#154. Kiak adás

Categories podcast
Vigyázat, politika! Gyanúnk szerint politikai szándékkal ma letarolták a Népszabadságot, ezért a magyar médiáról beszélgetünk nagyon hosszan. Aztán levezetésképpen, ha már úgyis vérivós az adás, emlegetjük a clickbaitot, a kormánynak kémkedő Yahoot, illetve a zen-dohányzóasztalt.

Pont úgy ahogy Feri fent a gyors összefoglalóban írta, nem a technológia dominált az adásban, inkább nekifutottunk a történtek átgondolásának.

Amiről volt szó: A Népszabadság kiadója a nol.hu helyén megtalálható közleményben arra hivatkozik, hogy a lap veszteségei miatt zárta be azonnal a Népszabadság online és print kiadását. Láttunk már ennél veszteségesebb újságot, ráadásul 2015-ben már nyereséget termelt, mégráadásulabb pedig egy reklámhelyeket előre értesítő piacon nem lehet péntekről hétfőre becsukni a boltot. Meg persze elbeszélgettünk arról is, hogy miért fontos a Népszabadság vagy az, hogy egyáltalán legyen sajtó.

14650057_1160512577329614_8830155568600701803_n
Forrás: internet, mármint tényleg nem tudom ki rakta össze elsőként, de rohadtul találó, és köröket tesz a Facebookon.

A Népszabadság szerkesztőit Facebookon a Népszabi Szerkesztőség oldalon lehet követni.

Nem rólunk szól, de ide is elfér:

Hogy mégse azzal legyen vége a műsornak, hogy fejhangon kiabálva dolgok felgyújtására biztatok embereket, beszéltünk még.

screen-shot-2016-10-09-at-15-26-35

Zuckerberg szörnyetegéről, és arról, hogy mi a baj ezzel a címmel. (Minden.)

Arról, hogyan előzi meg a holland VanMoof bringagyár, hogy szállítás közben széjjeltörjék a bicikliket dobozostul.

A Yahoo két kínos ügybe is belekeveredett - az egyik az 500 millió jelszó lenyúlása -, még akkor is, ha a második, az amerikai titkosszolgálatoknak nyitott kapu ügye nem is teljesen tiszta. Nem jó most Yahoonak lenni.

Feri pedig hozott mandalarajzoló asztalt, amit nagyon megtoltak Kickstarteren.

Feketepiac, az ilyen:

6 thoughts on “#154. Kiak adás

  1. alegundorítóbbkormány1990óta

    az új Kádár elvtársnak megtetszett a régi Kádár elvtárs újságja

    1. Napok óta akarok erre valamit írni, de mindig elvisz az indulat, ahogy újabb részletek derülnek ki. Az ott dolgozó barátaim talán kisebb csapdában vannak, mint azok, akik mögött 5-10 népszabis év van, de így is szar ez az egész sztori.

      1. A mai fejleményekről az jutott eszembe, hogy ha igaz, amit a botrány utáni napon több helyen is írtak, vagyis hogy a Népszabadság tavaly épp 134 milliós nyereséget produkált, viszont Pecina szerint tíz éve folyamatosan és vastagon veszteséges, akkor ez megérne egy alapos utánajárást - gondolom nem egyedül vélek itt némi ellentmondást felfedezni.

        A számviteli adatok meghamisítása nem politikailag aggályos, nem etikátlan és nem szabálysértés, hanem konkrétan bűncselekmény, a törvény szigorúan bünteti. Kéne ide pár TASZ-os jogász.

        1. Több számolgatás van a történetben, és a legjobbat épp nem találom. De mindegy is, mert itt egy idei április közlemény a cégtől, ami szerint a Mediaworks a vártnál is jobban teljesített: http://www.szoljon.hu/jasz-nagykun-szolnok/gazdasag/minden-teruleten-sikeres-evet-zart-a-mediaworks-659114

          Tök más kérdés, hogy Pecina épp mit mond. Nem hiszem, hogy számviteli adatok hamisítása van itt, sokkal inkább arcpirító hazugság és a köz hülyének nézése.

          (A tíz év emlegetésének amúgy megvan az a diszkrét bája, hogy Pecina és VCP két éve többségi tulajdonos, a megelőző nyolc év tulajdonképpen lényegtelen.)

Leave a Reply