#273. Világnézeti klub adás

Borkai Győrben, Horváth Zuglóban, Lackner Kispesten, Csorbai Mohácson, az ellenzék Pesterzsébeten, avagy ez jutott eszünkbe a választásról. Továbbá Liget projekt, Római mobilgát, erzsébeti Makovecz-templom, megújult Margit-sziget, csupa tech-téma :) És még Jugger, Lime, Scotch és Airpods Pro.

Ha esetleg van, akit A Fénykép érdekel, akkor essünk túl rajta gyorsan.

Karácsony Gergely lett Budapest főpolgármestere, plusz egy csomó kerületben nyert az ellenzék. Borkai Zsolt megnyerte Győrt, mert az ellenzék elfelejtett kampányolni lányos zavarában. Mohácson az egyedül induló MSZP-st megválasztotta a város, de nagyon szégyenletes számokkal, rengeteg érvénytelen szavazattal. Ez utóbbiról el is vitatkoztunk, hogy nem lett-e volna okosabb visszalépnie, és megpróbálni legyőzni kevésbé felkészült fideszest egy kicsit később. Miskolcon pedig, lássuk be, ez a fontos, Veres Pál nyert. Szóval van minek örülni.

Természetesen a megkérdőjelezhető vagy legalább is vitára okot adó döntések is megjelentek. Amik ahhoz képest, hogy a legtöbb önkormányzat még nem állt fel, egészen hirtelen sikerültek. Horváth Csabát már rá is szorította a sajtó - a taps az Átlátszónak jár - hogy talán mégse akarja első lépésben átláthatatlanabbá tenni Zuglót.

Aztán az MSZP leépítette Lackner Csabát, aki egy kis zacskó zseléfixszel a kezében beszélt arról, hogy hogyan lopnak valakik. Nem tudni, hogy a tasakos szódabikarbóna vagy a nem comme il faut téma vezetett a politikus kirúgásához. További apróhír, hogy nem hozott szerencsét az Orbánnal kávézás a polgármesterjelölteknek, mindenki bukott, akiről készült ilyen kép.

Stadionstop

Karácsony Gergely nem állítja le a Bozsik Stadion építését. Szóval a stadionstopként meghirdetett program inkább, stadion vissza kettő és megvárjuk míg megfogja a motorfék lesz. De Karácsonyról sokkal többet beszéltek a Vendéglő A Világ Végénben, én a helyetekben azt hallgatnám.

De ez igazából csak előfeszítése volt annak, hogy jó nagyot vitatkozzunk arról, hogy hülye-e minden faölelgető hippi, aggasztó-e, ha olyan építkezések vannak Budapesten, amelyekhez hasonlót mostanában csak a népi demokratikus Kelet-Abszurdisztán tart jó ötletnek, meg hogy kell-e nekünk a Liget projekt. Amely Liget projekt amúgy kapott valami építészeti ingatlanszakmai díjat.

Contemporary authoritarians build with equal flair, whether it’s the gravity-defying Heydar Aliyev Center in Baku, Azerbaijan, or the oval tangle of Beijing’s Bird’s Nest stadium. These projects are often designed by “starchitects” like Frank Gehry, Zaha Hadid, Sir Norman Foster or Rem Koolhaas.

- tök jó felsorolás a New York Times véleményrovatából.

Itt szóba került az is, hogyan bizonyosodott be hét darab pestezsébeti fáról, hogy nem kell őket védeni. Meg az is, hogy a fakérdésről a legutóbbi Index Kultrovat podcasban pont a fákról és a budapesti közterekről volt szó. (Amely podcastban a Ligetről nem sok szó esett.)

Végül pedig vitatkoztunk egy kicsit azon, hogy a Római parton pusztuljanak-e az ártérre építkezők vagy kell-e mobilgát esetleg a létező gát megmagasítása a megoldás. Mi lesz a Dunával témában Szőllősi-Nagy Andrással itt egy remek interjú, Nagy Balázs, a 24.hu-ban sem biztat amúgy mással.

Sajátélmény

Kelt egyrészt járt remek hifi szervízben, azóta is vigyorogva hallgat zenét otthon. Illetve elátkozta a bénán gamifikált Domyos fitnesz appot.

Ferenc pedig rácsodálkozott arra, hogy a felújított Margitsziget jól sikerült görkoris szempontból. Ráadásul emberek játszanak Juggert, ami egy olyan játék, amit a szigorú tekintetű Rutger Hauer főszereplésével készült, méltán ismeretlen film ihletett. Még a kviddicsnél is furábbnak tűnik.

Végül még beszéltünk arról, hogy a Scotch feltalálta a csoda csomagolóanyagot, az Apple kiadott egy olyan fülhallgatót - Airpods Pro - amiről a tesztek nem képesek megírni, hogy jól szól-e. És hogy van egy jó film a svájci nők kampányáról a szavazati jogért.

#271. Horgolásról személyesen adás

Figyelem, trágár adás! Benne gyalogoselütő automatikák, az NBA véleménye Kínáról, avagy meddig kell alányalni a diktatúráknak, valamint önkormányzati választási esélylatolgatás díszes káromkodásokkal sűrűn tarkítva.

Az elején, amikor a francia lovagok leíjászásáról - ld. még Warren Ellis: Crécy - és a szuperhősök rajongói leveleiről - ez meg a Dear Justice League-ben van - volt szó, még minden békés volt.

Aztán hirdettünk új podkasztokat is, mert *torokköszörülés* a Marie Claire írt podkasztot csináló nőkről - új elem: Fatimapanka - , aztán bejelentettek saját műsorokat is, mi meg hallottuk, hogy legalább a Golden Milk, az Ebédszünet és a Pizsamabuli adásaiba illene belehallgatnunk.

Itt aztán halál komolyan felmerült a kérdés, hogy hogyan gyártják a tollboákat. (Vagy a tollaskígyóról nyúzzák-e le?) És mi teszi lehetővé, hogy viszonylag alacsony áron be lehessen szerezni egy ennyire munkaigényesnek ható dolgot. Az innen továbbvezető forradalmi hevületet Arany János és a reformkor kapcsolatának felfejtése, majd pedig Petőfi szellemének megidézése táplálta. Petőfi ugyanis azt írta, ritka technofil verseinek egyikében, hogy:

Száz vasútat, ezeret!
Csináljatok, csináljatok!
Hadd fussák be a világot,
Mint a testet az erek.

Ezek a föld erei,
Bennök árad a müveltség,
Ezek által ömlenek szét

Az életnek nedvei.

Jelzem, pont ugyanezt várták az internettől is egy jó százötven évvel később. Az embert megváltó technológiába vetett hit csodás. De egyelőre nem minden technológia vált meg. A gyalogos elnemgázoló rendszerek például még vacak hatásfokkal működnek, mutatta ki az Amerikai Automobil Szövetség felmérése. Akit érdekel a fejlődés, tíz éve ezt tudta a Volvo.

Kína

Az NBA-ügytől indultunk, ami nagyon be akart törni Kínába, költött is rá milliárdokat, keresett is rendesen zsét, de csak nekicsattant a kínai cenzúrának. Itt a legjobb kérdés az az, hogy egy cég mikor mondja azt, hogy akkor mi ezzel a hatalommal nem bizniszelünk a továbbiakban. Nagy példák vannak a szemünk előtt jók is, rosszak is. Az egyik sarokban mondjuk az IBM és a harmadik birodalom, a másikban a leszerelendő szovjet tengeralattjárókat fizetségnek elfogadó Pepsi.

Az NBA nincs egyedül. A gyártási láncának nagy részét Kínában működtető Apple is szorul, a Blizzard játékcég is a játékosok egy része és a kínai akarat közé került, a luxuscégek pedig úgy esküdnek sorban hűséget, mintha nem lenne holnap.

A Digital Trends szerint időszerű lenne a Szilícium-völgynek kivonulnia az országból. Csak ez egy drága manőver lenne. Kérdés, hogy felvállalja bárki-e a veszteséget.

Itt kitértünk még az Olympus botrányra, ami egy egész jó sztori egy húsz plusz éve rejtegetett veszteségről és a becsület őrzéséről. Meg arra, hogy ki fizeti meg az USA-Kína kereskedelmi háború árát.

Választás

(…)kiáltja: pusztitás! megoldván
A harcz ebeit

végre megnéztem, hogy van a Shakespeare idézet magyarul.

Összefogás vs. pártépítés? Fideszes-e Kelt? Alkalmatlan-e Karácsony? Mit keres Tüttő Kata belvárosi polgármesterjelöltként a plakátokon? És úgy általában meddig kell még jó pofát vágni olyan alakokat beikszelve, akiktől - ahogy Pelevin írta - “akiktől mindenkinek hányingere volt az elmúlt húsz évben.”

Most szerencsére sok volt az új arc, lényegesen erősebb ellenzéki eredmény lett, mint amire számítani lehetett. És még Kelt tippje is bejött, hogy Borkai behúzza Győrt, mert ott a nagy botrányban elfelejtődött a kampányolás. Vagy legalábbis a sajtó nem volt vevő rá.

És most mi jön? Nem, nem a Karácsony. Hanem a munka.