#268. Nemúgyvanaz adás

Hanghiba, takonykór, PSD2-utánlövés, Mate 30 egymilliárd dollárral és a Huawei okostévé, Bluetooth a szexjátékban, Firefox üzleti modell, repülős B-filmek, pingvin-alapú mechanikus tükör, Pocket Casts, Bütyök szerelme és a fizetős HVG.

A hét verse Varró Dánieltől a Náthás angol költő című, amit a Túl a Maszat hegyen című kötetben találhattok meg. Vagy a költő Facebookján.

Bit tegyen egy angol bárd ha
gyötri őt az angol nátha
hátra dincsen bás tehát
iddom kell egy forró bézes bézes gyógyteát
bert a dátha well well well
csak dem búlik el el el

Aztán szóba került, hogy az e-Kréta nevű nem túl kényelmes iskolai appnak van alternatívája. Igaz, leginkább Androidra. Ennek a neve pedig vicces módon e-Szivacs.

Helyeigazítás

A PSD2 elindult itthon, csak épp nem nagyon vannak még az openbankingre épülő szolgáltatások. Illetve, amikről tudnánk beszélni, azok még a zárt API-s korszakban készültek, és már akkor is megénekeltük őket. (Pl. autokassza, autokata, Koin-integráció) Ráadásul az sem teljesen tiszta, hogy melyik bank melyik 3D-Secure szabványverzióról beszél. Elvben a 2.0-s konform a PSD2-vel, de ez sem ennyire egyszerű. Mindenesetre ehhez kell még egy PIN-kód majd egyszer.

A szám, amit mindig olyan nehéz kiguglizni

Hüvelyk Máté

Bemutatta az új csúcstelefonját a Huawei, ami azzal emelkedik ki a mezőből, hogy nincsenek rajta Google szolgáltatások. Eldumáltunk arról, hogy egy csúcstelefontól kevés-e ez, illetve, hogy nem annyira egyszerű felrakni a Gmail.appot, mint az ember gondolná. Ráadásul a telefonra nem feltétlenül lesz Instagram, Messenger vagy Waze sem. A vége az a tanulság, hogy a telefon önmagában egy eszköz, az appjaink - vagy azoknak a hiánya - teszi valamivé.

A fenti "fícsörön" túl a Huawei Mate 30-ban van egy világbajnok kamerakomplexum, amihez mérhető talán csak a Hubble űrtávcsőben van, amiről meg közismert, hogy az anyukáját egyszer látták a sikátorban egy kémműholddal. Szóval a Huawei tud 7680 kép per másodperces lassított felvételt készíteni 720p-s felbontásban, meg 12 óra hosszú 4K-s timelapse felvételt. És amúgy a fotózásban sem utolsó a telefon. Kérdés, hogy ez elég-e ahhoz, hogy bárki megvegye a 799 dolláros áron induló Google-mentes telefont.

A Huawei piacra dob egy Vision nevű tévét is, ami Ferencnek tetszik. Kelt inkább egy WebOS-es LG-t nézne meg.

Itt még beszélgettünk egy kicsit arról, hogy miért van Firefox és honnan van pénzük, de aztán átcsúsztunk a sokkal fontosabb témába, a vacak katonás filmekbe.

Vacak katonás filmek

A mi ajánlatunk, figyelem, egyik sem jó:

Hullagyártó harckocsi
Kék villám
Tűzmadár akció
Rés a pajzson

És a végén

Beszéltünk még szupercuki mozgó szoborról, amit Daniel Rozin készített, és ami trollfigurákat, fakockákat és minden egyéb értelmetlen dolgokat használ pixelként.

Aztán arról is, hogy a kedvenc podkaszt lejátszónk, a Pocket Casts ingyenessé vált, még ha magára is haragított néhány régi felhasználót.

A briteknél pedig díjat kaphat a biciklis nem elütős kukásautó.

#267. Szottyadt alma adás

A héten volt az Apple keynote és a héten nem történik meg az online fizetés biztonságosabbá válása. Emellett azért volt szó a luxusról, a butatelefonosok butaságáról, a trükkös zebráról és a SUV-ok kitiltásáról is.

Hervad már ligetünk, s díszei hullanak,
Tarlott bokrai közt sárga levél zörög.
Nincs rózsás labyrinth, s balzsamos illatok
Közt nem lengedez a Zephyr.

- írta volt Berzsenyi Dániel A közelítő tél című versében. Aki esetleg a szívéhez kapkod a passzus olvastán, az vegyen mély levegőket. Ugyanolyan ez a tudós, utalásokkal teli nyelv, mint a posztmodern tolvajnyelv, vagy bármi, amit két mérnök mond egymásnak.

Innen azért gyorsan elkanyarodtunk a dróntaxiig, ami nem túl szép dolog. A drónban nem az a poén, hogy elegáns, ahogy egy repülő, még csak nem is az, hogy trükkös, mint egy autogiro, hanem csak egyszerűen lecsal egy problémát.

Ha szépet akartok, akkor inkább nézzétek meg Khyzyl Saleem autórajzait, azért mert a fickó rendkívül jó grafikus, és meg tudja rajzolni azokat a kocsikat, amik egy szunnyadó autórajongó szívét megdobogtatják. Ezek nem a gyárilag erős vasak, hanem sci-fi hackeken átesett járgányok.

Aztán azért beszéltünk arról, hogy a fiatalok nem akarnak vezetni. Ami azért érdekes, mert Magyarországon közösségi közlekedést használni egy izgalmas önszivatás. Van például egy mérnök, aki egy évig rögzítette a késéket, és kijött, hogy hét munkanapnyi (és egy munkanap nyolc óra) késést szedett össze egy év alatt. Adásfelvétel alatt fel is fedeztük, hogy a MÁV egyik vezérhelyettese le is lépett a héten. (Korábban idén már kirúgtak egy vezért is.) Nem jó olyan kommunista nagyvállalatnál cégnél dolgozni, ami ellen az ügyfelei tüntetnek.

Augusztusban 30 vonat nem tudott elindulni, mert nem volt rá személyzet.

Index

Telefonok

Se lenyelni, se kiköpni nem tudtuk a Lightphone-t. Egyrészt ez egy olyan telefon, amiből a minden okos funkciót kilúgoztak. Sms-t már tud küldeni, de cset és email még nincs rajta, ráadásul szándékosan. De maga a kütyü viszont szép. Annyit beszéltünk róla, hogy a még szimpatikusabb FairPhone 3-ról nem esett szó végül. Pedig ez a szerelhető teló, ami okos.

Ellenben volt a héten Apple mise két jó reklámmal és nem túl érdekes terméksorral. Kezdjük a reklámokkal.

Itt aztán belefutottunk abba, hogy a luxus az micsoda. Próbáltam meggyőzni Ferencet, hogy az eldobható, a véges szavatosságú luxus az valójában csalás. A hagyományos luxusmárkák (LMVH konszern, Hermés, a bevett svájci óramárkák) hagyománnyal rendelkeznek, amelyhez az kell, hogy ha az ember besétál a szalonba egy Jaeger-LeCoultre (vagy legen egy ócsóbb darab, Omega) órával, amiben valami elromlott, akkor egy udvarias férfi leülteti, tölt neki egy italt, és elmondja, mikor ér ide a tartalék alkatrész. Na, az IT az nem ilyen. Ne feledjük, vannak emberek drága arany Apple Watch 1-gyel a csuklójukon. Igen, röhögjük ki őket. (Amúgy akit érdekel a téma, az a Deluxe: How Luxury Lost Its Luster című Dana Thomas könyvvel kezdheti az olvasgatást.)

Na de mit mutatott be az Apple? Streamelős tévét, előfizetős játékot, sok embert, akik mind Nike cipőt viseltek, egésznapos akkuval rendelkező Apple Watchot, hülye statisztikákat, slofi szelfit, ami majd a tiktokosknak lesz jó. És ami érdekes, lementek az árak egy kicsit - nem nagyon, mert tíz éve sokkal olcsóbbak voltak a telefonok - mert nem adtak el elég telefont.

Az adásból kimaradt, de Péter hallgatónk szólt, hogy a Vár központ nevű múzeummá alakított telefonközpont továbbra sem látogatható, pedig az egy csoda.

Bankok

Nem vezetik be idén az erős ügyfélhitelesítést, pedig szeptember 14. lett volna a határidő. Ez a harmadik olyan határidő, amit idén a hazai pénzügyi szektor lecsúszik. Ez amúgy az összes határidő volt.

A Kosárértéken van egy nagyon jó magyarázat arra, hogy minek kellett volna megfelelni a hazai ekereskedőknek.

Zebra

Volt szó még egy 3D-s zebráról, amit azóta felfestett egy momentumos képviselő, már rabosították is a rendőrök, vagy legalábbis kapott egy írásbeli ejnyebejnyét, majd kell valami pénzt is fizetnie.

Közben Berlinben SUV-tiltást kérnek a népek, mert egy eltévedt kocsi legázolt egy csapat gyalogost.