#273. Világnézeti klub adás

Borkai Győrben, Horváth Zuglóban, Lackner Kispesten, Csorbai Mohácson, az ellenzék Pesterzsébeten, avagy ez jutott eszünkbe a választásról. Továbbá Liget projekt, Római mobilgát, erzsébeti Makovecz-templom, megújult Margit-sziget, csupa tech-téma :) És még Jugger, Lime, Scotch és Airpods Pro.

Ha esetleg van, akit A Fénykép érdekel, akkor essünk túl rajta gyorsan.

Karácsony Gergely lett Budapest főpolgármestere, plusz egy csomó kerületben nyert az ellenzék. Borkai Zsolt megnyerte Győrt, mert az ellenzék elfelejtett kampányolni lányos zavarában. Mohácson az egyedül induló MSZP-st megválasztotta a város, de nagyon szégyenletes számokkal, rengeteg érvénytelen szavazattal. Ez utóbbiról el is vitatkoztunk, hogy nem lett-e volna okosabb visszalépnie, és megpróbálni legyőzni kevésbé felkészült fideszest egy kicsit később. Miskolcon pedig, lássuk be, ez a fontos, Veres Pál nyert. Szóval van minek örülni.

Természetesen a megkérdőjelezhető vagy legalább is vitára okot adó döntések is megjelentek. Amik ahhoz képest, hogy a legtöbb önkormányzat még nem állt fel, egészen hirtelen sikerültek. Horváth Csabát már rá is szorította a sajtó - a taps az Átlátszónak jár - hogy talán mégse akarja első lépésben átláthatatlanabbá tenni Zuglót.

Aztán az MSZP leépítette Lackner Csabát, aki egy kis zacskó zseléfixszel a kezében beszélt arról, hogy hogyan lopnak valakik. Nem tudni, hogy a tasakos szódabikarbóna vagy a nem comme il faut téma vezetett a politikus kirúgásához. További apróhír, hogy nem hozott szerencsét az Orbánnal kávézás a polgármesterjelölteknek, mindenki bukott, akiről készült ilyen kép.

Stadionstop

Karácsony Gergely nem állítja le a Bozsik Stadion építését. Szóval a stadionstopként meghirdetett program inkább, stadion vissza kettő és megvárjuk míg megfogja a motorfék lesz. De Karácsonyról sokkal többet beszéltek a Vendéglő A Világ Végénben, én a helyetekben azt hallgatnám.

De ez igazából csak előfeszítése volt annak, hogy jó nagyot vitatkozzunk arról, hogy hülye-e minden faölelgető hippi, aggasztó-e, ha olyan építkezések vannak Budapesten, amelyekhez hasonlót mostanában csak a népi demokratikus Kelet-Abszurdisztán tart jó ötletnek, meg hogy kell-e nekünk a Liget projekt. Amely Liget projekt amúgy kapott valami építészeti ingatlanszakmai díjat.

Contemporary authoritarians build with equal flair, whether it’s the gravity-defying Heydar Aliyev Center in Baku, Azerbaijan, or the oval tangle of Beijing’s Bird’s Nest stadium. These projects are often designed by “starchitects” like Frank Gehry, Zaha Hadid, Sir Norman Foster or Rem Koolhaas.

- tök jó felsorolás a New York Times véleményrovatából.

Itt szóba került az is, hogyan bizonyosodott be hét darab pestezsébeti fáról, hogy nem kell őket védeni. Meg az is, hogy a fakérdésről a legutóbbi Index Kultrovat podcasban pont a fákról és a budapesti közterekről volt szó. (Amely podcastban a Ligetről nem sok szó esett.)

Végül pedig vitatkoztunk egy kicsit azon, hogy a Római parton pusztuljanak-e az ártérre építkezők vagy kell-e mobilgát esetleg a létező gát megmagasítása a megoldás. Mi lesz a Dunával témában Szőllősi-Nagy Andrással itt egy remek interjú, Nagy Balázs, a 24.hu-ban sem biztat amúgy mással.

Sajátélmény

Kelt egyrészt járt remek hifi szervízben, azóta is vigyorogva hallgat zenét otthon. Illetve elátkozta a bénán gamifikált Domyos fitnesz appot.

Ferenc pedig rácsodálkozott arra, hogy a felújított Margitsziget jól sikerült görkoris szempontból. Ráadásul emberek játszanak Juggert, ami egy olyan játék, amit a szigorú tekintetű Rutger Hauer főszereplésével készült, méltán ismeretlen film ihletett. Még a kviddicsnél is furábbnak tűnik.

Végül még beszéltünk arról, hogy a Scotch feltalálta a csoda csomagolóanyagot, az Apple kiadott egy olyan fülhallgatót - Airpods Pro - amiről a tesztek nem képesek megírni, hogy jól szól-e. És hogy van egy jó film a svájci nők kampányáról a szavazati jogért.