne kannibalizálja az S-klasse eladásait (pedig, ugye) 2, olyanoknak is tessen az EQS, akik nem az európai luxust szokták meg (nem, nem sudribunkózzuk le őket).

Közben a Mercedes nyolcadszor hívja vissza az EQC-ket. Azzal a kocsival nem autót vesz az ember, hanem egy problémás párkapcsolatba száll be.

Kelt pedig kiborult, hogy az amúgy csinos vonalvezetésű Opel Astra L-be mennyire igénytelenül kinéző beltér került.

Nem az a média

A Fókuszcsoport YT csatorna gazdája, Ádám leforgatott egy részt a Középsuliból, miután a mára megtépázott renoméjú sorozattól egy olyan választ kapott a kritikájára, hogy “igen, akkor csinálj jobbat”. Annyira csinált, hogy az füstöl.

Kívülről nézve a Középsuli egy nagyon csúnyán menedzseletlen, lecsúszni hagyott produkciónak tűnik. Ami még akkor is felvet kérdéseket, ha elismerjük, hogy egy-egy ilyen formátum nem él a világ végéig.

Vas

Ferenc rákívánt egy D-osztályú (digitális) erősítőre. Valami TPA3116D2 elektronikás csodára, ami meghajtja a felesleges hangfalait, van rajta bluetooth, enni nem kér, kicsi és nem szól vacakul. A forgalomban lévő bölcsesség szerint a hülye nevű Fosi Audio gyárt például ilyeneket jó minőségben.

A RetroTech tesztjeiből például ki lehet indulni. Szegényt egyszer mi is felbőszítettük, hogy vegyen valami ipari hulladékot. Fentre viszont inkább egy olyan adást illesztettem be, amiben Balázs és a teljesen más jellegű hifis csatornát vivő Gedeon beszélgetnek.

Ingem Gattyán

Bejelentkezett az ellenzék, meg esetleg az ország vezetésére Gattyán György. Ez egy csomó kérdést felvet, ezek közül egyik se az, hogy neki kellene-e ezt tennie, mert arra van egy nem válaszunk. Az ellenzék hatalmasat húzott az előválasztással, még ha azóta bénáznak is, amiből jelentős politikai haszna volt. Egy, az egészet megkerülő jelölt támogatása öngyilkosság lenne.

Ami érdekesebb kérdés, miért tolja Gattyán a Fidesz szekerét az ellenzéki szavazatok megosztásával? Ugyanez felmerül a Kutyapárt esetében is! A két kérdés nem tehető fel külön-külön. Meg az is izgalmas, hogy a Gattyán elleni ellenzéki kritika miért a pornóban csúcsosodik ki? Van-e ma Magyarországon olyan ellenzéki szerepő, ami a szexmunka vs. a nők elnyomása vitában a kevésbé prüd álláspontot választja? Vagy akár csak felveti, hogy ez a vita létezik?

Apróságok

Végre van digitális jogvédelmes gyerekjáték, egy szivacsdárda lövő puska. Mielőtt bárki feltenné a kérdést, igen, tök felesleges ebbe jogvédelmet tenni.

A Balmuda Phone egy határzottan nem Feri-telefon, és az ára miatt nem is Keltphone, de egy kicsit rákívántunk. Van neki jellege.

Van újra Dalfutár, amiben Hajós egy kettéhajós telefonnal vigéckedik. Egészen használhatónak tűnik.

A Verge elküldi a fenébe a PR-eseket.

Elizabeth Holmes ismert startupcsalónak pedig volt egy pasija, aki szintén a cégben dolgozott. Ferenc már-már azt gondolja, hogy nem is a csalóasszony volt itt a vétkes.