#362. Villon adás

Választási eredmény fogadtatása kritikájának elemzése különszám! Viták! Beef! Rágódás! Egyetértés!

Ferenc szerint "akkor itt fogunk élni", Kelt szerint pedig "nem vagytok egyedül". Mindenesetre a választást elbukta az ellenzék. Vagy legalább is nem nyerte meg, de kérdés, hogy egyáltalán megnyerhető volt-e?

De mielőtt belemennénk, két kérdés nyitva maradt az előző adásban.

Vissza a választáshoz

Vassurányban - a pletykák szerint kocsmai influencertevékenység miatt - durva túlsúlyban voltak a népszavazáson az igen válaszok. Feltételezhetően nem azért, mert arra akartak szavazni, hanem azért, mert a vassurányiak sem értették a kérdéseket. (Mentségükre legyen szólva, a kérdések értelmetlenek és hazugok voltak.) A polgi már mentegeti a helyieket. Akárhogy is, soká éljen Transzsurány!

Egészen biztosak vagyunk abban, hogy nem Noár művészete vezetett az ellenzéki vereséghez. Bár van ilyen elmélet is.

Nyugodtan kijelenthetjük azt is, hogy nem volt széleskörű választási csalás. Már az a fajta, ahol Marika nénit beépítik az urnába, mint Kempelen törökjét, és ott ikszeli naphosszat a Fideszt. A szavazást lebonyolítók mindenhol ügyeltek erre, voltak ellenzéki szavazatszámlálók, EBESZ-megfigyelők, balett-táncosok és sírkőfaragók.

Nem volt tisztességes válaszás sem. A határon túli szavazatok rögzítése és kezelése a világ vicce lenne, az pedig, hogy az NVI mossa a kezét, hogy ő más országokban nem tud eljárni, röhej. Ugyanakkor olyan mennyiségű szavazatról beszélünk, ami nem fordítja meg a választást. A kormány azonban sokkal több pénzből kampányolt, mint az ellenzék, összemosta a kormányt az állammal, átszabott kerületekkel dolgozik a rendszer és egy eszméletlen méretű propagandagépezetet működtetett a Fidesz. Az EBESZ összefoglalójában mindezeket meg lehet találni.

Ferenc lovagolt egy kicsit azon, hogy a Kétfarkú Kutya Párton elmehetett egy-két mandátum. Illetve az ő számításai szerint a szavazzanak minél többen listán az MKKP-re se lett volna értelmes lépés. Ez persze akadémikus kérdés, nem a kétfarkúakon úszott el a választás.

Akkor mi történt?

Több magyarázat kering arról, hogy mi lehetett a rossz. A jelölt, a kampány, esetleg a települések polgárai az önérdekük - ld. 'mink szívni fogunk, ha ellenzéki lesz a kerület, de a Fidesz marad kormányon' - miatt szavazhattak a kormánypártra. Például mert nem akartak úgy járni, mint Göd, amitől úgy elcsatolták a Samsung fejlesztések után járó pénzeket, hogy csak úgy porzott. Berente sztori újra, csak most rendszerszerűbben.

Fontosabbnak tűnik, hogy rabul vannak ejtve az önkormányzatok. A fideszes kijáróember - polgi, helyi képviselő, nábob - ad valamicske garanciát, hogy jön majd pénz kilátót építeni meg térkövet lerakni. Itt vitatkoztunk egy kört azon, hogy a falusi szegényebb (esetenként mélyszegénységben élő), kevésbé képzett tömegek tehetnek-e a választási vereségről. Szóba került a funkcionális analfabetizmus, a szegénységből következő rövidtávú gondolkodás és az is, hogy a városokat is megnyerte három kivétellel a Fidesz. Sőt még Budapesten is szereztek negyven százalékot. Mindezt úgy, hogy a Fidesz amúgy nem támogatja a szegényeket, a középosztálynak oszt vissza pénzeket, különösen a többgyerekeseknek.

Ferenc itt beleszaladt abba, hogy a moralizálást el kell engedni, sőt még a cancel culture kifejezést is használta. Mivel az európai politizálás a morális jó megtalálására épül fel elvben (na jó, plusz lobbiérdekek), ezért ebből volt némi vita. Illetve arról is beszéltünk, hogy a Gömbös teret is átneveztük, Steinmetz kapitány szobrát is elszállították a köztérről, és Kelt szerint a különböző gyamatosító hősök szobrának leszerelése is ugyanez a jelenség.

Mit láttak a szavazatszámlálók

Bocsássuk előre, hogy az előválasztás és a civil szavazatszámlálók a két legfontosabb fejlemény volt idén. A beszámolóik viszont részben a gyászmunkával részben meg a rácsodálkozással vannak tele. Kiderült, hogy a zsákfaluk nem olyanok, mint a Káli-medence. Illetve, hogy már egy város külvárosa is lehet olyan élmény, ami sokkolja az Árkádiában élő embert. Emiatt nagyon sok szegényezés, prolizás, cigányozás van Kelt ízlésének. Ferenc szerint ki van mondva, amit láttak. Ki lepődik meg, hogy ebben sem értettünk egyet? (Remek paródia az utóbbi linkről.)

Tanulságnak azt lehet levonni, hogy több tényező van, nincs egy egyszerű megoldás. Mivel nincs nyilvános exit poll, így csak tippelgetni lehet valójában, hogy mi történt. Még ha a G7 meggyőzően érvel is, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint a képzettség az, ami alapján szórnak a szavazatok.

Végszó? "Mi itt leszünk." És olvassatok Ritók Nórát.

#296. Ember az űrben adás

Kognitív disszonancia feloldás és két fontos cikk a járványról, az utazgatás értelme, Munkácsy festménye, az Erasmus-babák, Crew Dragon Demo 2 misszió, Space Force és Filthy Rich.

Magyarországon - úgy tűnik - vége van a járványnak egyelőre. Várjuk még ki a nyitás utáni számokat, kopogjuk le, reménykedjünk, hogy ősszel nem robban újra be. Addig is viszont higgyük el, hogy mázlink volt. Néha nekünk is lehet. Ehhez rögtön van két cikk is, az egyik a Válaszból, a másik az Indexből.

Azért fontos a mázlit tudatosítani, mert egyrészt abban szerintem a mai napig nem nagyon hiszünk, hogy a kormányban nagyon bízni kellene. Másrészt pedig a másik magyarázat, ami mostanában szép lassan terjedni kezdett, amely szerint nem is volt ez annyira veszélyes, csak túllihegték, nos ez a magyarázat marhára veszélyes. Például, mert a vuhani, brit, olasz, egyesült államokbeli lefolyása a vírusnak sokkal ijesztőbb. És a jóisten tudja, mi lesz Brazíliában még.

Maszknak maszk éppen (Fotó: Neil Bryan Sietereales CC-BY)

Várunk átrendeződésekre is: home office, vidékiek felvétele pesti cégekhez, a megváltozott munkaképességűek helyzetének javulása. Meg tán a tanárok sem dobják ki mindazt, amit felszedtek két és fél hónap alatt. És van még folytatása ennek a gondolatnak.

Az nagy kérdés, vitatkoztunk is róla, hogy a turizmus megszűnik-e? Vagy átköltözik VR-ba. (A magyarok durván hatvan százaléka a tengerparton szeret dögleni nyaralásképpen, szóval vagy elterjednek a nagyobb kádak és a vízálló VR-szemüveg…) Itt még szóba került, hogy érdemes-e bemenni a Sagrada Familiába (igen), átadja-e bármi azt az élményt, amit az ember akkor kap, amikor egy gótikus katedrálisban áll (Kelt szerint nem, de elfogult a gótikával), kell-e szelfizni a Trevi-kútnál, találkozik-e az ember más kultúrával, ha csak végigrohan a bédekkerben megjelölt helyeken? Ja és hogy meg kell-e nézni az Ecce homót Debrecenben? (Igen.) És ha már így belementünk, iderángattuk Heinleint is.

Végül szóba került, hogy ember jutott az űrbe. Milyen a dizájnja a Crew Dragon űrhajónak?

Lehet-e repülni érintőképernyővel? És hogy mennyi idő az embernek becsavaroznia magát az ISS-en belülre. Ferenc a SpaceJunkies szakkommentárjával nézte végig a folyamatot.

Itt beszéltünk még a japán biztonsági mutogatásról. És arról is, hogy az űrből is el lehet intézni, hogy az ember késve adja be az adóbevallását.

Kulturális tartalom

A héten Space Force-ot néztünk, ami egynek jó. És a Jeffrey Epsteinről szóló dokumentumfilmet, ami inkább egynek sem jó. Aztán meg érintettük azt a témát, hogy a CIA írta-e a Scorpions Wind of Change dalát. Ez utóbbiról van remek podkaszt is.

És végül: hallgatóink közölték, hogy a Van benne valami tévéműsorról beszélt Kelt és annak bizony Vágó István volt a vezetője.