#310. Értetek a kereszten adás

Telex-elemzés, katonaság-romantika, bank-panasz, Revolut-panasz, wifi-panasz, palatábla-ömlengés, Social Dilemma panasz, a Tesla és a sajtó, TikTok-rovat, férfivécépapír, okos erényöv férfiaknak, és a Flight Simulatornak térképetáj.

Ugrató autókról beszélgettünk felvezetésként, aminek közvetlen következményeként pár perccel később már amerikai tanknevekről lett szó meg arról, hogy hogyan jön le a szovjet tankos a BMP-jével a vonatról.

Apropó BMP, Spamdog jelezte még az adásnapló megjelenése előtt, hogy idézem:

"A BMP-1 "gyalogsági harcjármű" kategóriába tartozik 33 mm páncélja nem számít túl vastagnak pl. a T-72 pl 280-300 mm-hez képest, de sokkal több mint a BTR-80-as nyuszibusz 7-9 mm-es páncélja vagy az MT-LBu 10 mm-e (Ez utóbbi azért a kedvencem mert a két lánctalpat ez az egy képes ellentétes irányba forgatni, és így saját tömeg középpontja körül megfordulni. Sőt ha ezt 10-15 percig nyílt terepen folyamatosan csinálja, akkor képes úgy elásni magát hogy csak a 15 cm látszik ki belőle.)"

Állítólag valamelyik Sex Pistols tag közölte a közönséggel, hogy a legtöbben jobban csinálnátok mint mi, csak rohadtul lusták vagytok. A világ kis számú nagy igazságának egyike ez. :)

Sajátélmény

Volt egy erős pénzügyi blokkunk, mert olyan PFM (personal finance manager) appot kerestünk, ami több számlát is kezel. Ez nagyjából az a szoftver, ami összegzi és kategorizálja a költéseinket. Aztán a hónap végén megmondja, hogy "János, egy vagyont versz el a Starbucksban". Ezeket a dolgokat az ember tudja magától is, de jó látni a számokat.

Több erre való szoftver van, lassan ki is próbálgatjuk őket. Például a Revolut vagy agy Unicredit banki appja tessék-lássék tudja is ezt a funkciót. Az előfizetéses Toshl azt ígéri, hogy gatyába rázza a pénzügyeinket, a You Need a Budget (YNAB) pedig egy teljes rendszert ad arra, hogy rendezzük az életünket. Magyarból a Wyze és a Koin szokott felmerülni, de egyiknek sem túl aktív a fejlesztése.

Kelt feldobta azt is, hogy az autóhoz kapcsolódó költségek (benzin, szervíz, döglöttbogárlemosó) követésére kellene egy olyan app, ami jó. A Fuel.io nem rossz, de csak mobilra létezik. Mobilon generál PDF jelentést, követi a költséget, szól, ha olajat kell cserélni, ha beállítottuk az emlékeztetőt. Szóval jobb, mint a semmi. De egy webes vagy PC-s verzió csak nem ártana. Az ember nem mobillal a kezében ül le összegezni a pénzügyeit.

Ezek után még volt szó arról is, hogy lehet-e Revolutból családi számlát csinálni. Jó-e a junior termékük. Úgy általában mennyire kell megerőszakolni egy egy felhasználóra tervezett szolgáltatást, hogy működjön egy családban. Erre pazar reakciók érkeztek a Telegramon is. Mint ahogy arra is, hogy hogyan optimális Apple Pay-jel használni.

Közben elhangzott, hogy a K&H Trambulin számlája gyerekeknek nem is annyira rossz. Meg hogy a Budgetbakers Wallet appját is ki kellene próbálni.

Ferenc dróton már elég gyorsan netezik, de a wifi még mindig lassú. Kábelt cserél, kerék alá teszi, onnan is kiveszi. Ha valakinek van tuti tippje, hogy hogyan lehet gyorsítani, ne hallgassa el. (A csatornaszélességet és a nézzük meg, hol van interferenciát - inter ferenc, hahahaha - már javasoltátok! Köszi!)

Meti teszt: palatábla

Vannak ezek a digitális palatáblák. A kijelző ugyan LCD, de úgy lehet rájuk rajzolni, mint egy Fisher Price gyerekjátékra. Egy gomb van rajta, a törlés. Ja, és az egészet sörökre átszámolható forintért - kábé háromezer - adják. Ezer éve izgatta Keltet, most berendelt egyet és ki is próbálta. Aki alapjáraton tud rajzolni, az ezen is tud. Aki alapjáraton sem tud, az firkálhat, vezethet rajta tennivaló listát, vagy odaadhatja a gyereknek firkálni. Olyan technológia, ami nagyon nem hat technológiának. Megéri kipróbálni.

Mi a Xiaomi Mijia verziót próbáltuk, de a Telegramon került radírozható 2.0-s és osztott kijelzős 3.0-s verzió is. (Kösz, Tamás!)

Néznivaló

Ferenc szerint a The Social Dilemma, a Netflix közösségi web megfejtős dokumentumfilmje nem túl jó. És akkor még finom volt, csipkés és úrinőhöz illős. Amúgy a kritika is ezt mondja a filmről. Ellenben a hallgatói visszajelzések szerint csak érdemes megnézni. A labda Keltnél pattog.

Ide valahogy betüremkedett, hogy a Tesla feloszlatta a sajtókapcsolati részlegét. Megbeszéltük, hogy az újságíró nem csak kötekedni keresi a cégeket, hanem például információt is kér. Van a görög drámáknak egy alapfogalma a hübrisz. Na az játszik itt is.

Kelt lelkendezett egy kört a fizetési élmény felmérésen.

Viccességek

A Twitteren egy csomó remek téma megy mostanában. Például arról, hogy a Tiktok miért új élmény az amerikaiaknak:

Vagy, hogy mit tud a férfisegg-törlő:

És akkor már beszéltünk a hackerek által könnyen feltörhető ABS+acél kombóból készült IoT férfi erényövről, ami igazán próbára teszi a barátságot, ha le kell flexelni az emberről.

Végül pedig arról, hogyan kell verset mondani, amire még visszatérünk, és hogy hogyan kapcsolódik mindez a Microsoft Flight Simulatorhoz.

#304. Sütiszörny adás

Lángoló templom, a motoros pap, a podcast függetlensége meg az Index, avagy nem csak két narratíva létezhet, a bank, mint terep a politikai oldalaknak, Párnacsata és az amerikai kultúra csecsén való lógás, a TikTok betiltható-e, gyorsított filmek a Netflixen.

Kigyulladt a héten a pesterzsébeti Összetartozás templom, ami lényegében Ferenc kertjében épül. Majd épp csak eloltották, rácsapott egy tájfun, ami nem túl gyakori Dél-Pesten és eláztatta az egészet.

Eltűnik a netről Hodász András atya, akit liberális elhajlással csak az olyan nagyon hülyék vádolnak meg, mint a Magyar Hírlap, kiment az indexes tüntetésre és cikket is írt arról, hogy szegényebb lesz az ország az Index nélkül. A héten behívták egy fejmosásra a püspöki palotába, aztán elköszönt az influenszerségtől.

Aztán esett szó ismét az Index-ügyről, a függetlenségről, meg arról, hogy mi a különbség egy hobbiprojekt (ld. Meti) és egy professzionális médiatermék (pl. Index) között. Például az, hogy a Meti nem ad munkát senkinek, de emiatt nem is függ tőle egyikünk megélhetése sem.

Idecsatoltuk akkor már a Zsurnaliszta Vitaest című rendezvényt, aminek a Magnet közösségi háza ad teret. Majd jól nem érettünk egyet abban, hogy van-e értelme olyan kérdésekben vitát rendezni, ahol nincs igazából két oldal. Mert például ha a “mennyi hatszor hat?” kérdésre az egyik oldal szerint 36 a válasz, a másik szerint bálna, akkor az kevésbé termékeny beszélgetés.

Ferenc gyorsan elővette azt az Átlátszó cikket is, ami a média átalakulását írta le. Az a fajta balos médiafölény, amelyről jobboldali polgártársaink olyan szívesen beszélnek, e szerint is létezik. De nem azért, mert a kormánypárti médiára ne lenne pénz. Sokkal inkább azért, mert olyan rohadtul rossz újságokat csinálnak. Olyan ez, mint a kormánypárti humor.

A párbeszédet illetve a vita kultúráját természetesen meg kell tanulni. Meg legalább ennyire fontos megtanulni egyet nem érteni. Azt, hogy azzal nem lesz vége a világnak. És ha már így belementünk, sokadszor is linkeljük a Diétás Magyar Múzsa írását arról, hogy szükség van sok kapcsolódási ponttal rendelkező társadalomra.

Más podkasztokról

1, hallgassatok Párnacsatát. 2, a Párnacsata társadalmi felelősségvállalásról szóló adása kapcsán próbáltuk megfejteni, hogy vajon a magyar influenszereknek fog-e fájni a fehéroroszországi demokrácia állapota? Szóba került az is, hogy az amerikai interneten élünk. Abban persze nem értettünk egyet, hogy mennyire élünk az amerikai popkultúrában. Meg, hogy a frankofón zóna vagy a spanyol nyelvű internet mekkora.

És még egy kérdés maradt ebből a témából: miért lett egyeduralkodó az amerikai popkultúra? (Ésvagy ti keresitek-e a nem amerikai tartalmakat?)

És még apróságok

Trump kinyírja az amerikai postát, ami egyrészt befolyásolhatja a választások eredményét. Másrészt persze csúnyán be fog tenni a kiszállítós biznisznek is.

Viseljetek maszkot!

És a végén még nem értettünk egyet abban sem, hogy szörnyetegség-e gyorsítva hallgatni podkasztot és így nézni filmet. Most ide kattintva öt szóban ti is elmondhatjátok, mit gondoltok a fast forwardra kapcsolt tartalomfogyasztásról.

#288. Vörös halál álarca adás

Vírus, Apple bejelentés, elmaradások, Meti XX, Feri gamer lett (Detroit, Little Big Planet és The Unravel) és F1 dokut néz a Netflixen, Karotta Porschét restaurál villannyal, Google átadja a helyadataidat a rendőrségnek, a közeljövő utolsó konferenciája, puszi az üzletben, Skype a meetingen, vásárlás a téglaboltban, amatőr iPhone-fotóverseny.

Amióta adást vettünk fel, azóta is változott a koronavírus helyzet. Ennek ellenére nem tudtunk ellenállni a témának. Pláne, hogy a minden (GDC, E3, SXSW) elmaradása után az is kérdés, hogy lesz-e Apple bejelentés idén?

Közben megbeszéltük, hogy Kínában is több gócpont volt. Adás közben a New York Times térképét vettük elő. Azóta viszont kaptunk egy jobbat is, ami viszont kicsit ritkán frissül.

Önmagunk körbenyalása

Volt egy Meti XX adás, minden bizonnyal feltűnt. Lesz még ilyen, havi egy darab. Mi nagyon szeretjük ezt az ötletet, mert hát ha a techről beszélő pasikat - igen, minket is - leverjük cölöpnek, akkor a világ végéig meg van oldva a Duna árvízvédelme, annyian vagyunk.

Sajátélmény

Feri gamer lett, vagy legalább is végigjátszotta a Detroit: Become Human játékot. A sztori nem nyűgözte le, de a mire képes egy videojáték így az úr 2020. évében dolgok - például grafika - az igen. És végre megtanulta, mi az a QTE.

Gyorsan el is hangzott pár olyan cím, ami grafikában nem feltétlenül világbajnok, ellenben jó: The Shivah, Unravel, Magicka, Popup Dungeon.

Emellett megnézett egy csomót a Netflixen a Drive To Survive című F1-es dokumentumsorozatból. Amire Kelt rögtön rávágta, hogy From Rust To Richess és Rust Valley is van ám Netflixen, amiben kedves emberek hegesztenek roncsokat.

És innen kanyarodtunk el Karotta Porsche elektromosításáig onnan a 956-os Outlaw Porschékig meg az RWB-ig.

Amin vitatkoztunk

Jó-e hogy a platformcégeknél ott van minden adatunk, amit aztán kiigényelhet a rendőrség. Bízunk-e a hatalomban? Meg abban, hogy az igazságszolgáltatás előtt mindenki egyenlő? Ja és hogy van-e egyáltalán értelme elméleti vitákat folytatni. Csak erős idegzetűeknek, 18+ satöbbi.

Feri amúgy Evolution konferencián járt. Itt már nem dívott a puszi meg a kézfogás koronailag. Illetve volt szó még arról, hogy az Edigital polcairól repülnek le a kenyérsütő gépek, illetve, hogy a márkaépítés nem olyasmi, amit ki lehet dobni.

És hogy kérdéssel fejezzük be: mit gondoltok, hány százalékát adják az Edigital forgalmának az utcáról besétálók?

#281. Csírió adás

Sajtreszelés Mac Próval, csaló kínaiak ellen használt PayPal, Windows Terminal, sorozatok, Guardian vakrandik, Zuck üveggömbje, streaming trónkövetelő-e a Quibi és mennyit néznek a magyarok, labdákkal teli medence és a hajlítható kijelzős laptopok trendje.

Kijavított minket Geeklány a Facebookon 5G ügyben. Az egyszerűség kedvéért idelinkelem a kommentjét, hogy ne temetődjön el az időnek kútjában.

Aztán játszottunk egy keveset - Kálmán felbujtására - a Mac Pro konfiguráló oldallal. Az alapáras 2,4 millió forintos gépet egészen 19,8 millióssá lehet feltuningolni. Ez utóbbiban már nem csak a világ összes memóriája van benne, de kerekeken is gurul. Nemröhög, csak a kerék 150 ezer forint hozzá!

Ez nem a Mac Pro, ez egy Powermac!

Ferenc végre leszámolt a csaló kínaiakkal. Vagyis visszakapta a pénzét az átverős webbolttól. Ehhez kellett a Paypal és végtelen türelem is egyszerre. Kelt közben óvatlanul visszahívott egy telefonos csalót, ami miatt kameruni és grúz emberek csörgetik néha a telefonját.

Van új Windows Terminal, de még elég hekkelős felrakni. A Choco csomagkezelővel még kábé istenes, de az embernek lesz utána egy felesleges csomagkezelője.

Filmajánló

Nem beszéltünk a Mandalorianról, mert Kelt még nem látta a végét. Már az utolsó 2-3 részt. Viszont elmondtuk, hogy a His Dark Materials jó, a Designated Survivor jól indul, majd gyorsan elromlik az utolsó évadra. És hogy a Madam Secretary is így alakul. Nem egyszerű folyamatosan jó politikai thrillert csinálni.

Majd ha már így belementünk az amerikai politikai filmekbe, rácsodálkoztunk arra, hogy mostanában mindenben felrobbantják a Fehér Házat. Pedig ez legutoljára a briteknek sikerült 1812-ben. (Vagy 1820-ban? Valahol akörül.)

Végre valami jó és szeretnivaló

Az internet legjobb cikksorozata, a Guardian Blind Date rovata tavaly volt tíz éves. A lap kéthetente összeszervez vakrandira embereket, elküldi őket egy étterembe, majd feltesz pár kérdést nekik arról, hogy ment a randi. Az adásban elhangzott állítással szemben a cechet az étterem állja, nem a Guardian. És hát tíz év alatt lett már házasság, gyerek, pokolian rossz randi, nagyon vicces, de folytatás nélküli randi, aminek során elhagyódott egy bugyi.

Mark Zuckerberg hétköznapi emberekkel találkozik

Mark Zuckerberg végre nem fogad meg semmit az új évre, emiatt nem is fogja fél szívvel teljesíteni azt. Helyette belenézett a kristálygömbbe és mondott pár jóslatszerű dolgot.

“2030: By then, if things go well, my daughter Max will be in high school, we’ll have the technology to feel truly present with another person no matter where they are, and scientific research will have helped cure and prevent enough diseases to extend our average life expectancy by another 2.5 years.”

A Google tanult a korábbiakból, és az Alphabet vezető jogtanácsosát, aki cégen belül több nővel, köztük beosztottjaival is tartott fenn mindenféle viszonyokat - nem tudni, zaklatás volt-e - úgy engedik útjára, hogy nem tömik ki a zsebeit dollárokkal. Andy Rubin puhábbra esett, lett is belőle botrány. Közben kipakolt a Google egykori vezető diplomatája.

Streaming

Egy csomó streaming szolgáltató indult és indulnak is újak, mint például a Quibi. Arról vitatkoztunk az utóbbi kapcsán, hogy ha az eddigi teljes filmtörténet, az összes tévé és mozi téglalap alakú képet vár, akkor vajon le lehet-e ezt győzni egy kocka alakú képformátummal.

Továbbá a 24.hu-n jelentek meg számok arról, hogyan áll a magyar streaming piac. Rendkívül sokan fizetnek már elő HBO Góra vagy Netflixre.

Innovációs rovat

A labdákkal teli gyermekjátszító medencét a feltalálója úgy találta fel, hogy ránézett egy üveg savanyított gyöngyhagymára.

Azt nem tudjuk, hogy mire nézett rá az a csomó cég, amelyek hajlítható kijelzős laptopokat és felcsavarható tévéket ígérnek. Mindenesetre ez az év trendje a CES-en. Kell-e billentyűzet? Nem okosabb-e egy olyan hibridet venni, mint a levehető billentyűzetű Surface? Az Acer Iconia nem bukott elég nagyot, hogy ezt az üvegen gépelős hülyeséget elfelejtsük?

Jelent meg olyan okos konyhai eszköz, ami tényleg nem hülyeség. Ez pedig az a húshőmérő, ami állítani is tudja a sütőt. Szkripteljen ön is csirkét! Közben az Aldiban akciós volt a szuvidáló berendezés, úgyhogy tudjuk hány év kell ahhoz, hogy a geekek rákattanásától eljussunk a széleskörű elterjedésig.

#270. Szinkronos adás

Magyar Netflix, Internet Hungary, az álmodó polip sajtókritikája, a Microsoft üzleti fülhallgatója, meg a Neo-Duo, végre Tradfri-fikázás, MOL pisi, IKEA-DIY, a javítás joga, kvantumszámítástechnikáról nyolcéveseknek, drága zöldhullám és az akciós malachit.

おはようございます, þetta er samstilltur útsending Meti Heteor. Tudom, hagyjam abba a visszaélést a Google Fordítóval, és legyen adásnapló. Azért, ha már beletaláltunk az izlandiba, egy kis rap és hagyományos énekmondás mixet hagyok itt nektek.

Elindult a héten a magyar Neflix, ami leginkább abból áll, hogy magyarul lesz a felület és innentől csak olyan filmeket listáz, amikhez legalább magyar felirat van. Aki bír bármely másik nyelvvel, az semmiképp ne kapcsolja át. Ellenben ez a beállítás teljesen jó arra, hogy a kizárólag magyarul beszélő népség-katonaság kezébe adjuk. Nekünk meg nem kell megküzdeni azzal, hogy megfejtsük, mi az a Hiperturbó.

Itt a sereg

A héten Ferivel szakmai seregszemlén, az Internet Hungary 2019 konferencián jártunk. Ferenc kerekasztalt moderált, előadást opponált valamit megfigyelte Dévényi Tibi bácsi diszkóját. Kelt előadott. Emellett Ferenc tán látta Hide the Pain Haroldot is. Illetve gyűjtött iparági pletykákat, adásban el nem mondható finom kis részleteket, Kelt meg meghallgatott három-négy jó fintech előadást.

Teljesen indokolatlan reggaeton szünet

Emellett arról is beszéltünk, hogy konferenciázni úgy kell, hogy az ember fele részben emberekkel beszélget valahol. Ez egy zsúfolt helyen nem is egyszerű. Fele részben pedig próbál érdekes dolgokat hallani. Még akkor is, ha a nagy bejelentések már nem az IH-n vannak. (Mert a magyar internetet vagy legalább is az innovációs potenciálját megették a nagy techcégek és a kormány - mondja a rosszindulatú Kelt.) Összességében jó volt!

A felvétel nem tartalmaz Ferencet

És itt még ki kell emelnünk a Vegas Show Bandet, akik még Tibi bácsinál is később kerültek adásba, és állítólag mindent tudnak játszani.

Sajtókritika

Körbement nagyjából mindenhol az álmodó polip videója. Aki nem látta, az nézze meg most gyorsan itt.

A narráció ebben a klipben is csak feltételezi, hogy a polip esetleg álmodhat, így jött le a Reutersnél is. Azért, mert amúgy marhára nem tudjuk-e, hogy álmodnak-e. Viszont a legtöbb lapnál ez úgy fordult le, hogy ilyen az, amikor egy polip álmodik.

Az teszi különösen érdekessé az ügyet, hogy van egy kevésbé színes, vertikális mobilvideó is, ami egy éves. Ugyanezt az alvó polip színt vált jelenséget lehet rajta megfigyelni. És a videót készítő Rebecca Otey, aki gyakornokként dolgozott ott, ahol a polip bentlakó látványosság volt, szépen adatolva le is írta a felvételhez, hogy néhány lábasfejű képes lehet REM-fázishoz hasonló állapotba kerülni, és ez az, amikor az emberek álmodnak.

Majd azt is hozzátette, hogy a polipok nagyon menők, de pocsék háziállatok. Senki ne akarjon otthonra a fürdőszobába egyet, mert a polip halálra unná magát.

Új vasak

A Microsoft beígért jövőre egy csomó készüléket az agybadugós Bluetooth fülestől a dupla képernyős mobilig (Surface Duo). Az utóbbin, és nagy testvérén a dupla képernyős majdnem notebookon (Surface Neo) hosszan lelkendeztünk. Különösen, mert az utóbbihoz jár/lehet venni igazi billentyűzetet is, úgyhogy nem kell az üveglapon kopogni gépeléskor, mint valami unott recepciósnak.

Egy mondatot megér, hogy az egyik készüléken Android fut majd. A másikon pedig a Windows két képernyős kisebb eszközökre tervezett Windows 10X nevű rendszere.

MS Courier - koncepció 2008-2010-ből

Az agybadugós Surface Earbuds asszisztenses füles - aminek vannak üzleti felhasználásai is - kapcsán még elvitatkoztunk előbb azon, hogy egyáltalán az asszisztens eszközök kihasználtsága milyen. Majd pedig, hogy elhiszünk-e bármit az iparági piackutató cégeknek.

Szereld magad szoftver

Több Ikea okoskütyü került most az amerikai piacra, amiből az is következik, hogy ezekről tesztek jelentek meg. Nagyon meglepő módon az a közös pont, hogy a Tradfri gateway és az Ikea appja nagyon el van cseszve. Alapvetően jó termékek telepítése és a házba integrálása lesz így vacak élmény. Megnéztük, és a Tradfri app értékelései is azt mutatják, hogy egy kevésbé sikerült darabról van szó.

Apropó kevésbé sikerült: itt filozofált egy darabig Kelt arról, hogy vajon a benzinkúton, ahol az ember csak kártyával fizet inkább, miért van százassal működő vécé.

Fotó: Mayastar Lavi CC-BY-SA

Tovább az Ikea vonaton. Van az az aranyos, négy oldalára döntve négyfajta információt mutató Klockis nevű órájuk. Egy fotós szétszedte, átforrasztgatta az összes fényt vörösre, és megállapította, hogy ez a tökéletes sötétkamra lámpa. Van róla remek videó is.

Ha már remek videó, ebben a Richárdtól kapott videóból meg a kvantumszámítástechnikát lehet megérteni.

Right to mosógépszerelés

Kötelező lesz az EU-ban pótalkatrészt biztosítani a fehérárukhoz. Azaz a szervízben mostantól nem mondhatják azt, hogy nincs motor a gari után két perccel elromlott mosógéphez. A gyártók tíz évig kötelesek az alkatrészek elérhetővé tételére. A szabályozás nem százas még - és csak 2021-ben lesz hatályos - de ettől még egy nagy lépés előre.

Egy jó szervizes még feltámasztja!

Érdemes hozzáolvasni az Appsolute szervíz blogján az írást arról, hogy az Apple javítást korlátozó dolgait hogy lehet kikerülni. Illetve, hogy szemét-e ebben az ügyben a cég. (Igen, az. Ez spoiler volt.)

Végefőcím

Egerben átadtak egy zöldhullámot. Ennek kapcsán elgondolkodtunk azon, hogy mi kerülhet harmincmillió forintba egy zöldhullámon. (Tipp: vagy hardvereket is kellett cserélni vagy esetleg nem csak a zöldhullám volt a projektben.)

Keltnek volt egy olyan tippje is, hogy malachitból csinálták a zöldhullámot. De kiderült, hogy ebből a pénzből valami 2,6 tonna malachitot lehet venni. Ha pedig találunk egy nyers kövekkel foglalkozó céget akkor valószínűleg még többet. Megdőlt a teória.

Ellenben szóba került az is, hogy mi az a fém, amiből a legkevesebb pénzért lehet venni egy levélnehezéknyit és meglepően nehéz. Az ólom a fasorban sincs természetesen.

#263. No Tacsi Tacsi adás

Csirke-kárpótlás, Samsung-élmény, Data Transfer Project, filter-bubble-tagadás, Cambridge Analytica dokumentumfilm, a tengerészek gombokat akarnak, IoT-in-the-ass, MI parfümőr, gender-viselkedés és a magyar energiamix, Youtube-ajánló, késélezés, Hongmeng és a pézsma.

Minden jó, ha a vége jó. Hónapok kellettek az ügy feldolgozásához, de Kelt csirkeszárnyakban kapja meg a korábbi nagyot késő KFC-s rendelésének ellenértékét.

Közben viszont eltűntek sorozatok a Netflixről, mert a gazdájuk (CBS) saját streaming szolgáltatást indít, ami még csak nem is lesz elérhető Európában. Feri higgadt, Kelt szerint az lesz a trend vége, hogy ismét a kalózok lesznek a legkényelmesebb sorozatforrás.

Fotó: Martin Monroe CC-BY

Feri kezébe vette a Galaxy Note 10+-t, ami egy durván 400 ezer forintos okostelefon. És megint hitet tett amellett, hogy egy moduláris megoldás, különböző asztali eszközökbe dokkolható mobileszközökkel, az végül is tök jó lenne. A Samsung DEX ilyennek ígéri magát, de mielőtt elkezdünk hinni benne, egy tartóstesztre szükség lenne.

A nagy techcégek közben olyan megoldást fejlesztenek, amivel a felhasználók egyszerűen költöztethetik az adataikat. Például fognak mindent az iCloudból, kiexportálják, feltöltik a Facebokra, és az érti, hogy ezek milyen adatok és hol a helyük. Ez akár még jó is lehetne, de úgy készül, mint Luca széke.

Jeff Jarvis egy netes bölcsességeket - filterbuborék - vizsgáló metatanulmányt (PDF) ismertetve azt javasolja, kevésbé legyen hülye a sajtó. Na itt azért vitatkoztunk arról, hogy akkor a facebookos nácik tájékozottabbak-e mint a csak M1-et néző emberek. És ha igen, mivel és jó-e ez nekünk. De az alapgondolat, a kritikus olvasás nem hülyeség. Ferenc idehozta még a Cambridge Analyticáról szóló Netflixes dokumentumfilmet is, de annak az ügynek bőven vannak érdekes oldalhajtásai.

Hájtek rovat

Az amerikai haditengerészet rájött arra, hogy érintőképernyőről vezérelni egy rombolót valójában nem jó ötlet. Visszaállnak a fizikai gombokra. Ehhez az kellett, hogy a fenti képen látható Arleigh Burke osztályú rombolót izomból nekicsapják egy tankhajónak.

Miért bugos a bluetooth buttplug? És aki most azzal jön, hogy miért? Bugos? Az le van maradva a hírekkel. Csodás, technológiaoldali problémaismertetés erre. (Kezdésnek: a rádiók elég szarul működnek az emberi testben, mert az szigetel.)

Aztán szóba került az MI által tervezett parfüm, de kiderült, hogy az MI ebben az esetben is inkább csak szakértői rendszer, adatot meg ötleteket dobál az embernek. Ráadásul az így kikevert illatoknak nyoma sincs a nagy parfümös oldalakon. De ha már illatokról beszéltünk, akkor az Iso Super E nevű két benzolgyűrűs csodáról is szó esett, ami kellemes mindenillat azoknak, akik érzik. Akiknek viszont nincs rá receptora, na azok kimaradnak belőle. És ebből adtak ki nagy tisztaságú parfümöt is, ami csak és kizárólag Iso Super E-ből áll, ez az Escentrik Molecules 01. Én egy régebbi, klasszikusabb cuccot ajánlanék, ez sincs tele összetevőkkel.

Környezettudatos blokk

Ebben a műsorrészben többször elhangzott a buzi szó, amin akkor is, most is elgondolkodtam. Egy olyan hírről beszéltünk, ami szerint bizonyos környezetbarát viselkedéseket nőiesnek, femininnek vagy férfiatlannak értékel a társadalom. Ahhoz, hogy ezeket a viselkedéseket elterjesszük - például kevesebben használjanak eldobhatós szatyrot - ahhoz meg kell szüntetni “a saját szatyor buzis” című előítéletet. Azt most hagyjuk is, hogy milyen törékeny annak az énképe, aki attól fél, hogy egy szatyor vagy a kertben teregetés miatt fogják melegnek tartani. Plusz, hogy mennyire mély homofóbiának kell ehhez az emberben lakoznia. De ez egy átkattintandó kapcsoló.

Na a végén persze vitatkoztunk arról, hogy a szárítógép a legfontosabb dolog-e vagy egy olyan dolog, amit ki lehet hajítani az életben maradás érdekében.

Újgenerációs média rovat

Jelentős ajánlóblokk gyűlt össze az adásra. Mindenki podkasztot meg vlogot indít és ez így tulajdonképpen rendben is van.

Pál Zsombor Geller néven politizál és interjúzik érdekes emberekkel.

Ide valahogy sikerült berángatni, hogy Simone Giertz pedig, aki korábban Teslából csinált pickupot, most ráknak öltözött. Nem is akármilyennek.

Magyar Misi késélező Facebookon és Instagramon csinál tök jó 11 másodperces videókat egy-egy késes tippel.

Dávid Csenge és rendíthetetlen társa pedig a leghülyébb nevű, szürreális dolgokról beszélgetős podkasztot indították el, a Spagetti Lakóautót.

Szótár

A musk magyarul pézsma.

A Hongmeng OS pedig európaiul Harmony.