#387. Gépi kaksi adás

A transformer-alapú keresők hibái, GPT-vel írott novellák és házidolgozatok, szülibuli háziőrizetben, mi lesz fizetős (Facebook, Twitter), Forbes influencerlista és fókuszcsoport rant/riport, Netflix jelszómegosztás, ments mindent rendesen, okosponyva, kamerás matchbox, analóg digitális óra, robotügyvéd.

Magunkhoz képest hosszú hallgatás után - amiről részben J. K. Rowling tehet - újra van adás. Azt még mi sem tudjuk, hogy ennek örülni kell-e. Vagy hogy van-e minek örülni úgy általában.

Míg mi csendben voltunk addig a gép (népszerű nevén: mesterséges intelligencia) által generált szemét elkezdte eltömíteni a csöveket. A Clarkesworld sci-fi magazin, ami legendásan nyitott karral várta az új kéziratokat, bejelentette, hogy amíg ki nem találják, hogyan lehet kiszűrni a szemetet, addig nem fogadnak kéziratokat. Az Amazon magánkiadásos része is telítődik szép lassan. Egyelőre a nagy nyelvi modelles technológia kivette az írással töltött időt a középszerű (vagy még az se) klapanciák írásából.

A Verge hosszú cikkben írta meg, hogy mi a gond a ChatGPT-vel, a csetdzsípítísített Bing keresővel és a Google Bard-dal.

Nem kell viszont MI ahhoz, hogy a társadalom számára káros dolgokat csináljon egy cég. A Netflix például épp egy köztörvényes csalóval forgat realitit. És persze lehet azzal védekezni, hogy Anna Delvey (szül. Szorokin) csak gazdagokat vert át, ez ráadásul igaz is, de közben maga is celebbé vált, és most ennek az előnyeit élvezi.

Fizetős lesz a...

A Twitternél regnáló géniusz átalakítja a Twitter Blue előfizetéses rendszert, ennek részeként az SMS-es kétlépcsős azonosítást is a fizetéses terméken belülre helyezi. Marad ingyenes a hardverkulcsos és az appos kódgenerátoros kétlépcsős módszer. Mindkettő biztonságosabb amúgy, mint az SMS-alapú megoldás. A probléma, hogy közben a hitelesítés - azaz annak a megállapítása, hogy a felhasználó az, akinek mondja magát - is a fizetős rendszer részévé válik. Illetve, hogy ebből a Mashable becslése szerint évi 28 millió dollárt keres majd a cég. Miközben a géniusz működésének köszönhetően nagyjából kétmilliárd dollárral kevesebb hirdetést ad el. Ó és persze plusz egymilliárdot még be kéne valahonnan sepernie a Twitternek a megvásárlására felvett hitelek kamataira.

Közben, de ez az adásból kimaradt, hogy Musk alatt a fejlesztői API kulcsok árazása is megváltozott. Úgyis, mint megjelent. A legkisebb forgalmú robot havi üzemeltetése is 100 dollárba kerül. Ennek folyományaként a vicces, művész robotok eltűntek, a spammerek pedig nem. De ez egy másik történés, nem is beszéltünk róla érdemben, csak Feri rángatta oda a Blue-hoz. Viszont ellenálltunk a lehetőségnek, hogy még jobban egyetértsünk a meg nem értett gazdagemberrel vagy tovább ekézzük.

Mark Zuckerberg és a Facebook két országban kezd tesztelni egy olyan előfizetős szolgáltatást, ami például működő moderációs eszközöket és elérhető ügyfélszolgálatot is biztosít. Egyrészt érthető a lépés, másrészt pedig mindazokat a szolgáltatásokat adja most pénzért a Facebook, amiknek az implementálásával - próbált már bárki mondjuk feltört fiókot viszaszerezni anélkül, hogy ő lenne a pápa? - felsültek.

Ed Zitron fentebb egyszer már linkelt hírlevelében azzal is foglalkozik ezek kapcsán, hogy a célzott reklámos modell lassú szabályozása miatt érezhetően aggódnak a techcégek, mert a bevételük jelentős része ebből származik. (Kivétel: Twitch)

A Netflix lebegteti tovább, hogy elkezd-e vadászni azokra, akiknek van pofájuk egy családként eltérő helyen lakni. Érthető módon teszi ezt, amikor be akarta vezetni, akkor annyira rossz sajtója volt az ötletnek, hogy azt múzeumban fogják mutogatni. Addig is itt egy jó kis ábra a Netflix áremeléseiről.

Inluencerjárvány

A Forbes influencerlistájából annyira ügy lett, hogy hiába jött ki a lap a hónap elején, ma már a 444 is írt róla. (Vagy ne cinkeljük a 444-et?) Mindenesetre jelentős hiszti lett belőle a Fókuszcsoport hathatós közreműködésével.

Ferenc viszont arról beszélt, hogy a Fókuszcsoport egy másik videója, amiben a Budapest Bike Mafiánál jártak az mennyivel emberibb hangú, mint bármi, amit a sajtó le tudott forgatni. A két dolog lehet egyszerre igaz.

Backup

Most gondoljátok végig, hogy minden szükséges adatotokról van-e mentés. És aztán azt is, hogy olyan mentés van-e, ami megmarad, ha kipakolja egy csapat tolvaj a lakást, amíg elmentek Füles keresztrejtvény újságért a sarki boltba. Iránymutatónak itt a Hackaday cikke.

Itt azért vitatkoztunk egy keveset arról, hogy el kell-e bármit rakni. De ennek a filozófiának a nagyon extrém, a svéd női curlingcsapatot megszégyenítő csúsztatással elérhető végén az van, hogy hát olyan mindegy, hogy leég-e a laká vagy sem. Vanitatum vanitas.

Kütyü

Szuperautószöszi bemutatta a negyedautomata kocsiponyvát. Ez leginkább egy termékfejlesztési lázálom.

A Hot Wheels AR-es távirányítós autót dobott piacra. Ami valamivel talán jobb, mint egy AR-telen, de azért nehéz eladni nekünk.

Ellenben a digitálisnak tűnő mechanikus asztali óra az menő.

#304. Sütiszörny adás

Lángoló templom, a motoros pap, a podcast függetlensége meg az Index, avagy nem csak két narratíva létezhet, a bank, mint terep a politikai oldalaknak, Párnacsata és az amerikai kultúra csecsén való lógás, a TikTok betiltható-e, gyorsított filmek a Netflixen.

Kigyulladt a héten a pesterzsébeti Összetartozás templom, ami lényegében Ferenc kertjében épül. Majd épp csak eloltották, rácsapott egy tájfun, ami nem túl gyakori Dél-Pesten és eláztatta az egészet.

Eltűnik a netről Hodász András atya, akit liberális elhajlással csak az olyan nagyon hülyék vádolnak meg, mint a Magyar Hírlap, kiment az indexes tüntetésre és cikket is írt arról, hogy szegényebb lesz az ország az Index nélkül. A héten behívták egy fejmosásra a püspöki palotába, aztán elköszönt az influenszerségtől.

Aztán esett szó ismét az Index-ügyről, a függetlenségről, meg arról, hogy mi a különbség egy hobbiprojekt (ld. Meti) és egy professzionális médiatermék (pl. Index) között. Például az, hogy a Meti nem ad munkát senkinek, de emiatt nem is függ tőle egyikünk megélhetése sem.

Idecsatoltuk akkor már a Zsurnaliszta Vitaest című rendezvényt, aminek a Magnet közösségi háza ad teret. Majd jól nem érettünk egyet abban, hogy van-e értelme olyan kérdésekben vitát rendezni, ahol nincs igazából két oldal. Mert például ha a “mennyi hatszor hat?” kérdésre az egyik oldal szerint 36 a válasz, a másik szerint bálna, akkor az kevésbé termékeny beszélgetés.

Ferenc gyorsan elővette azt az Átlátszó cikket is, ami a média átalakulását írta le. Az a fajta balos médiafölény, amelyről jobboldali polgártársaink olyan szívesen beszélnek, e szerint is létezik. De nem azért, mert a kormánypárti médiára ne lenne pénz. Sokkal inkább azért, mert olyan rohadtul rossz újságokat csinálnak. Olyan ez, mint a kormánypárti humor.

A párbeszédet illetve a vita kultúráját természetesen meg kell tanulni. Meg legalább ennyire fontos megtanulni egyet nem érteni. Azt, hogy azzal nem lesz vége a világnak. És ha már így belementünk, sokadszor is linkeljük a Diétás Magyar Múzsa írását arról, hogy szükség van sok kapcsolódási ponttal rendelkező társadalomra.

Más podkasztokról

1, hallgassatok Párnacsatát. 2, a Párnacsata társadalmi felelősségvállalásról szóló adása kapcsán próbáltuk megfejteni, hogy vajon a magyar influenszereknek fog-e fájni a fehéroroszországi demokrácia állapota? Szóba került az is, hogy az amerikai interneten élünk. Abban persze nem értettünk egyet, hogy mennyire élünk az amerikai popkultúrában. Meg, hogy a frankofón zóna vagy a spanyol nyelvű internet mekkora.

És még egy kérdés maradt ebből a témából: miért lett egyeduralkodó az amerikai popkultúra? (Ésvagy ti keresitek-e a nem amerikai tartalmakat?)

És még apróságok

Trump kinyírja az amerikai postát, ami egyrészt befolyásolhatja a választások eredményét. Másrészt persze csúnyán be fog tenni a kiszállítós biznisznek is.

Viseljetek maszkot!

És a végén még nem értettünk egyet abban sem, hogy szörnyetegség-e gyorsítva hallgatni podkasztot és így nézni filmet. Most ide kattintva öt szóban ti is elmondhatjátok, mit gondoltok a fast forwardra kapcsolt tartalomfogyasztásról.

#290. Mostantól így élünk adás

Lakásba szorítva, MiG Alley, The Last Guardian, gémerség, sudoku és keresztrejtvény telefonon, e-könyv forradalom-e, Agave ingyenkönyvek, képernyőn olvasni, meztelennős és tiniébresztős sorozatok, plusz Unorthodox, Tüskevár, youtuberek járványkor, hómofisz cájg, #poorjennifer.

Sziasztok. Mindenki otthon van? És hogy bírjátok? Ebben az adásban arról beszélgettünk, hogy egyrészt szabadúszóként és home office harcosként a mi életünk nem nagyon változott. Ugyanakkor azokat, akik klasszikus huszon-nem-túl-sok négyzetméteres első saját albiban ragadtak nagyon tudjuk sajnálni.

Aztán Ferenc vágyáról volt szó, ami ugyan kezdetben nem az volt, hogy a Mig Alley felett repkedjen a koreai háborúban, de sikerült ide elterelni. Van hasonló néven játék is, amiben pont ott kell vadászni az ellen gépeit. Itt félre is becsültük gyorsan, hogy mennyit tudott egy tankolással a levegőben tölteni a MIG-15: nagyjából két órát.

És ha már belementünk a játékokba, volt The Last Guardian is a fura sasmacskával, a Brothers és egy puzzle játék, ami valószínűleg a Witness. Ja meg felmerült az a kérdés is, hogy ki számít gamernek?

Amit keresnünk kellene az androidos és iOS-es szókirakó, szókereső, keresztrejtvény app. De olyan, ami nehéz. Amiket ismerek - ide értve a magyarul épp csak tudó PicWords-öt - azok nem nehezek, hanem inkább buták.

Hasonlóan nagy kérdés, hogy az e-könyv népszerűbb lesz-e most. Illetve kidolgoz-e valamelyik piaci szereplő egy előfizetéses modellt könyvekre. Amíg ez érkezik, addig az Agavénél van jó pár ingyen könyv. Vannak persze kötetek, amiket papíron kell birtokolni. Ilyen Randall Munroe Magyarázókönyve, ami Tesz-vesz város gyereklelkű felnőtteknek.

Ferenc a héten Unorthodoxot néz, Kelt Sexual Educationt és Easyt. Illetve a kötelező meztelenség miatt volt szó az Altered Carbonról és a Westworldről is. Alvós tartalomnak vagy magyar influencer videókat ajánlottunk, vagy a Tüskevárat. Illetve van egy Istenes Bence videó, amit Feri nagyon javasol mindenkinek, legalább annyira, amennyire Kelt az online hittanórát.

Hómofisz

Hogy valami Meti jellegű téma is legyen, megbeszéltük hogyan lehet átalakítani otthoni irodára a lakást. (Ideális esetben nem kell semmit csinálni.) Hogy mégiscsak jó, ha minél több monitor van az asztalon.

Végül pedig szóba került, hogy a digitális oktatásról kell majd beszélnünk két hét múlva. Meg arról, hogy kamu-e a digitális bennszülöttség. Viszont jövő héten Meti XX lesz, amit még a boldog békeidőkben rögzítettünk.

#249. Kis fekete adás

Fényhajlító teniszlabda és Coco Chanel, királyi Instakobzás, influencerbot, kínai varrógépalkatrész és Ferenc olcsó Bluetooth fülese, jó fej Skyscanner, mindenki iPhone-os-e?, Sonos-váza, kiugró szelfikamerák, ujjlenyomat-olvasós hátizsák, a szivárványhányós Eiffel-torony jelentősége, pofátlan Google és az ő erőt mutató alkalmazottai, valamint a közelgő villanybuszjegy.

Elképzelhető, hogy lányos zavarunkban fotónak neveztük az első képet egy fekete lyuk eseményhorizontjáról, ebben az esetben most ezt gyorsan javítjuk. Az történt, hogy egy halom (asszem nyolc) rádióteleszkóppal addig nézték összehangolt üzemmódban az eget, míg nem gyűjtöttek öt petabájt adatot, amiből aztán a hónap hőse Katie Bouman összeállította a lent látható képet.

Fotó: Event Horizon Telescope

A remek Molnár László, a Meti go-to csillagásza szerint azért fontos az eredmény, mert eddig csak sok, erős közvetett bizonyíték volt a fekete lyukakra, de magát az eseményhorizontról nem készült még kép. Apropó kép, így néz ki öt petabájt adat:

Fotó: @floragraham

Azt pedig már Csaba hallgatónk küldte, hogy amúgy Bouman 2016-ban egy TED előadásban már elmondta, hogy ez az egész fekete lyukas képalkotásos bizisz hogyan fog működni. És hát úgy is működött.

Einstand

Mi van, ha megtetszik egy hercegnek az instagram neved és olyan civilizálatlan, a jogállamiságot hírből sem ismerő feudális országban élsz, mint Nagy-Britannia? Hát az Instagram elveszi és odaadja a főrendnek és bé nejének. Most persze azt is hihetitek, hogy viccelünk - és hát a jogállami résszel amúgy tényleg - de az instagramkobzás tényleg megesett. Még csak eljárás se volt, ahol fő- és nickvesztésre ítélhették volna szegény alattvalót.

Bruce Schneier lelt egy remek hacket: egy fickó olyan influencerrobotot épített, ami posztol az instára, levelez éttermekkel, és kuncsorog ingyen ebédet. És a közgazdaság egyik ismert tételét megcáfolva lesz is ingyen ebéd.

Itt futottunk egy kört a megfigyelési kapitalizmus körül, ami már-már visszatérő téma. Meg szidtuk a remarketinget, különös tekintettel az Amazon szélsőségesen ostoba megoldásár. Viszont dicsértük a Praktiker hírlevelét és az Ikeát is.

Szép, ami érdek nélkül varrógéptalp

Sajátélmény

Megjött Ferenc BlitzWolf BTS01 fülese, ami bluetooth is, szól is, nem is túl vacak. Tulajdonképpen szeretjük. De azért felmerült, hogy mi lenne, ha egyszer a felsőpolcos terméket vennénk meg, hátha az egy kicsit sem vacak. (Eközben egy 30 ezres, Wirecutter ajánlott Jabrával a füleimen csóválom a fejem, annak is megvannak a gyerekbetegségei.)

A SkyScanner tíz MacBookot adományozott szolnoki Aranyos Szeglet Waldorf iskolának. Önmagában is hír lenne, de mi azért szeretjük különösen, mert a Metin keresztül találtak egymásra. Csak jó valamire, hogy mi hétről hétre elküldjük egymást a tarkafaszba itt :) (Ugyanitt, van helyünk egy Vue.js-esnek, ha esetleg. Vagy Simson motorblokkra cserélnénk.)

Végre kiderül merre mennyi az iOS és Android felhasználó

Jön, jön, jön az Ikea és a Sonos közös okoshangszórója (meg ezzel egybeépített lámpája), ami annyira okos, hogy lehessen belőle többszobás hangrendszert építeni meg csatlakozzon meglevő Sonos eszközökhöz. Annyira viszont hálistennek nem, hogy mikrofon is legyen benne. Lehallgatásmentes technológia 4 the win!

(Fotó: Ikea)

A Samsung nagyon érdekes mechanikájú fordulós kamerát rakott a Galaxy A80-ba, és az Oppo kamera megoldása is érdekes. Mások ezzel szemben ujjlenyomatra nyíló hátizsákot fejlesztenek, mert nem olvasták Geoff Manaugh A Burglar’s Guide to the City című alapművét, aminek az egyik tanulsága, hogy a tolvaj máshogy nézi a világot, mint mi. Az egyik legjobb mű urbanisztikáról, nagyon ajánlom.

A passzátszélről való értekezés

Ritkán beszélünk róla, mert olyan bukdácsoló bénácska cég, de csak az van, hogy a Snap talált ki mindent a storyktól az AR-filterekig, amikkel most a közösségi médiás appok tele vannak. Mondjuk menő lenne, ha ebből pénzt is tud csinálni.

Közben a Google eladja az Android TV nézőket kilóra, jönnek a testreszabott reklámok. És nem csak a tévéokosító dobozokra, hanem az okostévékre is. De legalább lesz miért lázadni a Google alkalmazottaknak, akik a cég MI-etikai bizottságát már megpuccsolták.

Közben hazai hírek: jön az egyórás BKV-jegy. A honatyák olyanokat mondtak róla, hogy belepirulunk.

#219. Ússz és evezz adás

Szép nagy fecsegés mindarról, ami csak úgy jön: digidetox, jézuskamera, Jeremie-alázás, Phillip K. Dick és John Scalzi, új Macbook Pro, fotókezelő megoldások és a széthádéerezett tájképek, Kepler nem lengyel, hanem űrtávcső, festményekből tévésorozat, reklámmentes Spotify, szép telefon és szép okosóra, valamint a dögmeleg.

Működik-e a digitális detoxikálás? Mi történik, ha az ember elszakad az instagram feedjétől hosszú napokra? A legdrágább telefon kap-e először jelet? Vízre bocsátottuk Ferencet, hogy mindez kiderüljön. (A továbbiakban lehet Pohly Ferenc Csavargőzösnek szólítani.)

Fikáztuk egy kört az Apple-t, mert mostanában kicsit elfelejti, hogy a termékeit nem a jégmezők eizensteini végtelenjében használják a népek, hanem városokban. Emiatt viszont a vasak hajlamosak túlmelegedni. Az iPhone X is, de ami még kínosabb, hogy a hírek szerint az új MacBook Pro is, amibe pedig súlyos ezresekért lehet szuper i9-es procit venni, ami csak a mirelit részlegen ad le teljesítményt.

Aztán szokás szerint nem értettünk egyet abban, hogy a szétlopott Jeremie-programnak voltak-e eredményei. Itt szóba került az is, hogy a Prezi-Ustream-Logmein szentháromság mellett mikről érdemes beszélni. Arra viszont nem emlékszem, hogy azt állítottam-e hogy az Aimotive-ban nincs kockázati tőke vagy hogy nem abból építették az első pillanattól fogva. Merthogy van benne, három tőkebevonási körön vannak túl, de tényleg úgy kezdődött, hogy 15 emberrel kivált a régi cégéből Kishonti László alapító, és belevágtak az újba.

Ferenc elégedetlen volt az iPhone X kamerájával. Én ilyenkor sunyin lapulok, egy az iPhone X-nél vagy négy évvel idősebb MILC fényképezőgépem van, amit nagyon szeretek.

A mobilkameráknál szóba került az Index influenceres cikke, illetve Krénn Imre, akinek az instagramján minden kép olyan, mintha a balatonboglári búcsúban festette volna festékszóróval egy naiv művész. Mégis követik 26 ezren.

Beszélgettünk egy ideig arról, hogy az Adobe Lightroom megéri-e előfizetésként - és hogy borzasztó az automata módja -, illetve arról is, hogy az ingyenes Darktable nevű alternatíva megér egy misét.

És még volt szó arról, hogy jó mű-e Philip K. Dick Ubik-ja (Feri: nem), ellenben jó mű Scalzi Fejvesztve című regénye. És akkor már szóba hoztuk a méltatlanul ismeretlen Sleep Dealer című mexikói scifit, ami tényleg remek.

Podcastok

Van két új magyar podkaszt. Az egyik a Farkas Lívia és Dobay Ádám által csinált Kiköltöztünk, amely a külföldre költözéssel kapcsolatos tévhiteket akarja lekardozni. A másik az Anno Budapest, ami betelefonálós műsorként a város egy-egy fontos épületére felfűzve ír várostörténetet. Utóbbival kapcsolatban elfogult vagyok, régi kollégám csinálja, és segítettem neki a podcast beröffentésével. Remek!

A nosztalgiázós podkaszt persze hozta a nosztalgiát, úgyhogy esett némi szó a Ladákról, felújításukról, és arról, hogy a Totalcar egyszer letesztelt egy nyolcmilliós példányt.

Beszéltünk arról, hogy ha nem a reklámmentességért fizetsz a Spotify-on, akkor miért.

Apróhírek

A Keplerből fogy az üzemanyag, aludni megy.

Simon Stalenhag festményeiből Amazon sorozat lesz.

A japánok még mindig tudnak szép featurephone-t csinálni, de még mennyire.

Ferenc megkívánt egy új e-inkes okosórát, és hát nekem is tetszik. A Shoka Bell viszont beleállt a földbe, nem lesz okos bringacsengő.

És míg ezekről beszéltünk, a Chrome még memóriaéhesebb lett. Ott egye meg a bitrozsda.